Szerző: Mikszáth Kálmán
Cím: A beszélő köntös
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 116

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Régen olvastam már klasszikus magyar irodalmat, pedig gimnazistaként nagyon szerettem őket. Különösen Jókai Mór és Mikszáth Kálmán tartozott a kedvenceim közé (igen, bármennyire is hihetetlen, a XXI. század elején imádtam Jókait!). Jelen regényt is olvastam korábban, de vannak annak már vagy 15 éve, és megvallom, nem sokra emlékeztem a történetből. Most, hogy Kecskeméten bemutatják a musical-változatot, amelyben egy kedves ismerősöm is közreműködött, és már megvan a jegyünk, illő volt, hogy felelevenítsem a történetet.

A regény központi helyszíne Kecskemét, amely szabad városnak minősül, azonban ez inkább hátrány, mint előny. Mert így, hogy senki nem fennhatósága alá nem tartozik, a törökök és a kurucok is kifosztják állandóan. Hiába minden igyekezet, újabbnál újabb cselt eszelnek ki, hogy szegényebbé tegyék a várost és annak lakóit. Az újonnan megválasztott főbíró, a fiatal Lestyák Mihály azonban kieszel egy tervet, amellyel megmenthetik szeretett városukat. Igaz, nem minden úgy alakul, ahogy képzelték, de a birtokukba került egy varázserejű köntös.

Mikszáth Kálmán 1889-ben vetette papírra ezt a kisregényt (az én kiadásom a történet maga alig több 100 oldalnál), azonban mondanivalójában, tartalmában bármely féltégla vastagságú kötettel felér. Csodálatos, hogy régi íróink még igazán tudtak írni: annak ellenére, hogy még ebben a rövid történetben is van egy-két feleslegesebb rész, és néha úgy érzi az ember, hogy alig történik valami, mégis igazi, fordulatokban gazdag kalandregény kerekedik ki belőle. No meg, persze mondanivalója is van, pont mint egy mesének.

A szereplők élnek, mintha szabályosan le akarnának lépni a lapokról: Lestyák Mihály egyszerre válik hőssé és anti-hőssé, akit szeretünk, de azért néha jól képen kellene törölni. Hasonlóan Cinnához, aki egyszerre előképe a ma oly divatos „tökös főhősnőnek”, mélyen belül azonban naiv kislány, aki vágyik a szerelemre, és ennek nevében képes meggondolatlanul is cselekedni. Harmadik főszereplőnk, az idős Lestyák, a szabó, aki önimádatával okozza a pusztulást, de igazán rá sem tudunk haragudni, hiszen annyira emberi a cselekedete.

Mikszáth regényének (regényeinek) ez is az egyik, számomra igazán pozitív hozadéka: a szereplők valóban hús-vér ember, jó és rossz tulajdonságokkal. Nem csak a főhősök, hanem a mellékkarakterek is igazi élő figurák, akik humorosak, irritálóak, de mindennek ellenére mégis roppant közel érezzük magunkhoz őket.

A sztori nem csak fordulatokban, hanem humorban is bővelkedik. Persze, nem hangosan nevetős viccekre kell gondolni, az távol is áll tőle, de mégis, roppant jó kedvű lesz az ember, ahogy olvassa, milyen cseleket eszelnek ki a város lakói és fosztogatói egyaránt.

Nem tudom, hogy a mai fiatalok mennyire élveznék ezt a regényt, mert sok benne az idegen kifejezés (habár az én példányomban már van lábjegyzet, de lassan azt is frissíteni kellene). Szerencsére több évig tanultam latint, és a történelem is közel áll hozzám, így nem kellett minden egyes alkalommal hátra lapoznom, ha idegen szóval találtam szembe magam (meg ez egyébként is különösen idegesít, ha keresgéléssel kell megszakítanom az olvasást), de ugyanakkor el kell ismernem, hogy az utánam jövő generációnak már gondot okozna a megértés. De ez természetesen semmit sem von le az élvezeti értékből, a megoldás, ha kicsit idősebb korban vágunk bele az olvasásba. Megéri.

 Értékelés: 10/9