Azt hiszem, George R. R. Martint és világhírű könyvsorozatát, A tűz és jég dalát senkinek sem kell bemutatni. A hétkötetesre tervezett fantasy-eposz nem csak az olvasók, hanem a tévénézők kegyeit is megnyerte magának, hiszen az HBO által készített sorozat három évada rendkívüli népszerűségnek örvend. A 17 évvel ezelőtt írt első kötet, a Trónok harca idén átdolgozott fordítással, javított verzióban is megjelent, az igazi rajongók legnagyobb örömére.

A szerző 1948-ban látta meg a napvilágot, és közel harminc éves volt, mikor megjelent első regénye. Azóta mind a sci-fi, mind a fantasy területén kipróbálta magát, a kritikusok teljes életművét az egekig magasztalják. Olvasói első sorban az újítási szándékai miatt kedvelik, ugyanis Martin szereti feszegetni a határokat, és valami üdítő dologgal feldobni a műfaj sablonos fordulatait. A regények mellett a forgatókönyvírással is foglalkozott, több népszerű tévésorozat megalkotásában közreműködött, ám idővel rájött, hogy ez nem köti le kellőképpen, így visszatért eredeti hivatásához, hogy aztán 1996-ban kiadja az azóta a fantasy irodalom mérföldkövének számító Trónok harcát. Az első részt azóta további négy követte (Királyok csatája, Kardok vihara, Varjak lakomája, Sárkányok tánca), a végső fináléra még további két regényen keresztül várhatunk. 

A történetről túl sokat nem mondanék, inkább az alapszituációról ejtenék egy-két mondatot. Westeros fölött korábban a sárkánykirályok, vagyis a Targaryen-dinasztia uralkodott, ám tizenöt évvel korábban elűzették őket. Azóta Baratheon van hatalmon, ám nem ő az egyetlen aki magának akarja a trónt. További két ház - a Lannsiter és a Stark - kap még jelentős szerepet a trónok harcában, ám rajtuk kívül az ország teljes lakossága, származásra való tekintet nélkül fontos szereplőjévé válik a háborúnak.

Életemben nem töprengtem még annyit azon, hogy elolvassam-e az adott könyvet, mint a Trónok harca esetében. A pro oldalon az állt, hogy mindegyik kötet 90% feletti értékelésen áll a molyon, több ezren rajonganak érte, negatív véleményt szinte keresve sem lehet találni, ráadásul rég vágytam már egy olyan sorozatra, ami teljesen lázba hoz engem is, és tűkön ülve várhatom a folytatást. A kontra oldalon képviseltette magát az a több mint ötezer oldal, amelyet az eddigi kötetek tesznek ki, és az még molytestvérek között is soknak számít. Továbbá a tudat, hogy az utolsó két kötetre még legalább egy évtizedet kell várni (az ötödik kötet 5 év után jelent meg), szintén elbizonytalanított, hogy kell-e ez nekem. Végül azonban a könyvmoly énem győzött, és végre én is elmerülhettem Martin csodálatos világában. 

Habár a történet a fantasy műfaj remekei közé tartozik, mégsem a varázslat és a misztikum uralja a sztorit, hanem a középkori hangulat. Leginkább a történelemhez lehetne hasonlítani a regényt: királyok csatáznak egymással, hogy megszerezzék a trónt, az esetleges uralkodót pedig ellenlábasai igyekeznek letaszítani. Ismerős ugye? Elég ha végig nézünk az angol történelmen (gondoljuk csak Shakespeare királydrámáira vagy a Tudorok c. sorozatra), és máris bizonyosságot nyer az állítás. Sőt, talán nem is kell olyan messzire menni, engem ugyanis hangulatában néhol a magyar királyházak viszálykodása jutott eszembe, de lehet, csak azért, mert most tekintettem meg Szörényi-Bródy összes, evvel foglalkozó munkásságát. A lényeg: hogy ami igazán tetszett a regényben, hogy nem lehet eldönteni, ki melyik oldalon áll, és ezt nem csak azért, mert néhol a szerző is elég homályosan fogalmat e tekintetben, hanem mert nézőpont-függő, kinek hol húzódik a jó és a rossz határa. Lehet valaki gyilkos, ha meg van rá az oka (természetesen az adott kor szellemiségét tekintve) és lehet valaki irgalmatlanul kegyetlen, ha nem is tapad vér a kezéhez. 

Összesen nyolc szereplőn keresztül ismerjük meg a történetet (de végig megmarad a kívülálló mesélés), de ennél jóval több karakter képviselteti magát. Ezért óva intek mindenkit, aki még csak most kezdene bele a sorozatba, az elején nagyon figyeljen a szereplőkre, mert később könnyen bajban lehet, ha már az elején elveszti fonalat. Habár a kötet végén van egy közel 20 oldalas függelék, amely főleg a szereplők listáját tartalmazza, de higgyétek el, nagyon nehéz úgy olvasni, hogy időnként hátra kell lapozni. Ami bámulatos, hogy Martin az összes karaktert a végletekig menően kidolgozta, senki sem csak jó vagy csak rossz (ahogy erre fentebb már utaltam). Sem a történet, sem a szereplők terén nem létezik pusztán fehér vagy fekete, egy kis könyves humorral élve úgyis mondhatnám a szürke szín mind az ötven árnyalata megtalálható nála. 

A történet is hasonlóképpen összetett. Ami egyedül idegesítheti az olvasót, hogy a váltakozó nézőpont váltásnak köszönhetően - amelyek révén új helyre, új történetszálhoz repül az olvasó - sokszor 60-70 oldalt kell várni, míg visszatérhetünk kedvenceinkhez. Ez nem csak az miatt hátrány, mert sokáig kell nélkülözni hőseinket, hanem mert Martinnak meg van az a rossz szokása, hogy mindig a legizgalmasabb helyen fejezi be a fejezetet, így órákat kell várni (jobb esetben, ha az ember folyamatosan olvas), mire választ kap a kérdésére. A sztori egyébként végig egyenletes színvonalon mozog, a párbeszédek abszolút életszerűek, szinte öröm olvasni őket. 

Ami nekem külön öröm, hogy az első négy kötet fordításait javították, és így jelentették meg, ezáltal egységesítve a sorozatot. Hasonló felülvizsgálat nem ártana Tolkien-műveinél is, mert ott is okoznak problémát a különböző magyarítások. 

Semmi okom nem lehet tehát panaszra, ha csak az nem, hogy ismét egy sorozatot kezdtem el, de ha végig ilyen minőségi marad az írás, nem bánom. Szép lassan jöhet a tévé-sorozat is!

George R. R. Martin: A tűz és jég dala - Trónok harca, ford. Pétersz Tamás, Alexandra Kiadó, 2013, 928 oldal, 3999 Ft