Megjelenésre várva - 2021. március

Márciusban is igyekeztem összegyűjteni azokat a közelgő megjelenéseket, amelyek remélhetőleg nem csak az én, hanem mások figyelmét is felkelthetik. Termékeny hónapnak nézünk elébe: a skandináv krimi, a fantasy, a családregény és a szépirodalom kedvelői is örülhetnek, de érkezik képregény és két LMBTQ-regény is. 

Yrsa Sigurðardóttir: Vesztőhelyvesztohely.jpg

A hónapot egy olyan skandináv krimivel kezdhetjük, amelynek szerzője - az izlandi Yrsa Sigurðardóttir - hazánkban is igen népszerű. Sigurðardóttir az elsők között jelent meg az Animus Kiadó sorozatában (Az utolsó rítus), de az igazán nagy áttörést a Freyja & Huldar sorozat hozta meg számára. A szériának eddig hat kötete jelent meg, ebből a negyediket vehetjük most kézbe magyarul. Reykjavík mellett, egy sivár lávamezőn magasodik a Gálgaklettur, azaz a Bitó-kő. Valaha kivégzőhely volt, mára már csak turistalátványosság. Aztán egyik reggel egy felakasztott embert találnak rajta. A férfi mellkasából kiálló szög egyértelművé teszi, hogy nem öngyilkosság történt. Az áldozat lakásán újabb talány fogadja a rendőröket: valaki otthagyott egy négyéves kisfiút. A gyerek semmiféle kapcsolatban nem áll az elhunyttal, a szüleit sehol sem találják, a rajzaiból pedig az derül ki, hogy valami szörnyűségnek volt a tanúja. Míg Huldar nyomozó a gyilkosra vadászik, Freyja, a gyermekpszichológus pedig a kisfiú szüleit keresi, kibontakozik előttük a bűntény titokzatos története, amely mások kihasználásáról, az erőszakról és a bosszúról szól.
Animus Kiadó, ford.: Torma Péter, 336 oldal, megjelenés: március 2. 

Blake Crouch: Meneküljmenekulj.jpg

Blake Crouch 2015-ben, a Wayward Pines-trilógiával Magyarországon is jött, látott, győzött. Azóta három további regénye jelent meg magyarul, és a szerző a tervek szerint tavaly hazánkba is ellátogatott volna, ám a közönségtalálkozót és a dedikálást úgy ahogy van, elsöpörte a koronavírus. Remélhetőleg idővel sikerül elhoznia az Agave Kiadónak személyesen is őt, de amíg erre várunk, addig maradnak az izgalmasabbnál izgalmasabb történetei. A nálunk most megjelenő Menekülj egy régebbi, 2011-es műve, amelyben különös és brutális gyilkosságok történnek Amerika-szerte, látszólag minden összefüggés nélkül. Egy rendőr bemegy az idősek otthonába, majd tüzet nyit a lakókra és a dolgozókra. Tömegmészárlás egy iskolában. Börtönlázadások soha nem látott erőszakkal. Minden államban eluralkodik a káosz. Másnapra a gyilkosságok száma a tízszeresére nő. Három nappal később leáll a teljes áram- és energiaellátás. A főhős, Jack Colclough az új-mexikói Albuquerque-ben él a feleségével, lányával és fiával. Amikor egy vészhelyzetre fenntartott rádiócsatornán meghallja a nevét azok sorában, akik felkerültek a halállistára, tudja, hogy csak egyetlen dolgot tehet. A szeretteivel együtt menekülnie kell a hamarosan érkező gyilkosok elől.
Agave Könyvek, ford.: Bosnyák Edit, 304 oldal, megjelenés: március 9. 

