Szerző: Sarah Cohen-Scali
Cím: Max
Fordító: Tótfalusi Ágnes
Kiadó: Kolibri Kiadó
Oldalszám: 480

Amikor áprilisban, a Könyvfesztiválra megjelent a francia Sarah Cohen-Scali fiatal felnőtteknek szóló regénye, tudtam, hogy az akkori felhozatal egyik legizgalmasabb ötletével állok szemben. Sajnos mégis közel fél évnek kellett eltelnie, mire kézbe tudtam venni a könyvet, addig kerülve minden kritikát, hogy semmi ne tudjon befolyásolni, illetve, hogy a spoilerekbe se fussak bele nagyon. Tekintve azonban, hogy a kiadói fülszöveg tényleg csak az alapszituációt vázolja, a recenziómban kénytelen vagyok jobban kitérni a történetre, ezáltal előfordulhat, hogy apróbb „poénokat” lelövök, de igyekszem meghagyni az izgalmat minden olvasónak. A továbbiakban tehát óvatosan, enyhe spoiler előfordulhat!

Max a Heinrich Himmler által kigondolt Lebensborn-program legtökéletesebb terméke. Szüleit alapos vizsgálatok során választották ki, hogy aztán később létrehozzák a megfelelő gyermeket Hitler Birodalmának a számára. Azonban Maxnak már a világra jövetel sem volt egyszerű: minden erejével azon volt, hogy április 20-án, vagyis a Führer születésének napján lássa meg a napvilágot. Ám a gondos előkészületek és a remek időzítés sem jelentett garanciát a számára: Ebner doktor szigorú ellenőrzés alá veti, hogy valóban minden szempontból megfelel-e a náci ideológiáknak. Így kezdődik tehát Max mélyen megrázó, kalandos története, melynek során a kicsiny gyermek a Náci Birodalom egyik legjobb fegyveré válik: a segítségével sikerül lengyel gyerekeket találni a németesítés folyamatához.

Sarah Cohen-Scali hazájában, Franciaországban ismert és elismert szerzőnő, mi magyarok azonban mégis most először találkozhatunk a nevével. Regénye – a komoly téma ellenére – vitathatatlanul a fiatal felnőttek (16-20 év közötti korosztály) számára íródott, ugyanis nem egy tény, adat tévesen, hibásan fordul elő a történetben, illetve gyakran érezhető, hogy fiktív sztorival állunk szemben.

Amit talán a legfontosabbnak tartok elmondani, ha már ajánlanom a könyvet: mikor belekezdtünk a kötetbe, vonatkoztassunk el a narrátor személyétől. Max ugyanis már az anyaméhben belekezd élettörténetek mesélésébe, már ekkor nagyon sok információval rendelkezik a külvilágról és magáról a rendszerről. Ez félelmetes szimbolikával bír: a Lebensborn-program keretében fogant gyermekek már magzatként magukban hordozzák a náci ideológiát. Max azt is tudja, hogy nem alakíthat ki szoros érzelmi kapcsolatot az őt világra hozó nővel, hiszen az ő anyja Németország, az apja pedig maga a Führer. Ennek ellenére mégis megvan benne a gyermeki ragaszkodás, az ösztön, amellyel nem tud mit kezdeni, és tulajdonképpen ez a kettősésg vonul végig az egész történeten. Mikor gyakorlatilag kémnek használják, hogy derítse ki a lengyel gyermekek lakcímét, akkor is egyfajta felsőbbrendűséggel közelít az ideiglenesen anyját alakító Bibianához, ám idővel mégis igényli az érintését, a kedvességét. És ugyanez a helyzet Lukasszal, akit eleinte mélységesen megvet zsidó származása miatt, később azonban már bátyjaként tekint rá (habár nincs tisztában a testvér szó igazi jelentésével). Ám ugyanakkor a szövegen, a stíluson nem érződik egy percig sem, hogy egy gyermek lenne a mesélő, ami időnként zavaró tud lenni. Főleg azért, mert Max sokszor kerül olyan szituációba, amely a koránál fogva szinte elképzelhetetlen (cigizik, snapszot iszik hét évesen), mégsem fura az olvasó számára elsőre, mert a nyelvezete olyan, mintha tizenhárom-tizennégy évesen vetné papírra.

