Szerző: Jenny Rogneby
Cím: Leona – Pókerjátszma (Leona – Tärningen är kastad)
Fordító: Erdődy Andrea
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 400

Jenny Rogneby krimijét az Animus Kiadó már jóval a megjelenés előtt beharangozta, hiszen gyakorlatilag a svéd kiadás hetek alatt berobbant a köztudatba. Alapból nagy kedvenceim a skandináv krimik sorozat, mégis izgatottan vártam, hogy mitől olyan különleges ez a történet, miért is vezeti mindenhol a sikerlistákat. Most, hogy túl vagyok a köteten, abszolút megértem a „rajongókat” ugyanis a szerző egy csavarral az egész krimi-világot a feje tetejére állította.

Különös eset zavarja meg Stockholm város nyugalmát. Egy alig hétéves kislány betér a bankba, meztelen teste mindenhol sebes, vérzik, a kezében tartott maci pedig beszél helyette: adjanak neki pénzt, különben a lány meghal. A gyermek-bankrablás a szociálisan érzéketlen Leona Lindberg asztalára kerül, aki már több ügyben is hatékonyan közreműködött. Leona nyomozásba kezd, ám hamar falakba ütközik: a bűntény nyomait szinte profi módon eltűntették, tanút sem találnak, aki látta volna a nem mindennapi esetet. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy a nyomozó mellé két zöldfülűt is adnak, akiket a magányos farkasként dolgozó rendőr természetesen csak koloncnak érez a nyakán. Hamarosan újabb bűntény történik, Leona pedig egyre jobban a részesévé válik mindennek.

Az etiópai származású Jenny Rogneby 1974-ben született, majd egy éves korában egy svéd házaspár fogadta őt örökbe. Az igen vonzó, fiatal írónő gyermekéveit Bodenben, egy északsvéd kisvárosban töltötte, karrierjét popzenészként kezdte. (Hoppá, egy hasonlóság a rockzenészként is tevékenykedő Jo Nesbo-vel!) A Stockholmi Egyetemen szociológiát, pszichológiát, kriminalisztikát és jogot hallott, ennek pedig mind hasznát is vette, mikor megírta első regényét 2014-ben, a Pókerjátszmát.

Már önmagában a regény felütése, az alapszituáció, a bűntény garantálja a remek szórakozást. Az olvasó pillanatok alatt a hűvös Stockholmban találja magát, a köteten érződik, hogy ízig-vérig skandináv krimi, olyan, ami hozza azt a szintet, amit az elmúlt évek alatt megszoktunk. A sztori mindvégig pörög, hol a kislány, hol Leona szemszögén keresztül láthatjuk az eseményeket. A nyomozókkal együtt próbáljuk meg összerakni a kirakóst, egészen addig, amíg el nem jutunk a könyv nyolcvanadik oldaláig. Bizony, jól látjátok, a nyolcvanadikig. Ugyanis úgy nagyjából a történet egyötödénél Rogneby egy merész lépésre szánja el magát, csavar egyet az egész addigi renden, és egy szép nagy pofont ad a krimi hagyományainak. Nem szeretném túlságosan részletezni ezt, és a további eseményeket, talán elég, ha csak annyit mondok, innentől kezdve boldog izgalommal a lelkemben olvastam tovább, és minden egyes bekezdés után hálás voltam a szerzőnek, hogy mert újat mutatni, no meg az Animusnak, hogy elhozta nekünk ezt a csodát. Egyedül a történet végével nem voltam teljesen kibékülve: bizonyos szálakat nagyon hirtelen varrt el, egyes szituációk pedig nekem kissé életidegennek tűntek (mint például Claes nyomozó történetének a lezárása). De ezekből még nagyon szépen ki lehet hozni egy izgalmas folytatást, bízom abban, hogy ezek mind csak Rogneby gondosan felépített történetének egy-egy szeletei.

A szereplők közül leginkább – és talán csak és kizárólag – Leonát ismerjük meg közelebbről. Az ő karaktere sem a megszokott, jóformán igazi antihős. De nem olyan, mint például Harry Hole vagy Carl Mork, akiket minden negatív tulajdonságaik ellenére nagyon bírunk. Nem, Leonát tulajdonképpen nincs miért szeretnie az olvasónak. Szociális készségei eléggé alacsonyak (ebben a múltjában történtek is nagy szerepet játszanak), a családját teljesen elhanyagolja, éjjelenként megszállottan ül a számítógépnél, online pókerezik, egészen addig, míg a teljes vagyonát el nem herdálja. Mégis van benne valami, ami megfogja az olvasót, és alig akarja elereszteni. Ahogy haladunk előre a történetben, annál inkább érezzük a karakter bukását, vele együtt szorul össze a tüdőnk, ahogy haladunk a végkifejlet felé, ugyanakkor kissé ellentmondásosan kívánjuk is, hogy legyen valaki, aki időben kihúzza őt a mocsárból. Sajnos a feloldozás elmarad, pontosabban elhúzódik, ugyanis Rogneby tovább játszik az olvasó idegeivel, amikor az utolsó oldalon gyakorlatilag három történetszálat hagy félbe. A folytatásra (ha lesz egyáltalán – erre vonatkozóan nem találtam információt) még jó ideig várnunk kell, addig pedig marad a csendes őrlődés, hogy mi is lesz Leonával.

Értékelés:10/9