Szerző: Ira Levin
Cím: Rosemary gyermeke (Rosemary's Baby)
Fordító: Varsányi Mária
Kiadó: Agave Kiadó
Oldalszám: 244

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Agave Kiadó az idei Könyvhéten egy új életmű-sorozat kiadásába kezdett, a szerző pedig nem más, mint Ira Levin (1929-2007), a modern horror műfajának megteremtője.

A Rosemary gyermeke az első regény volt, amely a gonoszt az ember közvetlen közelébe helyezte, jóformán a mindennapi életbe építette bele. Rosemary és színész férje, Guy régi vágya teljesül, amikor egy előző századbeli bérházba költöznek. Az ifjú házasok életében minden remekül működik, azonban az épületet körülvevő legendák, és a szomszédban élő fiatal lány öngyilkossága kételkedésre adhat okot. Ám nem kívánnak ezekről tudomást venni, főleg, miután közelebbi kapcsolatban kerülnek az idős Castevetékkel. A kíváncsi természetű Minnie, valamint a világot megjáró Roman első pillantásra nagyon kedvesnek és Rosemary szerint túl közvetlennek tűnnek, ám később a nő sejteni kezdi, hogy nem azok, akiknek kiadják magukat. Mikor Rosemary hosszú idő után teherbe esik, a vágyott gyermekáldás csak még több kínt jelent számára, főleg miután rájön az igazságra, amely mindennél veszélyesebb, mint amit valaha gondolni vélt.

Ira Levin 1967-ben vetette papírra ezt a már klasszikusnak számító történetet, amely 1991-ben jelent meg először magyarul. A regényből egy meglepően könyvhű filmadaptáció is készült, Roman Polanski rendezésében. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan további klasszikusokat köszönhetünk ennek a sztorinak, mint az Ómen, vagy az Ördögűző, illetve Levin munkássága (amely hét regényből és számos színdarabból áll) nagy hatást gyakorolt Chuck Palahniukra és Stephen Kingre. A történetnek készült folytatása is (Rosemarynek nagyfia van), azonban ez a kritikusok és az olvasók körében sem aratott osztatlan sikert.

Ahogyan Palahniuk előszavából kiderül, a horror regények cselekményei Levin előtt mindig valahol máshol, a biztonságot jelentő otthontól távol történtek. Ezen a felálláson változtat a Rosemary gyermeke, ugyanakkor egy a mai napig súlyos témát, méghozzá a sátánizmust feszegeti. Az emberek számára nehezen található ijesztőbb, borzongatóbb dolog, mint az okkultizmus, a fekete mágia – és ehhez még vallásosnak sem kell lenni. Ugyanígy van ezzel a főhős, Rosemary is, akinek bár családja mélyen hívő, ő maga eltávolodott Istentől, bár továbbra is hisz benne. És ezzel párhuzamosan végig a józan ész harcol a természetfelettivel: a nő és férje igyekszik mindenre elfogadható magyarázatot találni, és olykor a legelképesztőbb, ám mégis valóságosnak feltüntetett választ elfogadni, ahelyett, hogy szembenéznének valódi helyzetükkel. Levin tehát tökéletesen ráérzett arra, mivel lehet leginkább az olvasók idegeit borzolni, és a hétköznapi szereplők felőli megközelítésével magát a történetet is hétköznapivá tette, olyanná, ami bármelyikünkkel megeshet.

Ugyanakkor bármekkora hatással is volt egykoron a műfaj megújítására ez a történet, nem lehet elmenni szó nélkül a tény mellett: mai szemmel olvasva elavult a sztori. A regény háromnegyedéig jóformán semmi nem történik, ami ijedelemre adna okot, csupán egy-egy hang, karmolás nyom és Rosemary rendellenes terhessége kapcsán érezheti az olvasó, hogy itt bizony, valami rossz dolog készül. Nem tagadom, szép fokozatosan építkezik a szerző, ugyanakkor, ha nem tudnám, hogy melyik műfajban íródott a regény, eszembe nem jutott volna a horrorra gondolni, amíg a sztori feléig nem értem. A befejezés ugyanakkor valóban ijesztő, és lúdbőrzik tőle a hátunk, főleg a történet lezárásakor, hiszen elég váratlan fordulattal ér véget Rosemary gyermekének históriája.

Sejthető, hogy közel ötven évvel ezelőtt az akkori olvasótábor – főleg a terhes nők – teljes sokk hatása alatt tette le a könyvet, és próbálta magát meggyőzni, hogy mindez csupán csak fikció, a valóságban ez nem történhet meg. Pont úgy, ahogyan Rosemary is győzködte magát.

Értékelés: 10/8