Szerző: Jon Sprunk
Cím: Az Árny fia (Shadow's Son)
Fordító: Galamb Zoltán
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 312

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Fumax Kiadó még 2012-ben, nem sokkal a Tövisek hercege megjelenése után adta ki Jon Sprunk trilógiájának az első részét, Az Árny fiát. Habár az eredeti tervek szerint a folytatásnak már tavaly tavasszal meg kellett volna jelennie, az Árnyorgyilkos újabb kalandjaira kicsivel több, mint másfél évet kellett várnunk. Ennek apropóján én is újra elővettem az első könyvet, hogy a történtek teljes ismeretében vegyem kézbe a napokon belül megjelenő Az Árny csábítását.

Caim orgyilkos. De nem is akármilyen: szakmájának egyik legjobbja, akit egy láthatatlan társ, Kit segít feladatai során. Egy napon felbérelik a férfit, hogy ölje meg a város egyik előkelő családjának a fejét. Azonban mire megérkezik a küldetés színhelyére, az áldozatot már holtan találja. Hamarosan rájön, hogy csapdába csalták, majd kénytelen-kelletlen magával viszi a meggyilkolt férfi lányát, Josephine-t. Caimnak, hogy kiderítse, kik akarták őt holtan látni, el kell nyernie Zefi bizalmát, ami nem könnyű, tekintve, hogy a lány azt hiszi, a férfi ölte meg szeretett édesapját. Idővel azonban mindkettőjük számára világossá válik, hogy csak együttes erővel tudnak bosszút állni, múltjuk homályos foltjai pedig végérvényesen összeköti őket.

Jon Sprunk Árnyorgyilkos trilógiája 2010 és 2012 között jelenet meg Amerikában, a kritikusok többnyire pozitívan nyilatkoztak róla. Hazánkban nem lett annyira sikeres, mint amennyire várták (ezért is az egyéves csúszás), de szerencsére úgy tűnik, kialakult az a stabil olvasóbázis, akik miatt érdemes megjelentetni a folytatást. A szerzőnek idén jelenik meg új sorozatának a nyitókötete, amely a Blood and Iron címet viseli (és amelynek borítóját az a Jason Chan festette, akinek a Széthullott Birodalom köteteinek előlapját is köszönhetjük).

Habár az orgyilkosok igen kedvelt (fő)szereplőkké váltak manapság, megvallom, ezen kívül egyikről sem olvastam még fantasyt. Caim azonban nem feltétlenül az a személy, akit az olvasó rögtön az elején megutál, pusztán azért, mert érzelmek nélkül képes bárkinek az életét elvenni. Mert ezen az egy tulajdonságán kívül igazi főszereplő-típus: segít a bajba jutottakon, nem tűri az igazságtalanságot, valamint időnként a lelkiismerete is megszólal, hogy tegyen végre valami jót is. És tesz is. A másik főhősünk Josephine, az előkelő kisasszony, akit barátnője jegyese igyekszik minden áron eltenni láb alól, csak azt nem sejti, miért. Eleinte apja politikai nézeteire, valamint az Egyházzal való szembenállására gyanakszik, de később rá kell jönnie, hogy nem a tábornok, hanem ő volt az igazi célpont. Párosuk mellett találkozhatunk az éjszakai élet további szereplőivel (bérgyilkosok, prostituáltak), egy feltörekvő katonatiszttel, egyházi méltóságokkal, és hogy ne legyen annyira hétköznapi a történet egy mágussal és az Odaátnak nevezett világból származó árnyakkal. 

A szerző stílusa végig nagyon olvasmányos, bár igazán a regény végére találja meg a saját hangját. Viszont azt is hozzá kell tennünk, hogy Sprunknak ez az első kötete, ahhoz képest pedig igen csak odatette magát - legalábbis a szóképekben és leírásokban. Mert a történetvezetés - ha nem számítjuk a sok vért és erőszakot - a klasszikus Disney-mesék nyomdokain mozog. A kötet kétharmadáig nagyjából ki lehet következtetni, hogy mi fog történni (a főkérdés, a hogyan), hiszen miután Caim megmenti Zefi életét, el kell nyernie a bizalmát. Ez pedig csak úgy működik, ha a lány előtte megszökik tőle, majd bajba kerül, mire a férfi élete kockáztatásával ismét megmenti őt, mire a lány elkezd bízni benne. Ugye ismerős? Ugyanakkor ez nem feltétlenül negatívum: én végig úgy tekintettem a sztorira, mint egy középkori, felnőtteknek szóló mesére, amelyet kis mágiával fűszereztek (mert ebben a kötetben nem sok varázslatnak lehetünk szemtanúi). Ráadásul én külön örültem annak, hogy végre olyan fantasy-regényt olvashatok, amit mindvégig egyszerű követni, a szereplők jól ki voltak dolgozva, nem kellett a lét-nem lét, vagy esetleg a más világok filozófiájával foglalkozni, egyszóval maga Sprunk sem igyekezett túlbonyolítani a sztorit, csak azért, hogy többre értékeljék a munkáját. 

Nagyjából az összes fontosabb szálat elvarrja a szerző, így bárkinek ajánlom kipróbálásra. Bár mégis csak orgyilkosokról van szó, ennek következménye, hogy időnként durva jeleneteket is kapunk, inkább a női olvasók érdeklődésére tarthat számot a regény, hiszen egy különleges szerelmi szál is helyt kap a történetben (na, vajon kik között?). Ugyanakkor bízom benne, hogy a regény befejezésének tükrében Sprunk egy hasonlóan jó és izgalmas folytatást írt, amely méltó lesz a bevezető kötethez.

Értékelés: 10/8