Assassin's Creed - Fekete lobogó

fekete lobogó.jpgSzerző: Oliver Bowden
Cím: Assassin's Creed - Fekete lobogó (Assassin's Creed - Black Flag)
Fordító: Szebegyinszki Szilvia
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 440

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Assassin's Creedet talán senkinek nem kell bemutatni, aki egy kicsit is otthonosan mozog a videojátékok világában. Habár a szórakozás ezen formája igen távol áll tőlem, még én is tisztában vagyok vele, mennyire népszerű az Ubisoft által gyártott sorozat. És mint Hollywoodban szokás, erről is igyekeznek a lehető legtöbb bőrt lehúzni, a rajongók igényeit kielégíteni (és ezáltal persze a saját bankszámlájukat növelni), így évekkel ezelőtt felkérték Oliver Bowdent, hogy írja meg az egyes részek történetét. A sorozat népszerűsége hazánkban is töretlen, idén februárban a hatodik kötetet vehetik kézbe az olvasók.

A XVIII. század elején járunk, amikor a kalózok uralták a tengereket. Ebben a korban él Edward Kenway, egy gyapjúkereskedő egyetlen gyermeke, akinek napjait a ház körüli munkák és a kocsmázás tölti ki (előbbit unja, utóbbit a kelleténél gyakrabban űzi). Egy alkalommal megmenti Caroline Scott szolgálólányának becsületét, és rögvest bele is szeret az úri családból származó kisasszonyba. Caroline-t azonban egy másik nemesnek ígérték, ám a férfi nem adja fel. Törekvései végül célt érnek, felesül veszi a fiatal lányt, ám érzi, hogy nem tudja számára biztosítani azt a kényelmet, amit megérdemelne, így úgy dönt privatérnak (az állam által "kalózkodásra" feljogosított személynek) áll. Azonban a tengeren más törvények uralkodnak, így rövid időn belül vérbeli kalózzá nevelik, egy támadás következtében arra kényszerül, hogy Duncan Walpole bőrébe bújjon, így csöppen bele az Orgyilkosok és a Templosok közti háborúba.

Oliver Bowden (vagy eredeti nevén Anton Gill) a történelmi regények egyik mestere, így tehát nem csoda, hogy a gyártócég őt kérte fel, hogy vesse papírra a régi időkben játszódó játék történetét. Az írás mellett a filmiparban is tevékenykedett: játszott, rendezett, írt forgatókönyveket, és nem egyszer producerként is feltűnt a stáblistában. A Fekete lobogó a hatodik kötet az Assassin's Creed sorozatban, de remek kezdés lehet bárkinek, aki kedvet érez egy jó kis kalandregényhez. (Továbbá itt kell megjegyeznem, hogy a sorozat első négy része Ezio/Altair ciklus részét képzi, az ötödik - Árulás - a Kenway-ciklus nyitókötete, ám időben jelen könyv játszódik hamarabb.)

Nehéz dolga volt a regénynek, mert kissé szkeptikusan vetettem bele magam a történetbe. Egyfelől a kalózok számomra olyan érdekes, mint a zombik, azaz szinte semennyire. A Karib-tenger kalózai első két részét láttam, de a másodikat nagyon untam, több hasonló regénnyel bepróbálkoztam, de nem igazán nyerték el a tetszésemet. (A Vámpírkalózokat most nem veszem ide, mert az ifjúsági és nem is a tengeri rablókon van a hangsúly.) Igen, ebben a regényben is voltak unalmasabbak részek számomra, főleg, mikor az ütközeteket írta le, vagy a tengeren töltött időt, de szerencsére jóval több volt ebben a történetben, mint elsőre gondolná az ember. Az első száz oldalon kapunk egy hangulatos bevezetést (egyesek ezt talán lassúnak találják, de én szerettem a bristoli jeleneteket, és öröm volt látni, amikor Edward végül visszatért). Ezt követően a sztori jobban felpörög, akciójeleneteknek sem leszünk híján, míg elérkezünk addig a pontig, amíg hősünk megismerkedik az Orgyilkosok világával.

És ezzel el is érkeztünk a második fenntartásomhoz: jó piárszöveg a kiadók részéről, a "mindegy, milyen sorrendben olvasod a regényeket"-duma, de valljuk be, néhol eléggé sok tisztázatlan utalást kapunk a korábbi történetre, ami ha nem is hátráltatja a jelen sztori megértését, eléggé zavaró lehet. Itt viszont tényleg igaz, hogy abszolút kezdők számára is javallott az olvasás, hiszen egy új sorozat második kötetéről van szó, továbbá az első rész Edward fiának a történetét meséli el, így semmilyen spoilerveszély nem fenyeget minket a korábbi kalandokra nézve. A főhőssel együtt lehet felfedezni az Orgyilkosok krédójának és a Templomosoknak a világát, megfejteni a két rend szabályait. 

A harmadik, ami felmerülhet egy laikusban (ahogyan bennem is felvetődött a kérdés), mennyire érthető a sztori, ha nem ismeri a videojátékot. A válasz: teljes mértékben. Sőt, én azon gondolkodtam olvasás közben, hogy mennyit tartott meg Bowden a játék sztorijából, és mennyit csempészett hozzá saját kútfőből. Mert bármennyire is kalandregény ez, harccal, verekedéssel fűszerezve, a cselekmény nagy részét nem ezek képzik, hanem Edward életútjának bemutatása. Bár, ha jól olvastam, a rajongók ezt tartják az egyik legjobban sikerült regénynek, amely nem csak leírja és kiegészíti a game világát, hanem jóval nagyobb betekintést enged a háttérbe. 

Szóval, aki szeretne megismerkedni az Orgyilkosok történetével, vagy csak szimplán egy jó kalandregényre vágyik, annak bátran ajánlom ezt a regényt. Bowden stílusa gördülékeny, roppant olvasmányos, a szereplők - többnyire - emberiek, van, akit könnyű megszeretni-megutálni, vannak sablonfigurák is, de összességében egy jól felépített és élvezetes történetet kapunk. Nekem olyannyira bejött, hogy hamarosan az Árulást is kézbe veszem, idővel pedig szeretném a korábbi regényeket is beszerezni, elolvasni. 

Értékelés: 10/8