Szerző: Timo Parvela
Cím: Ella Lappföldön (Ella Lapissa)
Fordító: Kovács Ottilia
Kiadó: Pongrác Kiadó
Oldalszám: 136

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Timo Parvela gyermekkönyvei nemcsak Finnországban, hanem számos más országban (köztük hazánkban) is népszerűek. Tavaly a Könyvfesztivál egyik vendége volt, akkoriban én még nem olvastam egyik könyvét sem, de így utólag sajnálom, hogy nem találkozhattam vele, jó lett volna dedikáltatni valamelyik regényét. A Pongrác Kiadó idén jelentette meg a kisiskolásoknak szóló Ella-sorozat harmadik tagját, amelyben a kislány és barátai Lappföldre utaznak.

Ella osztálya egy versenyen első helyezést ér el, amelynek következtében az egész csapat elutazhat külföldre teljesen ingyen. Sajnos azonban rossz gépre szállnak, így az észak-amerikai vadon helyett Lappföldön kötnek ki, amely nem csak hogy nem egzotikus, de még csak nem is külföld. Leszállás után közvetlenül találkoznak egy idős emberrel, aki nagy valószínűség szerint nem más, mint a Mikulás, és később az is kiderül, hogy a tanító bácsi apukája. Ella és barátai, ha jól értelmezik a hallottakat, nagy bajban vannak: ugyanis a Mikulásnak és a manóinak is helyettesítő kell, a kiszemelt pedig nem más, mint a vidám kis csapat.

Timo Parvela közel húsz kötetes sorozata nagy népszerűségnek örvend mindenhol, ahol csak megjelenik. Az egyes történetek nincsenek összefüggésben egymással, csupán a főhősök ugyanazok, így gyakorlatilag bármelyik kötettel lehet kezdeni az ismerkedést. Éppen ezért nekem sem okozott nagy problémát, hogy nem olvastam a magyarul már megjelent két kötetet, annál is inkább, mivel a lappföldi sztori – a hazai kiadással ellentétben – a nyolcadik tagja a sorozatnak.

Azért is voltam kíváncsi erre a kötetre, mert nagyon szeretem a skandináv krimiirodalmat, és érdekelt, hogy mit alkotnak más műfajban az északi népek szerzői. Most sem kellett csalódnom: ugyanúgy, ahogy a krimikhez, a gyermekkönyvekhez is hozzátesznek valami pluszt, amitől egyedivé válik az olvasás élménye. Jelen esetben azt az abszurd humort szerettem meg, amihez hasonlót eddig csak Nesbø Proktor-könyveiben tapasztaltam. Néhol már elég fáradtnak éreztem a poénokat, de épp ez tette élvezhetővé a kötetet a szememben. A tanító bácsi és Pate volt az abszolút kedvenc, az ő beszólásaikon még felnőttfejjel is jókat tudtam nevetni.

Igazság szerint a humor emeli ki csak a többi gyerekkönyv közül, egyébként átlagos történet lenne. Tény, hogy nem én vagyok a célközönség, de szerintem egy tizenévesnek is elég nyilvánvaló, hogy minden csupán félreértés volt, hiszen már a sztori elején le lehet szűrni, hogy csak a gyerekek agyszüleményei és képzelgései következtében keverik a tényeket. Bevallom, ez engem például idegesített is, amikor az egész szituációt túldramatizálták, de ezt nem veszem fel a könyv hátrányának, lévén a célzott korosztályt bőven túlléptem már. Nem tudom megmondani, hogy gyerekként mennyire élveztem volna az olvasást, de az biztos, hogy akkor sem csalódtam volna nagyot, hiszen most is lelkesen faltam a sorokat.

A magyar kiadás minősége a Pongrác Kiadótól megszokott minőséget hozza, ezért is sajnálom, hogy egy ilyen igényes könyvben nem díszeleg ott a szerző kézjegye, de talán majd pár év múlva ismét ellátogat hazánkba Parvela. Akkor biztos találkozni fogok vele.

Értékelés: 10/8