Szerző: Darren Shan
Cím: A Lelkek Tava (The Lake of Souls)
Fordító: F. Nagy Piroska
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Oldalszám: 240

AZ ELŐZŐ RÉSZEKRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZ!

Van ez az éves Darren Shan-kihívásom, amelynek lényege, hogy egy év alatt újra olvasom a teljesen Vámpír-könyvek sorozatot, minden kötetet az adott hónap elején. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire repül az idő, de máris itt a tizedik kötetnél járok, amely azt is jelenti egyben, hogy az utolsó trilógiába vágunk bele.

Miután a Sebhelyesek Háborúja újabb fordulóponthoz ért, és hőseinknek számtalan tragédiával, veszteséggel és árulással kellett szembe néznie, Darren és Harkat visszatér a Rémségek Cirkuszába. Ám nem sok idejük jut a pihenésre: Mr. Tiny újból felbukkan, hogy felajánlja az általa teremtett törpének, hogy segít fényt deríteni múltjára és korábbi, földi személyére. Darrennek és Harkatnak el kell jutnia a Lelkek Tavához, amely egy, a miénktől egészen különböző világban található. Az út azonban veszedelmekkel terhes: óriásvarangyok, sárkányok, kalózok és egy félelmetes, groteszk szörny vár hőseinkre.

Talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy A Lelkek Tava az egyik legkülönlegesebb része a sorozatnak, legfőképp azért, mert magunk mögött hagyjuk a vámpírvilágot, a vérszipolyokkal vívott harcot, hogy egy egészen új oldalát ismerjük meg a Mr. Tiny által uralt univerzumnak. Éppen ezért ez a kötet igen megosztó is lehet: emlékszem, tinédzserként kissé csalódtam is, hiszen teljesen másra számítottam, és éppen emiatt nagyon sokáig az élt a tudatomban, hogy én ezt a részt kifejezetten untam és nem szerettem. Ennek az egyetlen előnye csupán annyi volt, hogy szinte semmire nem emlékeztem a történetből, így többnyire minden az újdonság erejével hatott rám most is. A sorozatot egyben (pontosabban rövid, pár hetes kihagyásokkal) olvasva már sokkal inkább éreztem azt, hogy ennek a kötetnek is megvan a maga szerepe és helye a szériában, habár továbbra is fenntartom, hogy ez a túlzott fantasy-hatás nem feltétlenül billenti a pozitívum oldalára a mérleg nyelvét.

Kissé idegen a vámpírok és vérszipolyok uralta világban a sárkányok léte, főként azért, mert eddig úgy tekinthettünk a sorozatra, amely megreformálja az éjszaka teremtményeiről ismerteket, ehhez képest pont ezen a téren nem sikerült újat alkotnia a szerzőnek. Ugyanakkor jól megfigyelhető, hogy az író már itt is kacérkodott azzal a gondolattal, amely később a Démonvilágban teljesedett ki, vagyis minél nagyobb fantáziával, ám annál félelmetesebben (és valljuk be, undorítóbban) festi le a szörnyeket. Elég ha csak a groteszknek nevezett lényre gondolunk, de biztos vagyok benne, hogy sokak gyomrát megviseli az embernagyságú varangy vagy éppen Spits „legnagyobb vágya”. (Ezzel egyetemben pedig végképp magunk mögött hagytuk a gyerekregény kategóriát, nagyjából 12-14 éves kor felett ajánlatos olvasni.)

De természetesen nem csak ennyiből áll a történet, jóformán egy kalandregényt kapunk, és ez a műfaji sokszínűség igen jót tesz a sorozatnak. Ráadásul a szerző remekül töltötte ki a Mr. Crepsley halála okozta űrt is: mivel a jól ismert szereplőkkel alig pár fejezetben találkozunk csupán, az olvasó is kevésbé érzi a hiányát, jól esik egy kicsit megpihenni a sok háború után, hogy aztán felkészüljünk a végső összecsapásra. A puzzledarabok kezdenek a helyükre kerülni, így példának okáért fény derül Harkat valódi személyére, arra, ki volt ő a megteremtése előtt. Valószínűleg sokakat fog meglepetésként érni, főleg azért, mert a szerző nagyon jól építette fel ezt a szálat is. De a függővégnek köszönhetően újabb kérdések is felmerülnek az olvasóban, amelyekre választ azonban csak a későbbiekben kapunk.

Értékelés: 10/9