Szerző: Darren Shan
Cím: A hajnal gyilkosai (Killers of the Dawn)
Fordító: F. Nagy Piroska
Kiadó: Móra Kiadó
Oldalszám: 208

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Izgalmas fordulóponthoz érkezett Darren Shan regényes története a kilencedik, A hajnal gyilkosai című résszel. Közeledik a végjáték, a Vérszipolyok Ura utáni hajsza, valamint a két tábor közötti harc helyzete egyre élesebbé válik.

Darren Shan és társai az alagutak labirintusából épségben kijutnak, ám a felszínen újabb akadályba ütköznek. Mr. Crepsley-nek nem csak a tűző nappal kell felvennie a harcot, hanem a nyomukba eredő rendőrökkel is, akiket a vérszipolyok uszítottak rájuk. Darren és barátai rövid időn belül a börtönben találják magukat, hogy aztán a Megtorlás Barlangjában sorsfordító eseményeknek legyenek szemtanúi. Fény derül a Vérszipolyok Urának kilétére, Mr. Tiny jóslata pedig beteljesedni látszik.

Aki olvasta a sorozatot, tudja, hogy a kilencedik kötet igazi mérföldkő, és nem csak azért mert lezárult, a harmadik, Vadászok névre hallgató trilógia, hanem mert olyan fordulatokat hoz be a szerző, amely hőseink életét végérvényesen megváltoztatják és más irányba terelik. De ne rohanjuk ennyire előre! Talán ez az első olyan trilógia, amelynek kötetei műfaji szempontból a legváltozatosabbak. A sötétség vadászaiban inkább a misztikum volt előtérben, míg Az éjszaka szövetségeseiben visszatértünk a modern világba, ahol hőseinknek nem csak az ellenséggel, hanem a városi és emberi lét nehézségeivel is meg kellett küzdeniük. A hajnal gyilkosai tulajdonképpen a kettő között helyezkedik el: a rendőrök és a felbőszült csőcselék előli meneküléssel ízelítőt kapunk a XXI. századból, míg a befejezés, amelynek helyszíne a Megtorlás Barlangja ismét visszarepít minket a vámpírok és a vérszipolyok több évszázados hagyományaihoz visszanyúló világba.

Érdekes, hogy tulajdonképpen az események viszonylag lassan folynak, sőt azt is lehetne mondhatni, hogy a regény háromnegyedében alig történik valami (ha tévésorozat lenne, erre a részre bőven elég lenne egy 40 perces epizódot szánni), mégis Shan annyira élvezetes stílusban írta meg, hogy mindvégig vitt magával a történet. Sőt, itt jegyezném meg, hogy talán ez volt az első olyan kötet az újraolvasás során, amelyet egy nap alatt elolvastam (mondjuk, ebben közrejátszott, hogy pont hétvége volt, és szabad volt a délelőttöm). Mellékesen hagyom itt azt az infót is, hogy mióta újból nekivágtam a sorozatnak, most először fordult velem elő az is, hogy már augusztus közepén olvasni akartam a folytatást, de a saját szabályrendszerem szerint csak 1-jével kezdhettem neki, így türelmetlenül kellett várnom.

Visszakanyarodva a történethez: amennyire lassú folyású, és az eseményeket tekintve gyenge a kezdés, annyira erőteljes a befejezés. Egyrészről fény derül a Vérszipolyok Urának kilétére (micsoda cliffhanger volt ez anno, mikor 4-6 hónapot is kellett a folytatásra várni!), másrészt a szerző egy olyan fordulatot is behozott, amely bár abszolút logikus, és amely követi a fantasyregények szabályrendszerét, akkoriban, a 2000-es évek elején, fiatal tinédzserként szabályosan sokkolt. Főként, hogy a szerző még játszik is egy keveset az olvasó érzelemvilágával, igyekszik elhitetni vele, hogy nem annyira kegyetlen, mint amilyennek gondoljuk őt, aztán kiderül, hogy még annál is gonoszabb.

A sorozat egyik legjobb befejezését köszönhetjük ezúttal a szerzőnek, hiszen több szál is elvarratlan maradt, úgy hiszem, most különösen nehéz lesz kibírni még egy hónapot a következő részig.

Értékelés: 10/9