A regényt a hazai kiadó is tizenhat éven felülieknek ajánlja, amellyel többé-kevésbé egyet is értek, nagyjából valóban ez a korhatár az, amely felett élvezetesen lehet olvasni. Ennek egyik oka, hogy Cohen-Scali sok olyan témát is érint a világháború mellett, amely a mai fiatalokat is érdekelheti. Meglepő nyíltsággal beszél a rasszizmusról, a  gyilkosságokról, a bosszúról, a barátok és a közösség összetartó erejéről, vagy éppen a szexualitásról. (Maxot gyakorlatilag egy orgia kellős közepére „ülteti be” még szinte kisbabaként, később pedig a maszturbálás is terítékre kerül, ahogy a szex és a szeretkezés közötti különbség is.) Ezek mind-mind olyan témák, amelyek hozzá tartoznak a történethez, ráadásul stílusában is illeszkedik a hangulathoz: ha kell, nyíltan és konkrétan nevén nevezi a dolgokat, mégsem válik egyszer sem vulgárissá vagy közönségessé a nyelvezet.

Ugyanakkor fontos, hogy megfelelő háttértudással is rendelkezzünk, hogy a helyén tudjuk kezelni a történetet. Egyfelől a kellő információval a hátunk mögött az olyan apróbb utalásokra is felfigyelhetünk, amely komoly párhuzamot von Max és Hitler között. Ilyen például, hogy főhősünk gyakorlatilag elpusztíthatatlan: túl él egy alkohol-túladagolást, egy három napig tartó elrablást és még jó pár életveszélyes helyzetet, minek után bátran kijelenti, hogy istenként tekinthetnek rá. Ismertek a tények, hogy Hitler ellen is mennyi merényletet próbáltak meg elkövetni (az egyikre utalnak is a regény utolsó negyedében), ám egy-egy véletlen folytán minden alkalommal sikerült megmenekülnie, így joggal gondolhatta magát az emberek felett álló személynek. De nem csak emiatt szükséges a kellő mennyiségű előzetes információ, hanem mert a történetben nagyon sok a fiktív elem, amelyek egyáltalán nem vagy nem teljesen úgy történtek a valóságban, ahogy itt olvashatjuk. Szerencsére a magyar kiadó is felismerte ezt a tényt, így Karsai László a pár oldalas utószavában nagyon röviden helyre teszi a dolgokat. És itt felmerül a kérdés – amelyet egyébként ő is feltesz –: mennyire fontos a történelmi hűség egy ilyen regénynél? A mondanivalója mindenképpen átjön így is, érdemes kézbe venni a könyvet, mert egy teljesen új szemszögből közelíti meg a nácizmus témáját, ugyanakkor én amondó vagyok, hogy nem feltétlen a legszerencsésebb egy éppen érettségiző kezébe adni, mert esetleg olyan információk birtokába kerül, amelyek tévesen rögzülnek később benne. (Vagyis: olvassák nyugodtan, de ne ez a regény legyen a beadandó esszé alapja.) Természetesen a sztori utolsó negyedén érződik, hogy a szerző fantáziája jobban elrugaszkodott, hiszen olyan fordulatokat hoz be, amelyek előre kiszámíthatóak, ugyanakkor abszolút lehetetlenek (pontosabban nem lehetetlenek, sokkal inkább klisések), de kellettek ezek a „mondvacsinált” indokok a végső lezáráshoz, különben nem lett volna elég ütős.

Összességében tehát javaslom minden, a téma iránt érdeklődő olvasónak, hogy vegye kézbe a könyvet, mert a kisebb-nagyobb hibákat leszámítva egy jó ötleten alapuló és jól kidolgozott, olvasmányos stílusban megírt történetet kapunk, amely némely ponton komolyan el is gondolkoztat (a gyengédebb lelkületűeket pedig sokkolhatja is).

Értékelés: 10/8