Szerző: Szilágyi Zoltán
Cím: Acélgólem
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 156

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Szilágyi Zoltán újonnan megjelenő regényére megvallom férfiasan a címe miatt figyeltem fel. Mind a sorozat, mind a kötet névválasztása annyira remekül sikerült, olyan csábítóan hangzott, hogy nem tudtam neki ellenállni. Meg persze a későbbiekben jött a történet, meg hogy magyar, és mivel steampunk történetek is ritkán kerülnek a kezembe, így a Könyvhéten be is szereztem a saját példányomat (meg ha már ott voltam, dedikáltattam is a szerzővel.)

Történetünk az első világháború idején veszi kezdetét. Dr. Cole, angliai kódfejtő egy bombázásnak köszönhetően elveszíti feleségét és gyermekét. Ám rövid időn belül a Queen Mary katonai kórház zárt osztályán találja magát, amiért halott neje többszöri kérése után öngyilkosságot kísérelt meg. Itt ismerkedik meg Amrammal, az órásmesterrel, akit látszólag ugyanúgy érdekelnek a titokzatos gépezetek, mint őt. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor beállít hozzá Branford parancsnok és Jabari közlegény, és Dr. Cole segítségét kérik a rejtélyes Acélgólem utáni nyomozásban. Ugyanis az országok ádáz harcot vívnak az önmagát helyreállítani képes gépezet után - és az angoloknak mindennél nagyobb szükségük van a kódfejtő képességére.

Ha jól informálódtam, Szilágyi Zoltán első regényes szerzőnek számít, noha az Ad Astra Kiadó által megjelentett sci-fi antológiában már jelent meg egy novellája. A fiatal író saját bevallása szerint is kedveli ezt a műfajt (ez számomra érezhető is volt az Acélgólemnél), a későbbiekben egy vaskosabb kötet megírását is tervezi. Ám amíg ez megvalósul, itt van nekünk a Káoszszív-sorozat, amely három köteten át fogja szórakoztatni az arra fogékony olvasókat. 

A steampunkkal az a legfőbb bajom, hogy pontosan nem is tudom, mi tartozik ide. Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy ami a viktoriánus Angliában játszódik, és tele van gőzzel, meg gépezetekkel, arra bátran ráhúzható a megjelölés, de ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a sci-fi az, amiben bolygóközi háborúk vannak, meg techno bla-blák. Persze, tudom én, hogy egyik sem helyt álló, főleg miután a wikipedián kutatva rájöttem, hogy Lemony Snicket A balszerencse áradása sorozatát is steampunknak minősítik, holott számomra az nagyon nem az. De igazából ez talán mindegy is, mert ez leginkább a körítés csupán, a lényeg úgyis maga a cselekmény, illetve a szereplők közti viszonyrendszerek, és a karakterek jellemfejlődése.

Az Acélgólemre elsődlegesen azt mondanám, hogy kifejezetten férfiaknak szóló regény, lévén Dr. Cole halott feleségén kívül egyetlen női szereplővel sem találkozunk. Sőt, tulajdonképpen eléggé kamarajellegű a sztori, mivel mindössze hat szereplővel (+ egy kísértettel) ismerkedünk meg tüzetesebben, mellékszereplőkről nem igazán beszélhetünk, az időnként felbukkanó alakok (pl. katonák), csak segédeszköznek tekinthetők. Ezt persze nem negatívumként hozom fel, mert a regény rövidségéből adódóan ez nem zavaró. Számomra a kötet legérdekesebb figurája, Jabari, akinek sokkal több köze van az Acélgólemhez, mint azt elsőre gondoltuk volna, kíváncsi vagyok, róla mennyit fogunk még megtudni a következőkben. Dr. Cole igazi főhős-típus: együtt érzünk vele, de közben csodáljuk is leleményességéért (még ha időnként túl gyorsan is rakja össze a dolgokat). A többi karakterben is van spiritusz, meg van bennük a lehetőség, hogy a továbbiakban nagy meglepetést okozzanak az olvasónak, remélem, nem kell majd csalódnom.

A történet végig pörög, néhol szerintem túl gyorsan is. Ahogyan a szerző is írta a facebook oldalán, sokan szóvá tették neki, hogy nem fejtette ki részletesebben a kódfejtést, amit Dr. Cole használt, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy ha tüzetesebben megy bele a leírásába, az olvasók a sarokba hajítják a könyvet. Én a magam részéről az előbbiek táborához csatlakozom, főleg mivel, így olyan érzésem volt, mintha maga Szilágyi sem lenne tisztában az általa használt kódrendszerrel (ami persze nem igaz, hiszen az említett bejegyzésben le is vezeti azt). Simán meg lehetett volna oldani egy-két oldal magyarázattal, és mivel olyan személynek mondta el, aki abszolút nem ért a kódfejtéshez (mint ahogyan az olvasók többsége), még a helyzet is adta volna magát, hogy úgymond szájbarágósan írja le. 

A kiadó a regényt 15 éven felülieknek ajánlja, ez a besorolás nagyjából helyénvaló is, mert a regény tele van vérrel és hullákkal, meg egyéb iszonytató dolgokkal, amit lehet, nem feltétlenül kellene tinédzsernek olvasni. Habár mit áltatom magam, ennél sokkal rosszabbat is látnak a tévében. Meg alapból az egész egy háború kellős közepén játszódik, aztán idővel bejön a szférák közötti utazás, ami tovább bonyolítja a helyzetet (és ami nekem már kicsit sci-fi vonalon mozgott, nagyon kellett figyelnem, hogy a helyére rakjam magamban a dolgokat) - szóval ezért is mondom, hogy ez kifejezetten férfiaknak szóló olvasmány. 

A regény tehát kifejezetten jó, habár az is biztos, hogy nem ez fog meggyőzni arról, hogy miért is jó a steampunk. A folytatásra viszont biztosan maradok, érdekel, mi fog kisülni ebből az egészből. 

Értékelés: 10/8