Szerző: Julia Heaberlin
Cím: Véres margaréták (Black-Eyed Susans)
Fordító: Lakatos Anna
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 368

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Agave Kiadó kisebb kihagyás után úgy látszik, ismételten nyitni kezd a krimi és a thriller műfaja felé, és egyúttal színesíteni is akarja a palettát. Utóbbi tekintve nemrégiben kaptunk egy igen erős, sci-fi beütésűt, most pedig egy inkább nőkhöz szóló, pszichológiait. Legalábbis látszólag, ugyanis a fülszöveg ezt sugallja, de kicsit mintha megtévedtek volna a besorolásnál a szerkesztők.

1995-ben egy szörnyű sorozatgyilkosság rázza meg Texas állam lakóit. A gyilkos fiatal lányokat rabolt el és ölt meg, majd mindannyiukat egy margaréta mezőn helyezte örök nyugalomra. Csak hogy a legutolsó áldozata, a tizenhat éves Tessa túléli a szörnyű eseményeket. Végül a gyilkos nyomára bukkannak, letartóztatják őt. Ám Tessie mégsem képes megnyugodni: valaki időnként apró margarétákat ültet a kertjébe. Tizennyolc évvel később Tessát már anyaként láthatjuk újra, ám a múltja elől nem tud szabadulni. Egy ügyvédekből és törvényszéki antropológusokból álló csapat megpróbálja bebizonyítani, hogy akit majd' két évtizeddel korábban letartóztattak és akit pár hónapon belül kivégeznek, ártatlan. Tessának tehát ismét vissza kell térni a margarétákkal teli mezőre, hogy megfejtsen egy titkot.

A Véres margaréták Julia Heaberlin harmadik regénye. A szerző korábban elismert újságíróként dolgozott, a The Fort Worth Star-Telegram főszerkesztőjeként díjakat is nyert. Gyermekként egy texasi kisvárosban, Decaturban élt, és ideje nagyrészét egy könyvtárrá alakított börtönben töltötte. Munkája során mindig is érdekelték a bűncselekmények, és azok hosszú távú hatásai. Az újságnál dolgozva Heaberlin mindig arról álmodott, hogy főállású író legyen, de a munka mellett erre nem volt lehetősége. Így aztán férjével közösen elhatározta, hogy kilép a laptól, és minden idejét az írásnak szenteli. Elkezdett kreatív írás órákra járni, első regénye 2012-ben jelent meg, amit azóta további kettő követett. 

Időnként felbukkannak olyan könyvek a piacon, amelyek bombaként robbannak be, utána pedig szinte minden kiadó megragadja az alkalmat, hogy minden új kiadványát ahhoz viszonyítsa, vagy annak farvizén evezzen tovább. A Lány a vonaton is egy ilyen kötet. Habár a maga műfajában szerintem egy igencsak közepes regény, mégis elérte, hogy a pszicho-thrillerek előtérbe kerüljenek. Vagy legalábbis ezzel bélyegezzenek meg minden olyan könyvet, amelyben van egy gyilkosság, és az főszereplő életére, lelki vívódása kap nagyobb szerepet. Csak ez sajnos könnyen odáig vezethet, hogy az olvasó végül csalódni, mert nem azt kapja, amit várt. És hogy miért ez a hosszas okfejtés, amelynek látszólag eddig semmi köze nincs a Véres margarétákhoz? Mert Heaberlin regénye is tipikusan ilyen: bár előszeretettel skatulyázták be, ez NEM thriller. 

Az egész történet lényege, ugyanis nem az, hogy ki a gyilkos, hogy miért gyilkolt, vagy hogy lecsap-e újból. Nem, a regény egyik fő kérdése, hogy bűnös-e Terrel Darcy Goodwin és vajon sikerül-e bebizonyítani az ártatlanságát, mielőtt még túl késő lenne. Igazság szerint ennek a megválaszolása viszi előre az egész cselekményt, ez mozgatja a szereplők többségét, ennek érdekében folyik a nyomozás. Tekinthetünk tehát úgyis a sztorira, mintha csak egy Döglött akták-beli epizód lenne, hiszen jóformán egy két évtizedes bűntényre kell fényt deríteni. Mindeközben szinte észrevétlenül enyhe politikába is belemegyünk a halálbüntetés kérdéskörét illetően.

A másik fő vonala a regénynek Tessa gyógyulása. Maga a karakter kiválóan van felépítve. Tessie tizenhat éves volt, mikor a szörnyű trauma érte, és egy halott lány társaságában tért magához. Hiába járt pszichológushoz, nehezen talált ismételten önmagára, ami nem is csoda. Elég ha csak visszagondolunk a mi kamaszéveinkre, amikor dacosan tudtuk, hogy mi a jó nekünk, és mindent sokkal jobban tudunk - nos, ezek az érzések vegyülnek Tessie-ben is, pusztán annyi a különbség, hogy halott lányok szólnak hozzá minden pillanatban, és valaki vagy valakik csúnya tréfát űznek vele. És látszólag hiába teszi túl magát a tragédián, egész életében hordoznia kell a terhet: tizenkét éves lányát mindennél jobban félti, a lakásukat többféle riasztóval szereli fel, az átlagosnak tűnő dolgokban is egyből a rosszat látja. (Ilyen például amikor hazatér és nem találja otthon a lányát, az első gondolata az elrablás.) 

A cselekmény lassú folyású, ez vitathatatlan, ahogyan az is, hogy a történet erőssége nem a pergősségen áll. (Teszem hozzá, hogy A lány a vonaton sem sokkal izgalmasabb, kábé ugyanannyi történik benne, mint ebben, csak ott nagyobb a hype.) Nem, itt a jól megalkotott karakterek megfigyelése a lényeg, és az, hogy szép fokozatosan fejtsük le a réteget mind a Tessa lelkét ért sérülésről, mind a múltbéli eseményekről. Nekem éppen ettől lett hétköznapi, hihető a történet, hogy nem volt benne semmi túlzás. (Na jó, a vége azért már kicsit elrugaszkodott volt, azzal én sem volt teljesen kibékülve.) Ugyanakkor azt sem tudom, mondani, hogy nagy benyomást tett rám a kötet, mert ez sem lenne igaz, de összegészében úgy tudom értékelni, hogy egy tisztességesen megírt történet, amely sokat nem ad az ember életéhez, de nem is veszi el az időt tőle.

Értékelés: 10/7