Harminc nappal a világvége előtt

Szerző: Király Márk
Cím: Harminc nappal a világvége előtt
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Oldalszám: 316

SPOILERMENTES KRITIKA!

Ritkán vállalok be előolvasást kiadóknak, ugyanis e-bookolvasó hiánya lévén csak telefonon tudom megoldani az átküldött anyag olvasását, azt meg nem annyira szeretem, így valóban igazán különlegesnek kell lennie az adott kötetnek, hogy a „kezembe” vegyem. A fiatal, huszonéves Király Márk első regénye az idei Könyvhétre fog megjelenni, az agresszív promóhadjárat pedig megtette hatását: már igen népszerű a könyv a fiatalok körében.

A történet szerint harminc nap múlva vége lesz a világnak. A Föld lakói teljesen kifordulnak magukból, kiélik minden perverziójukat, vágyaikat. Ebben az apokalipszis előtti helyzetben kell túlélnie néhány fiatalnak. Már ha túlélésről beszélhetünk – hiszen a meteorit becsapódását követően minden élet elpusztul. Hogyan küzdenek meg a tinédzserek a sok viszontagsággal, amik őket értik? Képesek lesznek mindvégig embernek maradni ebben a keserves világban? Egyáltalán van értelme mindennek? Ezekre és az ehhez hasonló kérdesekre keresi a választ Király Márk első regényében.

Az ötlet nem eredeti, ezt rögtön leszögezhetjük. Nem is kell nagyon messzire mennünk, hiszen alig két éve jelent meg az Agave Kiadó gondozásában a Gyilkosság világvége előtt című regény, amelyben bolygónknak közel fél éve marad csupán hátra. Azonban a Harminc nappal a világvége előtt mégis más: egyedi a megközelítés, egyedi a hangvétel és egyedi a megoldás.

A regény első felében Király a kialakult helyzetet vázolja fel: az emberek nagy része teljesen kifordult magából, milliók válnak alkoholistává, drogossá, hanyagolják el társaikat. A lakosság fele fellázad az egyház ellen, hiszen a jelek szerint nincs isten, míg mások a vallásban és a szektákban bízva keresnek menedéket. A néhol szabályszerűen borzasztó képsorokat – a pedofília, az erőszak megjelenése – humorral igyekszik feloldani a szerző. Jó példa erre a celebek reakciója az eseményekre.

Ezt követően ismerjük meg alaposabban hőseink – egy maroknyi tinédzser – életét. Főszereplőnk családja is darabjaira hullik szét, a baráti társaság azonban igyekszik összetartani, ám ez nem könnyű. A sok feszültség – amelyet néhol maguknak generálnak, néhol külső erők befolyása – próbára teszik a kapcsolatukat, a barátságukat. És mindeközben - sajnos - abszolút hétköznapi és ma is aktuális problémáikkal is szembe kell nézniük: a bimbódzó szexualitás, az alkohol és a drogok iránti kísérleti vágy – mind-mind fajsúlyos szerephez jut, és kényszeríti gondolkodásra az embert.

Király Márk szókimondó, nyers, ám mégis egyszerű stílusa képes arra, hogy megszólítsa és magával ragadja az Y-generáció olvasóit. Vitathatalan azonban az is, hogy a történet roppant megosztó lesz, leginkább a felnőttektől érheti bírálat, azonban ezzel együtt is biztos vagyok benne, hogy sikerre van ítélve a kötet. Nem tagadom, nekem is voltak időnként fenntartásaim, és Királynak is van hová fejlődnie, de láthatólag elindult egy úton, amelyen ha végighalad, és sikerrel veszi az akadályokat, egy lapon említhetjük idővel a hazai ifjúsági szórakoztató irodalom meghatározó alakjaival.

Értékelés: 10/7