Boris Vian neve korábban is ismerősen csengett számomra, azonban nagyon sokáig nem tudtam hová tenni őt. A Tajtékos napok filmadaptációjával - amit azóta sem láttam - felhívta magára a figyelmet. Egy szerelem történetének elmesélése szimbólumokban - ennél több nem is kell egy igazi könyvszerető embernek, akik szeretnek a szépről szépen írt mondatokat olvasni. 

A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét.Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…

Boris Vian (1920-1959) a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt. Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent, „első” regényéhez. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd összeesett. Szívrohamot kapott, ami a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét.

Legjelentősebb műve a Tajtékos napok, amely az első magyarra lefordított Vian-regény is volt egyben. Az 1946-os mű töretlen népszerűségét jelenti, hogy 1969-es magyarországi megjelenése óta közel tíz különböző kiadást ért meg (az utánnyomásokat nem számolva). A legutolsó a Cartaphilus Kiadó gondozásában jelent meg, a Szórakoztató Metafizika névre hallgató Vian-életműsorozat kilencedik tagjaként. Úgy vélem, ezidáig ennek a kiadásnak sikerült teljesen átadnia a francia szerző regényének hangulatát az egységes, nemes egyszerűséggel megalkotott borítókkal.

A művészetek terén a franciák mindig is nagyot és változatosat tudtak alkotni, hiszen úgy közelítik meg a sokszor unalomig ismételt, teljesen hétköznapi dolgokat, ahogy előttük senki más, és ettől válnak annyira eredetivé. Vian is ezek közé a szerzők közé tartozik, hiszen első pillantásra csak egy tragédiába forduló szerelemről szól ez a kötet - ugye, ennél nagyobb klisét nehezen lehetne elképzelni -, de ugyanakkor mégis valami abszolút eredetit vehetünk kezünkbe, amely sokkal többet ad annál, mint amit vártunk volna tőle. A stílus elsőre szokatlan, Vian időnként teljesen új szókapcsolatokat alkot, amelyet az olvasónak ízlelgetnie kell, hogy teljesen magáévá tudja tenni, idővel pedig úgy tekint ezekre, mint a világ legszebb szavaira. A tragédia mellett nagy szerepet kap az abszurd humor, a társadalom és egyes ismert emberek paródiája (pl. Jean- Paul Sartre), ezért is nehéz neki kezdeni ennek a regénynek. Meg kell szokni a gyakori és éles váltásokat, amik ezeket a szürreális helyzeteket jellemzik, rá kell jönni, hogy egyes tárgyak, jelenségek mit is szimbolizálnak. 

Mindezek után talán furcsának tűnik, hogy a Tajtékos napokat Raymond Queneau a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regényének" nevezte. Az olvasó a regény befejezése után - ha nem is rögtön azonnal, de pár nappal később biztosan - igazat fog adni a fenti kijelentésnek, ugyanis minél többet gondolkodunk a leírtakon, annál inkább elcsodálkozunk Vian mesteri és utánozhatatlan stílusán, amely pont ezzel az egyediséggel vált a francia irodalom egyik legmeghatározóbb alakjává. 

Nagy dicséret illeti éppen ezért a fordítót, Bajomi Lázár Endrét, aki az eredeti magyarra átültetésért volt felelős, valamint Takács M. Józsefet, aki az új kiadások kedvéért egységesítette a Vian-műveket. Kettejük munkájának köszönhetően egy olyan magyar kiadás látott napvilágot, amely ha nem is éri el a francia eredeti szöveg szintjét, de sikerül átadnia azt a hangulatot, amely Vian műveire jellemző.

Boris Vian: Tajtékos napok, ford. Bajomi Lázár Endre, Takács M. József, Cartaphilus Kiadó, 2011, 264 oldal, 2500 Ft