Szerző: Jan Stocklassa
Cím: Stieg Larsson titkos iratai – A Palme-gyilkosság kulcsa (Stieg Larsson arkiv)
Fordító: Patat Bence
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 400

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Izgalmas dokumentum-regény látott napvilágot 2018-ban Svédországban, amely nem csak azért volt számottevő a sajtó figyelmére, mert egy máig megoldatlan gyilkosság nyomába eredt, hanem mert mindezt a már elhunyt, ám továbbra is az egyik legnépszerűbb svéd író, Stieg Larsson iratai alapján tette. Jan Stocklassa írása több mint 50 országban jelent meg azóta, Magyarországon az áprilisi Könyvfesztivál egyik nagy durranása volt.

1986. február 28-án este, Olof Palme, svéd miniszterelnök és családja moziba ment. A film megtekintése után fiuk hazament, Palme és felesége pedig gyalog akarták megtenni az utat az otthonukig. Ám az éjszaka tragikus fordulatot vett: egy férfi mögéjük lépett és egyetlen lövéssel kioltotta a miniszterelnök életét, feleségére pedig rálőtt, de célt tévesztett. A gyilkos elrohant, és azóta, vagyis több mint 30 éve nem sikerült a nyomára akadni. Kinek állhatott érdekében megölni a politikailag igen aktív Palmét? A szélső-jobboldaliaknak? A dél-afrikaiaknak? Vagy csak egy szerencsétlen véletlen folytán alakultak így az események?

Stieg Larsson, akinek 2004-es halálát követően jelent meg a Millenium-trilógia névre keresztelt sorozata (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől) a gyilkosság ideje alatt a TT hírügynökség munkatársaként dolgozott. Őt is, mint minden svéd polgártársát nagyban izgatta az eset, amely a politika okán kiemelt szerepet kapott, nem csak az országban, hanem az egész kontinensen. Larsson évekig folytatott kutatómunkát, biztos volt benne, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyott (akár szándékosan, akár tévedés folytán) egy fontos nyomot. A most megjelent dokumentum-regény szerzője, Jan Stocklassa egy véletlen folytán bukkant rá Larsson aktáira, amely annyira lázba hozta őt is, hogy folytatta a nyomozást. Mindennek összegzése a kötet.

Ritkán mondok ilyet, de ennél a kötetnél talán tényleg számít az ember kora. Profán módon azt is írhatnám, hogy még kósza gondolat sem voltam akkor, amikor megtörtént a gyilkosság (sőt, szüleim nem is találkoztak még akkor!), így talán megbocsátható nekem, hogy jóformán teljesen ismeretlen volt előttem a Palme-gyilkosság rejtélye. Ugyanakkor érdekes párhuzamot vonni egy magyar eset, nevezetes a Labancz Anna-gyilkosság és ezen bűncselekmény között, leginkább azért, mert hazánkban is léteznek több évtizedes, megoldatlan esetek. (Minden más téren azonban felesleges lenne összehasonlítani, hiszen Labanczot nem politikai okokból gyilkolták meg, ő ápolónőként dolgozott.) Visszakanyarodva a könyvhöz, mivel számomra teljesen ismeretlenek voltak a bennük szereplő személyek (Larssont, az élettársát, valamint egy-két olyan újságírót leszámítva, akinek később jelent meg regénye), így kicsit döcögősen haladtam az elején, kellett idő, mire sikerült felvennem a szálat, elhelyeznem a szereplőket a rendszerben. (Több ponton kívántam, hogy jó lenne lábjegyzet, de az utószóból kiderül, hogy a szerző szándékosan hagyta el ezeket, így gondolom, a magyar kiadásból is ezért hiányoztak, még akkor is, ha bizonyos esetekben jól jött volna egy kis háttérinfó.)

A regény két részből áll: az egyik Stieg iratait dolgozza fel, ez a kötetnek a dokumentarista-oldala, itt kapunk meg minden tényt, ami szükséges a későbbiekben. Kissé rosszul jön ki, hogy nem vagyunk (legalábbis én nem vagyok) tisztában a svéd politikai élettel, a történelmi személyekkel, így a többsége a magyar olvasónak semmit nem jelent. (Itt megint lehet érvelni-ellenérvelni, de Stocklassa kétséget kizáróan tudta, hogy műve szerte a világon nagy érdeklődésre tart majd számot, így talán kissé érthetőbben, a svéd történelmet nem ismerőknek könnyedebben fogyasztható módon is tálalhatta volna mindezt.) Az első száz oldalon annyi szereplőt kapunk, mint amennyit George R. R. Martin is megirigyelne, idővel persze szelektálhatunk, mert az ügy szempontjából fontosabbak többször visszatérnek, őket pedig könnyedén el tudjuk helyezni a rendszerben.

A könyv második fele – Stocklassa saját nyomozása – már jóval olvasmányosabb, izgalmasabb, valóban olyan, mintha egy skandináv krimit tartanánk a kezünkben. Több teóriát számításba vesz, tüzetesebben megvizsgálja a nyomokat, összegez, és nem egyszer életveszélyes helyzetbe kerülve követi a megérzéseit. Úgy tűnik, megtalálta a Palme elleni merénylet megoldásának a kulcsát, bár egyelőre száz százalékosan kijelenteni nem lehet, hogy lelepleződött a tettes. Okosan felépített, gondosan levezetett eszmefuttatást kapunk, amely talán képes lesz arra, hogy a rendőrség munkáját is új irányba terelje.

Bár nem tudtam sokat a Palme-gyilkosságról a könyv olvasása előtt, azóta igyekeztem minél jobban utánajárni. (Részben talán ez is célja a kötetnek.) Számomra mindig is érdekesek voltak az olyan történelmi események, amelyet valami „misztikum” vesz körül, értem ez alatt akár a megoldatlanságot, vagy pusztán a körülményeket (gondoljunk például egy másik magyar vonatkozású, picit politikaibb merényletre, az Erzsébet királyné ellenire). Mindig érdekes beleképzelni magunkat az adott kor és az adott ország lakosainak életében: milyen érzés lehet reggel arra kelni, hogy a miniszterelnököt meggyilkolták? Mekkora teher nehezedett a rendőrségre, akár a média, akár a lakosság, akár a politikai pártok oldaláról? Egy kiemelt ügy, amely abszolút prioritást élvez minden tekintetben, és mégsem sikerült a mai napig fényt deríteni rá. Vagy talán mégis…

Értékelés: 10/8