Szerző: Hisham Matar
Cím: Egy eltűnés anatómiája (Anatomy of a Disappearance)
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 224

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A 2013-as Könyvhét egyik legnagyobb irodalmi meglepetése volt Hisham Matar első regénye, a Férfiak földjén, amely egy kilencéves kisfiú szemén keresztül mutatta be az arab világot és a líbiai politikai életet. A szépirodalmi mű hazánkban is nagy sikert aratott, ennek köszönhetően a kiadó még ugyanabban az évben megjelentette a szerző másik művét, a hasonló témát boncolgató Egy eltűnés anatómiáját.

Núri tízévesen veszíti el anyját, ezt követően apjával, aki a király minisztere az alexandriai tengerpartra utaznak. Egyik nyaralásuk alkalmával itt ismerkednek meg az apánál jóval fiatalabb, Núrinál viszont jóval idősebb Monával, aki nem csak a férfi, hanem tizenéves fia fejét is elcsavarja. Rövid időn belül Kamal Pasha feleségül veszi a huszonéves lányt, ám házasságuk nem tart sokáig, ugyanis a férfit elrabolják. De vajon ki Béatrice Benameur, aki utoljára látta a férfit, és mit keresett az ő szobájában az egykori miniszter? Egyáltalán miért rabolták el, ha később semmilyen módon nem jelentkeznek? A kamasz Núrinak nem csak ezekkel a kérdésekkel, hanem saját érzéseivel is meg kell küzdenie, hogy aztán egy évtizeddel később válaszokat is kapjon. 

Az 1970-ben született, líbiai származású írónak eddig csupán két regénye jelent meg. 2006-ban a Férfiak földjén, rá öt évvel később, 2011-ben az Egy eltűnés anatómiája. Nálunk mindössze fél év telt el a két kiadás között, ami eleinte kissé zavaró volt számomra. A borító stílusának azonossága (amely egyébként elengedhetetlen egy életműnél), a hasonló történet, valamint az igényes, ám számomra szokatlan méretű kiadás miatt az elején nem tudtam elvonatkoztatni a korábbi regénytől. Ez részben a fülszövegnek is köszönhető, hiszen az ismét egy gyermek főhőst ígér, akinek az apja időnként eltűnik (ugyanúgy, ahogy Szulejmán apja is elutazott néhanapján), míg nem egyszer csak végleg nyoma vész. Szerencsére azonban hamar sikerült elnyomnom magamban a korábbi kötetből fakadó emlékeket, hogy aztán végleg belemerüljek az újba.

Habár az alapszituáció részben tényleg azonos, mégis ég és föld a különbség a két regény között, annak ellenére, hogy az Eltűnést a Férfiak földjén párjának is lehet tekinteni. (Ezzel most sikerült mindenkit összezavarnom, ugye?) Ugyanis jelen kötet nem a politikai rendszert vagy az arab világot igyekszik bemutatni, sokkal inkább fekteti a hangsúlyt az érzelmekre. Ennek megfelelően a történet lassú folyású, szinte spoilerezni nem is lehetne (legfeljebb a végén lévő csavart), de ennek a regénynek nem is a sztori a lényege. A kötet elején ide-oda ugrálunk az időben, ahogyan felelevenedik előttünk Mona, Núri és Kamal Pasha megismerkedése, aztán visszatérünk a fiú anyjának halálához, hogy végül a korábbi években kössünk ki, majd ismét a jelenben találjuk magunkat. A család jövőjének bemutatása a továbbiakban is szaggatott marad: az elkövetkezendő több mint tíz évet alig száz oldalon keresztül mutatja be a szerző, egy-egy fontosabb eseményt kiragadva a fiú életéből. 

Megvallom, a fülszöveg alapján arra számítottam, hogy Kamal Pasha eltűnése után Núri és Mona szerelmi kapcsolatára helyezi a hangsúlyt a szerző, de szerencsére nem ez történt, ez csak egy apró részlete a főhős sorsának. Ráadásul nem is válnak igazán szeretőkké, ahogyan azt várni lehet, hiszen Núri folytatja külföldi tanulmányait, később pedig apja utáni nyomozása foglalja le minden idejét. A történet igazából emberi sorsokról mesél, és habár Núrin kívül - aki a történet végére már huszonöt esztendőssé válik -  igazán egyiküket sem ismerhetjük meg igazán, mégis Mona, Béatrice és Náima (a szolgálólány), az apa utolsó éveinek három legjelentősebb női szereplői azok, akik igazán fontossá válnak, hiszen általuk újabb és újabb életutakat ismerhetünk meg. Bámulatos, hogy utóbbi kettőről milyen keveset tudunk meg, mégis egy-két mondatukból, mozdulatokból könnyedén felépíthetjük jellemüket, és megértjük, mit üzen általuk a szerző.

Nehezen tudom a további gondolataimat megfogalmazni a könyv kapcsán, mert ahogyan írtam, a történetben semmi váratlan fordulat nincs, a szereplők többnyire kidolgozottak, ám nem túl sok mindent nem tudunk meg róluk, mégis az egész valahogy működik, sokkal jobban, mint a Férfiak földjén esetében. Ugyanakkor mindenkinek ajánlom, hogy azzal a regénnyel kezdje az ismerkedést, mert ahogyan korábban utaltam rá, a két kötet a történet különbözősége ellenére egy párt alkot: mindkettő ugyanazt a világot igyekszik bemutatni csak az egyik racionális szempontokat és tényeket figyelembe véve, míg a másik emocionális oldalról közelíti meg az adott témát. 

Bízom benne, hogy Matar nem sokára újabb kötettel jelentkezik - és nem kell várni egészen 2016-ig az új regényre -, mert ezzel a kötettel végleg beírta magát a kedvenc szerzőim közé.

Értékelés: 10/10