Szégyen

szégyen.jpgSzerző: Karin Alvtegen
Cím: Szégyen (Skam)
Fordító: Dobosi Beáta
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 288

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Karin Alvtegen magyar olvasóinak csaknem két évet kellett várniuk, míg a szerző legújabb könyve megjelenhetett magyarul. A svéd írónő előző regényével, az Árnyakkal (az én szememben is) magasra tette a mércét, így egyfelől kíváncsi voltam, hogy sikerül-e megugrania ezt a szintet, másfelől alig vártam, hogy újra belemerülhessek a világába, amely a lélek legsötétebb zugaiba visz el. Éppen ezért izgatottan vettem kezembe a Szégyent, amely az előző regényekkel ellentétben nem a Skandináv krimik sorozat tagjaként jelent. Nagyon helyesen. 

Két nő, akik egymástól annyira távol állnak, amennyire csak lehet, mégis összeköti őket egy érzés: a szégyen. A harmincas évei közepén járó Monika Lundell sikeres orvos, akire éppen most talált rá a szerelem. Ám a fiatal és gyönyörű nő fél az érzéseitől, a társas élettől, ezért tudatosan a magányt választja. Évekkel ezelőtt, még tinédzser korában ő és bátyja egy házibuli során bennragadtak egy tűzvésszel sújtott házban, ám csak egyikük került ki élve. A nő édesanyja mindvégig neheztelt a lányára, amiért az túlélte a balesetet, a sikeres jövő előtt álló fia pedig bennégett. Mikor a múlt megismételni látszik önmagát, Monika komoly döntésre szánja el magát, olyanra, amelyben ő irányítja az eseményeket. A történet másik szála az ötvenes Maj-Britthez kötődik, aki egy megkeseredett, súlyosan elhízott nővé vált az évek alatt. Szociális gondozó jár ki hozzá, segít neki bevásárolni, takarítani, ám idővel mindegyiket sikerül elüldöznie mogorva stílusával. Egy nap azonban új lány érkezik hozzá, és ezzel egy időben levelet kap egy évtizedekkel ezelőtt ismert baráttól, aki jelenleg börtönben él: ez pedig feleleveníti múltja egy olyan szeletét, amelyet legszívesebben örökre száműzne gondolataiból. 

Az 1965-ben született Karin Alvtegen Svédország egyik legkedveltebb szerzője, akit több skandináv államban díjaztak írói munkássága miatt. A tehetség úgy látszik, családban marad, ugyanis ő Astrid Lindgren (a Harisnyás Pippi, a Házteteji Károly, a Juharfalvi Emil és sok más mesehős megalkotója) unokahúga. Első könyve 1998-ban jelent meg, ezt követte a magyarul is elérhető A kitaszított (2000), az Árulás (2003), a Szégyen (2005) és az Árnyak (2007). Az utóbbi időben további két regényt írt, a legutolsó tavaly látott napvilágot. Történeteiben mindig az emberi lélek rejtelmeit kutatja, a jelen múlt általi megbélyegzésére helyezi a hangsúlyt. Habár írásaira gyakran ráhúzzák a pszichokrimi jelzőt, azok jóval többek annál. Ezt felismerve, a magyar kiadó szerencsére elhatárolódott attól, hogy ebbe a műfajba sorolja a legújabb történetet, így a Szégyen kivételesen más formában kerül az olvasók polcaira.

A regény végig két szálon fut, a páratlan számú fejezetekben Monika, a párosokban Maj-Britt életét ismerhetjük meg. Hozzám utóbbi története állt közelebb, az ő fájdalma sokkal érthetőbb volt számomra, mint Monikáé. Mindketten a tinédzserkorukban történt események rabságában élnek, saját maguk választották a magányt, amely legtöbbször a börtönnél is rosszabb. Monika szégyenkezik amiatt, mert ő túlélte a balesetet, míg bátyja nem, édesanyja pedig folyamatosan érezteti vele, hogy semmire nem jó. Mikor ismételten hasonló szituációba kerül - más valaki hal meg helyette - beteges érzések töltik el. Számomra az ő háttértörténete, valamint cselekményeinek magyarázata nem volt egészen logikus, egyszerűen nem tudtam átérezni, hogy létezik ilyen ember. Egyszer nem fordult meg a fejében, hogy a sors akarta, hogy életben maradjon, ehelyett inkább önmarcangolásba kezdett, amely hazugságok árjává nőtte ki magát. Ő végül megkapja a büntetését is, amely azonban inkább minősül számára megváltásnak, mint megtorlásnak. 

Ezzel szemben Maj-Britt, akinek múltjára csak szép fokozatosan derül fény, igazán izgalmas regényhős. A túlsúlyos nő - akinek az ágyból való felkelés is nehézséget okoz - szintén szégyent érez, de nem csak a testének látványa miatt. Mélyen vallásos család tagjaként nőtt fel, ahol a szexualitás tiltott volt. Éppen ezért, mikor tinédzserként éretté vált volna, súlyos döntéseket kellett hoznia, amely az egész életére kihatott. Ebben az esetben valóban haragudni tudtam a szülőkre, hiszen azon kívül, hogy az apa álszentségről tett tanúbizonyságot, a lányukba nevelték, hogy amit érez és amit tesz, az bűn, ezért szenvednie kell. Maj-Britt hiába próbálta megtalálni a boldogságát, ez az eszme végigkísérte egész életét, minden rosszat, ami vele történt, Isten büntetésének vélt. Neki - Monikával ellentétben - végig drukkoltam, hogy találjon rá saját magára, amely, ha nem is teljes mértékben, de sikerült neki. 

Rajtuk kívül jó pár szereplővel megismerkedünk (többségében mind nő), a két nő közötti kapocsra a regény felénél derül fény, de a főhősök csak jóval később találkoznak. A mellékszereplők közül Vanja az egyik legérdekesebb karakter, aki hasonlóan Monikához és Maj-Britthez szintén egy múltbéli tette miatt szenved, ám az ő igazi büntetése az életben maradás, hogy minden egyes nap szembe kell néznie korábbi cselekedeteivel. Rajta kívül Ellinor, a fiatal lány lehet még szimpatikus az olvasók számára, ő Maj-Britt ápolója, aki elhatározza, hogy kihúzza a nőt abból a sötét veremből, amelybe az saját okán került bele.

Karin Alvtegen ismét egy komor, elgondolkodtató történettel jelentkezett tehát, erős karakterekkel, akiknek tettén sokáig el lehetne vitatkozni, de azért még mindig az Árnyak marad a legjobb írása a szememben. 

A szerző magyarul megjelent kötetei:

A kitaszított
Árulás
Szégyen
Árnyak