Szerző: Lois Lowry
Cím: A fiú (Son)
Fordító: Dr. Dobosi Beáta
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 304

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Tizenegyedik születésnapomra kaptam meg gyermekkorom egyik legmeghatározóbb könyvét, Az emlékek őrét. A mai napig tisztán emlékszem, mennyire vágytam rá, és mennyire örültem neki, mikor átvehettem. Első olvasásra mély nyomot hagyott bennem, mert ez volt az első olyan történet, amely nem a szokásos boldog befejezéssel dolgozott, sőt, egészen sok kérdést megválaszolatlanul hagyott. Ennek ellenére egy időben évente elolvastam a történetet, és minden alkalommal adott valami újat, csakúgy, mint az írónő többi regénye, amelyek szintén nagy kedvenccé váltak. Idővel megjelent Az emlékek őre folytatásai, a Valahol, messze, illetve a Hírvivő, de ezek nem a szó szoros értelmében vett folytatások, hiszen nem Jonas és Gabe történetét vitték tovább, hanem a jövőbeli világkép más szereplőivel ismerkedtünk meg, csak időnként esett említés a korábbi hősökről. Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy a sztori 2007-ben lezárult, de szerencsére Lowry úgy döntött, illő módon búcsúzik a szereplőktől, és a korábbi három történet hőseit egy újabb kötet erejéig összehozza. Így született meg a sorozat zárókötete, A fiú. 

Claire még csak tizennégy éves, de már életet ad egy fiúnak. A szülés során azonban komplikációk lépnek fel, és a hagyományos út helyett orvosi beavatkozásra van szükség. A város Tanácsa ezután úgy dönt, elbocsátják a lányt addigi foglalkozásából - Szülőanya -, és áthelyezik a halgazdaságba. Ugyanis a társadalom szigorú rend szerint működik: a gyerekek nem a szüleiknél, hanem kirendelt házaspároknál nevelkednek, mikor elérik a megfelelő kort, majd tizenkét éves korukban egy ceremónia keretén belül kiválasztják őket bizonyos feladatokra. Mindenkinek megvan a társadalomban betöltött szerepe, amelytől nem térhet el. Biztosítékként, hogy ez az állapot továbbra is fennálljon, a Tanács tagjai kiölik a lakókból az érzéseket, így senki nem tud ellenkezni a hozott döntések ellen. Azonban hiba csúszik a számításukba, mert Claire-ben, miután elvették tőle gyermekét, feltámad az anyai ösztön, és bármire képes, hogy visszakapja fiát, akinek azonban még a nevét sem tudja. Mikor megtudja, hogy egy Jonas nevű fiú magával vitte egy éjszakán, úgy dönt, elhagyja lakhelyét, és egy hosszú, viszontagságokkal és terhekkel teli úton elindul, hogy újra együtt legyen gyermekével.

Ha egy mondatban kellene összefoglalom, mit érzek a könyvvel a kapcsolatban, az ez lenne: Egyszerűen fantasztikus, amit Lowry csinál: három korábbi regényének különböző hangulatát idézi fel, és teszi mindezt úgy, hogy közben egy újfajta hangvételű történetet alkot. Az egyes részek ugyanis mindvégig jól elkülöníthetőek, száz-száz oldalt szán korábbi kötetei világának, amelyek alaposan eltérnek egymástól, mégis Claire személyén keresztül tökéletes összhanggal fonódnak egybe. Akármelyik részt olvastam, minden alkalommal felidéződött bennem Az emlékek őre, a Valahol, messze és a Hírvivő hangulatvilága, végig úgy éreztem, mintha az adott történet folytatását olvasnám. 

Az első etap a színektől és érzelmektől mentes világban játszódik, ahol a felsővezetés dönt minden lakó sorsáról. A családok szigorúan a házaspár-fiú-lány párosítás alapján jöhetnek létre, a tizenkettedik életév után, mikor a gyerekek munkába állnak, el kell szakadniuk egymástól, és attól kezdve csak az utcán tudnak találkozni egymással. Míg Az emlékek őrében Jonas a politikai hatalomnak köszönhetően ismerkedett meg a határon túli élettel, addig Claire az anyai érzésének hála tudott kiszakadni a monoton és egyhangú világból. A második részben megismert közösség tökéletes ellentéte a korábbinak: itt a színek, a boldogság, a szabad akarat dominál, ugyanakkor más tekintetben jóval elmaradottabbak a várostól. A technológia, mint olyan, ismeretlen fogalom számukra, a leányanyaság pedig az egyik legsúlyosabb vétség, amely örök életére megbélyegezhet egy fiatalt. Az utolsó rész helyszíne a Hírvivőből megismert Falu, amely szintén egy zárt közösség, mégis itt uralkodik a leginkább az összhang, a harmónia. Itt találkozhatunk újra Jonas-szel és Gabe-bel (akikről egyébként a korábbi kötetben is esett szó, csak nem nevezte őket néven a szerző), valamint Kirával, a sánta asszonnyal, akinek szintén menekülnie kellett korábbi életétől és itt ér véget hőseink története is. 

Claire sokak számára példakép lehet, hiszen kevés olyant ismerek, aki ennyi áldozatot hozna meg gyermekéért, főleg, hogy számára kezdetben nem ugyanazt jelentette, mint a hétköznapi emberek számára. Az az erő, a küzdés, amivel igyekezett felkutatni Gabe-et, majd a sok viszontagság, amelyet ki kell állnia, és végül a döntés, amelyet a Cseremesterrel szemben hozott meg, magasan a legnemesebb regényhősök közé emelik őt.

A fiú, csakúgy, mint Lowry bármely más története - akár a Számláld meg a csillagokat vagy a Nyáron történt -, nagyon sokat tud adni az olvasóknak, kortól függetlenül. Huszonhárom éves fejjel ugyanúgy lenyűgözött és elborzasztott ez a világ, mint ahogyan tizenévesen, de abban is biztos vagyok, hogy máshogy éltem meg ezt a történetet most, mint ahogyan tinédzserként tettem volna. Annak azonban örülök, hogy az egyes kötetek megjelenései között évek teltek, mert így legalább több mint egy évtizeden keresztül végigkísért engem Lowry különös hangvételű tetralógiája. 

Értékelés: 10/10