Szerző: Szélesi Sándor
Cím: Pokolhurok
Kiadó: Pergamon Kiadó
Oldalszám: 256

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Pokolhurok című kötet az idei Könyvhét egyik meglepetésregénye volt. Általában mindig céltudatosan keresem fel a standokat, szigorúan kiszámolva, hogy mire és mennyit költök (plusz a kihagyhatatlan akciók), azonban mindkét könyvünnepen (Könyvfesztivál + Könyvhét) megengedem magamnak az a "luxust", hogy egy be nem tervezett kötetet is beszerezzek. Éppen Kovács Attilával (Holden Rose) beszélgettem, és az Ajtók és átjárók című könyvet dedikáltattam, amikor felhívta a figyelmemet, hogy Szélesi is megérkezett (ő is írt az antológiába), és ha már ott vagyunk meséljen nekem a legújabb regényéről. Egy kellemes félórát töltöttünk együtt Szélesivel, aki a kérdéseimre végtelen türelemmel válaszolt, végül a Pokolhurokkal a táskámban távoztam a helyszínről.

A történet főszereplője Gábor, aki különösen magas intelligenciahányadosának köszönhetően gyorsított tempóban végezte el az gimnáziumot és az egyetemet, majd Amerikában kezdett dolgozni. A huszonkét éves fiatalember nem csak a szakmai fejlődés miatt választotta az új földrészt, hanem múltja elől is menekül: szüleit gyermekkorában cigányok ölték meg, ettől pedig olyan nagy mértékű rasszizmus alakult ki benne, amely nem hagyja nyugodni. Nagymamája betegsége miatt azonban haza kell térnie egy időre, amikor is találkozik régi barátaival, és szembesül azzal, hogy a romakérdés Magyarországon egyre súlyosabbá válik. Visszatérve Amerikába kifejleszt egy rasszspecifikus vírust, amellyel revánsot vehet.

A Pokolhurok legfőbb kérdése, az az örök feltevés, hogy meddig mehetünk el a tudomány nevében, az ember játszhat-e istent. Gábor belső vívódása, önmarcangolása is ezt támasztja alá, hiszen a vírus megalkotásától kezdve hosszú időnek kell eltelnie, mire dönt arról, hogy elindítja-e azt gyilkos útján. A tudomány jelenlegi állása szerint ezt a vírust kifejleszteni még nem lehet (a szerző leírja, hogy mely három feltételnek kell megfelelnie, hogy az valóban halálos legyen, és csak bizonyos etnikumot támadjon meg), ezen az egy ponton tér el a (lehetséges) valóságtól a regény. Az olvasó pedig akarva-akaratlan elgondolkodik azon, hogy a főhős helyében ő hogyan cselekedne. Mindenkinek megvan a véleménye a cigánykérdésről és - bűnözésről, némelyik elég sarkalatos, de ugyanakkor nem adható teljes feloldozás Gábornak sem.

Szélesi próbál egy kis szimpátiát kicsikarni az olvasóból a főszereplő iránt, akinek szüleit cigányok ölték meg, azonban ez nem elég erős alap ahhoz, hogy Gábor eljusson arra a pontra, amikor létrehozza a vírust. Persze, a part széléről könnyű kiabálni, meg a "mi lenne, ha..."-típusú kérdésekre választ adni, de pusztán a múltbeli események nem állják meg a helyüket egy ilyen drasztikus szituációban. Ezt valószínűleg maga a szerző is érezte, éppen ezért hozza be Gábor régi ismerőseit (jó barát, volt osztálytárs), akiknek a szemén keresztül kicsit komplexebb képet kapunk a romákról. Felidézi az utóbbi évek híradójának eseményeit (kezdve a borba kevert fagyálló esetével a kerítésbe vezetett áramon át, a gyilkosságokig), valamint pro és kontra érvekkel kívánja alátámasztani a végső döntést. Az egyik legérdekesebb szituáció Gábor régi osztálytársa, aki politikai szinten foglalkozik a cigányokkal, látszat szerint segíti őket, ám mélyen legbelül megveti és gyűlöli őket, de mégis csak harcol értük, mert ebben van a pénz. A regény tehát inkább látlelet a mai Magyarország helyzetéről, egy jól felépített, összefoglaló írás, amely felhívhatja az olvasók figyelmét arra, hogy tényleg baj van, amit orvosolni kellene. Persze, Gábor nem a legmegfelelőbb módját választja ennek, de ennek megítélése már az olvasó szabad döntése.

A történet kicsit lassan indul be, és sok időnek kell eltelnie, míg Gábornak egyáltalán eszébe jut a vírus (talán a regény kétharmadánál), ugyanakkor amikor az olvasó becsukja a könyvet, érzi, hogy kellett a hosszas felvezetés. Gábor egyébként is kicsit antihős, hiszen hiába a magas intelligencia, szociálisan érzéketlen, barátnőjével tartó pár hónapos kapcsolatát sem tudja a helyén kezelni, kevés barátját eltaszítja magától, nagyanyja betegsége is jóformán hidegen hagyja. Maga a karakter éppen ezért nem eléggé árnyalt, olvasóként nem tudtam megérteni a helyzetét, nem tudtam drukkolni neki, kicsit olyan volt számomra, mintha Szélesi megelégedett volna az alaptulajdonságokkal, és inkább a morális kérdésekre helyezte volna a hangsúlyt. (Bár meg kell jegyeznem, hogy Gábor karaktere még így is mélyebb a legtöbb magyar, és némely amerikai regény szereplőjénél.) Ami számomra kicsit még visszás volt, hogy annak ellenére, hogy főhősünk milyen kimagaslóan okos, viszonylag egyszerűen írja le a történteteket, a gondolatait. (De így legalább az olvasó számára is könnyen befogadható válik a sztori, megérti a vírus létrehozásának és elterjedésének módját, nem kell külön értelmező szótár hozzá.)

Mindent egybevetve egy érdekes regény a Pokolhurok, amely leginkább a morális kérdéseivel hódít, semmint hőseivel vagy cselekményvezetésével. Egy próbát azonban mindenképpen megérne, hogy a középiskolások kezébe adják a könyvet, és egy kerekasztal-beszélgetés során kielemezzék a történetet. mindenki bátran és őszintén elmondva az álláspontját, hogy ő hogyan cselekedne Gábor helyében. Bátran és őszintén.

Értékelés: 10/8