a_vertkor.jpgBrent Weeks: A Vértükör

Brent Weeks monumentális, ötkötetes fantasy-sorozatának utolsó előtti részét vehetjük kézbe március első felében a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. A Hét Szatrapia már csak négyre csökkent, és azokat is fenyegeti a Fehér Király serege. Gavin Guile, a volt uralkodó, a volt Prizma, a volt gályarab, az egyetlen, aki elháríthatta volna a háborút, most bukott és összetört ember, foglya a börtönnek, amit ő maga alkotott. Kip Guile elkeseredetten és utolsóként harcol a Fehér Király növekvő erejével – Karris, a Fehér megpróbálja összefogni a széteső birodalmat, s ebben egyedüli segítője gyilkos és áruló apósa, Andross Guile – Teia új, sötét képességei birtokában küzd a sötét erők ellen – már csak ők akadályozhatják meg, hogy a Chroméria romlott hatalma után valami még rosszabb következzen – hacsak nem jön el a Fényhozó. 
Könyvmolyképző Kiadó, ford.: Seres József, 728 oldal, megjelenés: március 9. 

P. Djèlí Clark: A fekete isten dobjaia_fekete_isten_dobja.jpg

P. Djèlí Clark 2019-ben debütált Magyarországon A 015-ös villamos kísértete című kisregényével, amiről nem sokkal később én is írtam. A soron következő műve, A fekete isten dobja a tavalyi Könyvfesztiválra jelent volna meg, ám a kiadó a koronavírus okozta helyzet miatt eltolta a megjelenést. Viszont, jó hír a szerző olvasóinak, hogy ha minden jól megy, idén nem csak ezt a művét vehetjük kézbe, hanem az A Master of Djinn című regényt is. A most márciusban érkező kisregény helyszíne az amerikai polgárháborúban Észak és Dél közé szorult, alternatív New Orleans, ahol egy Kúszó becenevű lány szeretne elszabadulni a talajtól, szó szerint. Hogy feljusson az Éjféli Rabló fedélzetére, Kúszó megpróbálja elnyerni a léghajó kapitányának bizalmát: titkos információt kínál neki egy tudósról és borzalmas fegyveréről, amit mindenki a fekete isten dobjaiként emleget. Kúszó saját titkot is őriz: Oya, a szelek és viharok afrikai istennője beszél hozzá, azonban a szándékai nem egyértelműek. A fiatal lány hamarosan veszélyes küldetésre indul az Éjféli Rabló legénységének tagjaival, hogy megakadályozzák a fekete isten dobjainak bevetését, ami elsöpörné egész New Orleanst.
Főnix Astra, ford.: Habony Gábor, kb. 128 oldal, megjelenés: március 11.

homokember.jpgLars Kepler: Homokember

Bár a március végén érkező Homokember nem egy új Lars Kepler regény - korábban a Cartaphilus Kiadónál A bosszúálló címmel jelent meg -, de mégis érdemes arra, hogy szót ejtsünk róla, hiszen ezzel a kötettel érte utol saját magát az Animus Kiadó. Vagyis: mostantól a teljes Joona Linna-sorozatot egységes köntösben láthatjuk viszont a polcunkon (ősszel pedig érkezik a nyolcadik kötet!). Egy ​fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott. Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán. Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember. Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.
Animus Kiadó, ford.: Harrach Ágnes, 400 oldal, megjelenés: március 23. 

