Szerző: Virginie Grimaldi
Cím: Merci, nagyik! (Tu comprendras quand tu sera plus grande)
Fordító: Fouilleul Joli
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 336

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Egy újabb könnyed, nyári olvasmánnyal lepte meg olvasóit az Animus Kiadó. Ezúttal egy fiatal írónő, Virginie Grimaldi gondoskodik a szórakoztatásunkról, emellett új francia szerzőt is köszönthetünk hazánkban!

A harmincas évei elején járó Julia pszichológusként dolgozik. Amikor hírt kapja apja haláláról, és szerelme is faképnél hagyja őt, úgy dönt, hogy felszámolja addigi életét, és egy hirtelen ötlettől vezérelve beadja a jelentkezését egy vidéki idősek otthonába. Igaz, eleinte semmi kedve nincsen az unalmas és szenilis nyugdíjasok között dolgozni, de nem sokkal később ráébred, hogy neki magának nagyobb szüksége van a biztató és támogató szavakra, mint pácienseinek.

Virginie Grimaldi 1977-ben született Bordeaux közelében. A nagymamája verses noteszeit olvasva kapott kedvet az íráshoz, nyolcévesen írta meg első regényvázlatát. 2009-ben indította el Femme Sweet Femme nevű blogját, amelynek népszerűsége lehetővé tette, hogy belevágjon első regénye írásába. A most magyarul megjelent Merci, nagyik! a második könyve, amely, akár csak az első (Le premier jour du reste de ma vie) gyorsan bestseller lett, a megfilmesítés jogai is elkeltek. Eddig öt regénye jelent meg Franciaországban.

Kifejezetten szeretem azt az új irányvonalat, amit az Animus Kiadó jó pár évvel ezelőtt Az ember, akit Ovének hívnak című kötettel kezdett el. Habár kifejezetten sorozatról nem beszélhetünk, ám a borítók hasonlósága és a regények alaptémái miatt mégis akként tekintek ezekre a könyvekre. Backman mellett megismerkedhettünk már a szintén svéd Catharina Ingelman-Sundberg és a német Hans Rath műveivel, és most ehhez az impozáns társasághoz csatlakozott Grimaldi. Természetesen, az írókat és regényeiket összehasonlítani nem szabad (és nem is kell), ha csak nem abból a szempontból, hogy egy-egy nemzet hogyan áll a szórakoztató műfajhoz. De is csak inkább legyen érdekesség, mint mérvadás.

Grimaldi regénye nem fogja megváltani a világot, ezt azonnal leszögezhetjük, de, nekem úgy tűnik, nem is akarja. Könnyed szórakozást ígér, laza tanulsággal – ezt mind meg is kapjuk. Igaz, a történet végén van egy kisebb csavar, de ettől eltekintve a sztori nagy részben kiszámítható, hiszen nem egy, hasonló történettel találkozhattunk már. A könyvnek ugyanakkor van egyfajta egyedi bája, kedves, bohókás hangulata, ami miatt mégis érdemes kézbe venni. A regény központi témája a generációk közötti különbségek, az idősekről alkotott sztereotip vélemények megdöntése, és mindeközben árad belőle az élet iránti szeretet. Az olvasó Juliával együtt fejlődhet, haladhat végig azon az úton, amelyen meggyógyul a lélek, és az a sok pozitivitás, ami áthatja az egész történetet, kicsit szebbé varázsolhatja a mindennapjainkat. A mai világban elcsépeltnek hangzik, ám mégis szükséges, hogy minél többször kihangsúlyozzuk az optimista világszemléletet, azt, hogy igenis érdemes minden apró dolognak örülnünk, értékelni a legapróbb örömöket, és megélni az adott pillanatot.

A szereplők mindannyian szerethetők, az idősek között minden olvasó megtalálhatja a maga kedvencét, akár ráismerhet saját nagyszüleire, szüleire, de a fiatalabb korosztályhoz tartozó karakterek is igaz színes egyéniségek, akiknek a boldogságáért lehet szorítani. Julia számtalan humoros kalandba keveredik, de akadnak megható pillanatok is: lelki szemeim előtt már látni vélem a filmet, ami hasonlóan jó lehet – ha csak rontják el azzal, hogy minden pillanatban a nézőbe akarják sulykolni a mondanivalót. (Ezt a regény nagyon ügyesen kezeli, pedig vékony volt a jég!)

A magam részéről roppant mód örülök, hogy újabb szerzőt ismerhettünk meg, így továbbra is üdvözítően fogadom a számunkra ismeretlen írók regényeit, természetesen azzal együtt, hogy Grimaldi is visszatér a magyar olvasókhoz!