Szerző: Dacre Stoker - J. D. Barker
Cím: Dracul (Dracul)
Fordító: Bosnyák Edit
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 512

SPOILERMENTES ÍRÁS!

J. D. Barker legutolsó, magyarul megjelent regénye, a Szíve helyén sötétség a tavalyi év egyik legjobb olvasmányélménye volt számomra (olyannyira, hogy a több mint 700 oldalas kötetet alig négy nap alatt végeztem ki, ez pedig nálam - bármennyire is szeretek olvasni - igen ritka). Ezek után kétség sem fért hozzá, hogy idővel szeretnék a szerző többi művével is megismerkedni, így került a kezembe a Dracul, amely azontúl, hogy egy újabb remek horror-történet, igazi irodalmi szenzáció is.

1854-ben a gyermek Bram Stokert titokzatos betegség kínozza: állandóan gyengélkedik, alig bír felkelni az ágyból. Egyedül akkor lesz jobban, amikor dadusa, Ellen magával viszi a szobájába és kettesben töltenek egy kis időt. A nőnek minden ilyen alkalom után nyoma veszik, pár nappal később azonban úgy tér vissza, mintha mi sem történt volna. Ezzel egy időben a Dublinhoz közeli városkában rejtélyes halálesetekről számol be a sajtó. Bram és nővére, Matilda arra gyanakszik, hogy Ellennek köze lehet az ügyhöz, ám amikor egyre több furcsasággal találják szemben magukat, a nő hirtelen úgy eltűnik, mintha a föld nyelte volna el. Tizennégy évvel később Matila Párizsban sétálva egy pillanatra meglátja Ellent, aki mintha semmit nem öregedett volna. Bram és nővére, testvérükkel, a sebész Thornley-val, valamint a titokzatos Arminius Vámbéry professzorral közösen úgy dönt, hogy fényt derít a sötét titkokra - amelyekről még ők maguk sem tudják mennyire sötétek.

Dacre Stoker (Bram Stoker rokona és hagyatékának gondozója), valamint J. D. Barker közösen vetette papírra a Dracul című regényt, amely eredetileg (és az Agave Kiadó gyorsaságának hála magyarul is) 2018-ban jelent meg. A történet egy fiktív előzményregény, amely azt meséli el, hogyan szerzett tudomást Bram Stoker, Drakula megalkotója az éjszaka teremtményeiről. Azonban a szerzőpáros nem pusztán saját maguk fantáziájára hagyatkozott, a kötet megírását alapos kutatómunka előzte meg. Bram Stoker szerkesztői és az angol kiadó nyomásra kénytelen volt jelentős változtatásokat eszközölni remekművén, így az 1897-ben megjelent Drakulából kihúzta az első 101 oldalt, az epilógust lerövidítette, és a történet is több ponton átírásra került. Készült azonban egy izlandi fordítás, amely Makt Myrkranna (A sötétség erői) címmel jelent meg, és amely jóval közelebb áll Stoker eredeti történetéhez, semmint a cenzúrázott angol verzió. Jelen kötet írói ezt a művet, a hozzájuk kapcsolódó szerzői feljegyzéseket, valamint a valós eseményeket vegyítve alkották meg tehát a Dracult, amelyben így helyt kaptak Bram Stoker saját mondatai is, amelyről azt hittük, örökre elvesztek. További érdekességekért pedig érdemes elolvasni a kötet végén található megjegyzéseket, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy mi igaz mindabból, amik a hősökkel történt a regényben. (Amire pedig külön büszkék lehetünk, hogy Vámbéry szerepeltetésén túl az írók külön előszót írtak a magyar kiadáshoz.)

A Drakula cselekményét főként Jonathan Harker, Mina Murry (később Harker), Lucy Westenre és Dr. Seward naplójából, valamint levelekből és újságcikkekből ismerjük meg, ennek megfelelően jelen kötet története is főként a kér férfi főhős, Bram és Thornley emlékiratai, Matilda Ellen Crone-nak címzett levelei és Arminius Vámbéry feljegyzései során bontakozik ki előttünk. Viszont a szerzőpáros élt a külső narrátor szemszögével is, ezt pedig oly módon oldották meg, hogy a cselekmény két idősíkon játszódik: a "most" (amely pontos időbeliségére csak később, a szálak egybefonódásakor derül fény) alatti jelenetekben Bram Stokert egy magányosan álló toronyban kívülről láthatjuk, és csupán sejtelmes utalásokat kapunk arra, milyen céllal is van ott, milyen szörnyeteggel kell szembenéznie. A múlt szálai pedig egészen 1854 októberéig nyúlnak vissza, amikor a gyermek Bram élete a folytonos betegségeknek köszönhetően jó ideig veszélyben volt. Ezt követően 14 évet ugrunk előre, és a regény fő cselekménye mindössze 10 nap alatt, 1868. augusztus 8. és 17. között játszódik. 

A szerzők tehát hangulatában, formájában igyekeznek minél jobban illeszkedni a Drakula szellemiségéhez, amely - talán ezt bártan kijelenthetjük - kellően jól sikerült. A Dracul lassabb sodrású történetmeséléssel bír, mint a Szíve helyén sötétség, kevésbé tempósabb az építkezése, amely lehet annak is köszönhető, hogy az olvasó (még ha nem is vette kézbe soha életében Bram Stoker regényét, csupán a filmet látta vagy csak minimális tudásssal is rendelkezik Drakula grófról) nagyjából előre sejti, hogy milyen lénnyel is kell a végén hősünknek megküzdenie vagy éppen, hogy mi lehet a titka Ellennek, így talán a szokásosnál is jobban várja, hogy igaza vagy beigazolódni látszódjon, vagy cáfolódjon meg - csak történjen már végre valami. Persze, történik azért szép számmal, de az írópáros igyekszik mindent a végletekig elhúzni, ennek köszönhetően egy remek kis gótikus regényt kapunk. Habár a történet jórészt fikció, mégis Stoker és Barker célja az volt, hogy amennyire és ahol csak lehet, a valóságot vegyék alapul: példának okáért a gyermek Bram valóban nagyon beteges volt, Thornley Írország egyik legelismertebb sebésze volt, feleségét, annak utolsó éveiben kórházba záratta - ennek okára a mai napig nem derült fény, Ellen Crone tényleg a gyerekek dadusaként dolgozott, Matilda művészeti tanulmányokat folytatott, és Stoker és Vámbéry Ármin is szoros barátságot ápolt. 

Számomra éppen ez, a valóság és a fikció között húzódó elmosódott hatá adja meg a regény igazi kuriózumát és hátborzongató mivoltát, és ez a fő ok is, amiért a Szíve helyén sötétséghez hasonlóan a környezetemet napokig zaklattam azzal, hogy olvassák a Dracult, mert olyan élményben lesz részük, amiben csak kevés könyvnél adódik.

Értékelés: 10/9

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!