Szerző: Gárdos Péter
Cím: Hajnali láz
Kiadó: Libri Kiadó
Oldalszám: 284

SPOILERMENTES KRITIKA!

Gárdos Péter rendező első és ezidáig egyetlen regényével hosszú időn keresztül szemeztem. Az alaptörténet és a nagy nemzetközi siker felkeltette az én érdeklődésemet is, mégis közel két évig húztam ennek a könyvnek az elolvasását.

A Hajnali láz Gárdos Miklós és jövőbeni feleségének, Lilinek a megismerkedését meséli el. A II. világháború borzalmai után mindketten Svédországba kerülnek egy-egy klinikára. Miklóssal a kezelőorvosa szörnyű hírt közöl: hiába élte túl a háborút, egy szörnyű betegség következtében, amely a tüdejét támadta meg, csupán hónapjai vannak hátra. A férfi azonban nem keseredik el: az ugyancsak a svéd kórházakban fekvő magyar lányokat levelezés útján megkeresi, házasság céljából. A maroknyi válasz között Lili levele is megtalálható, innentől kezdve a két fiatal hosszú heteken át így ismerkedik egymással. A sors többször próbálja meg szétválasztani őket (Miklós betegsége, a folyamatos átszállítások, az egymás közötti egyre növekvő táv, az utazási nehézségek), ám a két fiatal szerelme úgy látszik minden próbát kiáll.

Gárdos Péter szülei igaz történetét vitte filmvászonra, ez a sztori öltött végül könyvalakot is. Ritkán mond ilyet az ember, de úgy érzem, jelen esetben a filmváltozat lehet az erősebb (még nem volt szerencsém hozzá), mert a regénynek akadnak hiányosságai. Dramaturgiai, szerkezetfelépítési szempontból nem tökéletes a történet, egyik pillanatról a másikra ugrunk helyszíneket, amivel nem is lenne baj, ha ez gyakorlatilag nem hirtelen, bekezdésről bekezdésre változna. Ezáltal sokszor az olvasó azt sem tudja kapásból, hogy hol is tart, megzavarja az olvasási ritmusát. A másik nagy hiba a szememben a levelek hiánya. Filmen remekül működik, ha egy-egy mondatot, bekezdést ragadunk ki, de könyvben – ahol az ember alapból olvas – igenis helye lenne, ha nem is a teljes, de mindenféleképpen részletesebb levelezésnek. A történet remekül ki tudott volna bontakozni félig-meddig levélregényként, de persze ez nem feltétlenül róható fel Gárdosnak, a tehetségesebb íróknak is beletörik a bicskája ebbe a műfajba. Ez jelen esetben inkább azért is sajnálatos, mert megtörtént eset alapján íródott a regény, a levelek pedig még most is a szerző rendelkezésére állnak.

A másik sarkalatos pontja a regénynek pont az igaz történet. Feltehetőleg az én fantáziám szegényes ilyen téren, de úgy gondolom – és ezért meg lehet kövezni rendesen -, hogy Gárdos azért kiszínezte a sztorit kissé. Mivel saját maga is bevallja, hogy a szülei megismerkedéséről csak keveset tudott, mindössze pár éve olvasta a leveleket, így kissé visszás, hogy ilyen részletességgel tudja papírra vetni a cselekményt. Abban nem kételkedek, hogy az alaptörténet és a szereplői valósak, még akkor is, ha az egész néhol kissé meseszerű, de helyenként érződik, hogy a dramaturgia kedvéért kiegészíti mindezt a saját fantáziájával.

A történet mindezek ellenére megható, az emberség, a szeretet, az összetartozás regénye ez. A sötét, komor világba, amely a háttérben meghúzódva mindvégig rányomja a bélyegét az eseményekre, sikerült egy kis vidámságot, a fiatalkori, hétköznapi érzelmeket ügyesen becsempésznie. Éppen ezért írtam fentebb, hogy ez a történet filmvásznon sokkal erősebb alkotás lehet, mint könyvben, hiszen mégis csak az Gárdos igazi terepe. Így, papíron a cselekmény kissé vontatott, nem sikerült mindig megtalálnia a tökéletes egyensúlyt, ezáltal igencsak döcögősen haladt nálam az olvasás. Gárdos Miklós verse – amely a regény végefelé olvasható teljes terjedelemben – azonban nagy kedvenc lett, azóta többször is újraolvastam, ezt valóban kár lett volna kihagyni.

Összességében egy közepes minőségű regényt kaptam, amely valószínűleg azért is múlta alul a várakozásaimat, mert nagyon szerettem volna szeretni ezt a könyvet. Csak sajnos ez most nem jött össze.

Értékelés: 10/6