Aleksandr Voinov: Dark Soul - Sötét lélek dark_soul.jpg

A Könyvmolyképző Kiadó tematikus sorozataiban egyre többször jelennek meg LMBTQ-történetek is, a hónapban két ilyen regény megjelenésének is örülhetünk. Az egyik a Rázós könyvek brand alatt érkező Sötét lélek címet viselő kisregény-sorozat első három része. Az ötkötetes széria hazai kiadása így két kötetből fog állni, afféle gyűjteményes kiadásban. Stefano Marino teljes jogú maffiatag, boldog házasságban élő maffiafőnök a nyugati partvidékről, aki keletre utazik, hogy kivárja a család egyik fejedelmének halálát. Az összes öreg róka összegyűlik – nyilván köröznek a cápák, ha vér van a vízben –, ám akad egy új arc is, aki felkelti Stefano figyelmét. Silvio „Barracuda” Spadaro a nyugdíjba vonult consigliere testőre. A fiatal gyilkos alvilági családjában főbenjáró bűnnek számít melegnek lenni, de ő sohasem törődött különösebben a szabályokkal. Fekete szemét rászegezi Stefanóra, olyan érzéseket keltve ezáltal az idősebb maffiózóban, amiket egész életében igyekezett elnyomni. Stefano akármennyire is tiltakozik, amikor az orosz maffia behatol a felségterületére, és segítségkérésre kényszerül, a consigliere olyan árat kér, aminek következtében még egyszer szembe kell néznie Silvióval – és a legsötétebb vágyaival. Ám már Silvio puszta közelsége is tönkreteheti mindazt, ami fontos Stefanónak: a maffián belüli helyzetét, az emberei iránta érzett tiszteletét és végül, de nem utolsósorban a házasságát is. Stefanónak az üzleti ügyeiben is súlyos döntést kell hoznia: vagy harcol és kockára tesz mindent, vagy elmenekülve megvédi magát és azokat, akiket szeret.
Könyvmolyképző Kiadó, ford.: Sándor Alexandra Valéria, 400 oldal, kiadói megjelenés: március 12., országos megjelenés: március 23.

red_white.jpgCasey McQuison: Red, White & Royal Blue - Vörös, fehér és királykék

És rögtön itt is a következő LMBTQ-kötet, amely a Rubin pöttyös könyvek (vagyis a könnyedebb New Adult-regények) logó alatt jelenik meg. A Red, White & Royal Blue - Vörös, fehér és királykék című kötetből megtudhatjuk, hogy mi ​történik, ha egymásba szeret az amerikai elnök fia és a walesi herceg? Mikor édesanyját megválasztják az USA elnökének, Alex Claremont-Diazból azonnal afféle királyi herceg lesz amerikai módra. Jóképű, karizmatikus, zseniális ―a mai fiataloknak szóló színarany a marketingcsapat kezében. Csak egyetlen gond van vele: Alex ellenségeskedése egy valódi herceggel, Henryvel az óceán túlpartjáról. És mikor a bulvársajtó kezébe jut egy fénykép Alex és Henry – a walesi trónörökös esküvőjén előadott – botrányos összecsapásáról, ez az amerikai-brit kapcsolatokra is hatást gyakorol. A család- és államfők kárenyhítési tervvel állnak elő: megrendezik a két rivális megbékélését. Ami eleinte csak az Instagramnak szóló, megrendezett barátság, hamarosan elmélyül, és veszélyesebb lesz, mint azt akár Alex, akár Henry valaha várta volna.
Könyvmolyképző Kiadó, ford.: Moldova Júlia, 440 oldal, kiadói megjelenés: március 2., országos megjelenés: március 26.

Wally Lamb: Ez minden, amit tudokez_mindnen.jpg

Wally Lamb regénye eredetileg 1998-ban jelent meg, és valószínűleg mi, magyarok nem is hallottunk volna róla, ha az HBO nem készít a történetből minisorozatot, Mark Ruffalo főszereplésével. "1990. október 12-én délután az ikertestvérem, Thomas belépett Connecticut állam Three Rivers városának közkönyvtárába, elvonult az egyik hátulsó olvasófülkébe, és imádkozni kezdett, hogy Isten fogadja el az áldozatot, amit meghozni készül." - Ezekkel a szavakkal veszi kezdetét a regény, amely a kapcsolódás és az elidegenedés, a hatalom és a bántalmazás, a pusztulás és a megújulás története, ami hol vidám, hol tragikus, hol titokzatos – és mélységesen emberi. Dominick Birdsey, a negyvenéves szobafestő visszafogott életét mélyen feldúlja paranoiás skizofrén ikertestvére, Thomas megdöbbentő tette. Dominicknak gondoskodnia kell a testvéréről, és egyben szembeszállni a sötét titkokkal és fájdalommal, amelyeket mélyen eltemetett. Küzd, hogy megbocsátást találjon, és talán megbékéljen életével és származásával.
Könyvmolyképző Kiadó, ford.: Tóth Katalin, 856 oldal, kiadói megjelenés: március 9., országos megjelenés: március 26.

tizezer_ajto.jpgAlix E. Harrow: Tízezer ajtó

Az Agave Kiadó idei legnagyobb dobásának - legalábbis az egyiknek - ígérkezik a Tízezer ajtó, amely felejthetetlen utazások, örök barátságok és világokat átívelő szerelmek szívbemarkoló története, középpontjában egy nagyon szerethető főhőssel, aki képes minden veszéllyel szembenézni, csak hogy rendelkezhessen a saját sorsa felett. January ​Dudose nem hétköznapi története az 1900-as évek elején veszi kezdetét. A lány Cornelius Locke pártfogoltjaként éli mindennapjait a milliomos üzletember vermonti birtokán, miközben apja régészeti felfedezőként a világ legkülönbözőbb pontjain kutat letűnt civilizációk után és gyarapítja egzotikus tárgyakkal Locke gyűjteményét. January az egyik nap a házban bolyongva talál egy könyvet, ami mintha idegen világok varázslatos illatát hordozná magán. Ajtókról mesél, melyek átjáróként funkcionálnak a távoli helyek között. A lány ekkor még nem sejti, hogy ez az esemény milyen hatással lesz az életére, és milyen veszélybe sodorja majd. Az addigi kényelmes mindennapok egyik napról a másikra borulnak fel, ráadásul egy olyan sötét erő veszi üldözőbe, ami nem retten meg semmitől.
Agave Könyvek, ford.: Ballai Mária, 368 oldal, megjelenés: március 30.

Bridget Collins: A könyvkötőkonyvkoto.jpg

A 21. Század Kiadó KULT Könyvek sorozatában ismét egy különleges regény megjelenésének örülhetünk, ráadásul a borító már most nagy kedvenc nálam - és biztos vagyok benne, hogy élőben még szebb lesz! Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot. Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is. A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak. Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll. A Könyvkötő varázslatos, feledhetetlen regény: egy mindent legyőző szerelem története, amely egyedülálló irodalmi kalandot tartogat.
21. Század Kiadó, ford. Borbély Judit Bernadett, kb. 448 oldal, megjelenés: március 31.

batman.jpgSean Murphy: Batman: A Fehér Lovag átka

Végül, de nem utolsó sorban álljon itt egy képregény, amelyre bizonyára nagyon sokan vártak, hiszen az előző kötet (Batman: Fehér Lovag) itthon is nagy sikert aratott. Én magam is nagyon szerettem Murphy különleges látásmóddal megírt történetét, ráadásul más DC Black Label-képregényekben sem kellett eddig csalódnom, így már roppant kíváncsi erre a kötetre is, amelyben Joker szövetkezik Azraellel, hogy segítsen leleplezni a Wayne-család hagyatékának döbbenetes titkát – és nem mellékesen tönkretenni Gothamet. Batman a város és veszélyben lévő szerettei segítségére siet, ám miután ősei titka napvilágra kerül, kénytelen megkérdőjelezni mindent, amit eddig önmagáról és a Gotham életében betöltött szerepéről hitt. A végveszély láttán Barbara Gordon amellett dönt, hogy saját kezébe veszi az ügyet – ám úgy tűnik, önállósodásával csak Joker malmára hajtja a vizet. A kötet a teljes nyolcrészes Batman: Curse of the White Knight sorozatot és a Batman: White Knight Presents Von Freeze különszámot tartalmazza.
Fumax Kiadó, ford.: Sepsi László, 272 oldal, megjelenés: március vége