Szerelem és...

covers_630681.jpgSzerző: Székely Nagy György
Cím: Szerelem és...
Kiadó: Erawan Kiadó
Oldalszám: 352

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Székely Nagy György első regénye, A jóember 2020-ban látott napvilágot, és még ugyanebben az évben további két kötettel jelentkezett. Ebből az egyik az évtizedeken átívelő Szerelem és..., amelyben megismerkedünk a Sasváhry-Steiner grófi családdal, idővel pedig egy régi ismerőst is viszont láthatunk.

A Szerelem és... című kötet különlegessége, hogy mindössze hat fejezetből áll, amelyek más-más korban és helyszínen játszódnak. Önálló történetek, amelyekre tekinthetünk novellaként is, de a sors kusza fonala mégis összeköti mindegyiket. A cselekmény 1869-ben veszi kezdetét, amikor is gróf Sasváhry András párbaja hívja ki a szerelmét becsmérlő Emil von Sterlichtert, ám a tiltott elégtétel baljós kimenetelű lesz. A nemesi család leszármazóival 1903-ban, 1938-ban, 1962-ben, 1978-ban, végül 2002-ben találkozhatunk újból, ám nem csak ők, hanem egy csuda ánglius kard, a Wilkinson is újból és újból felbukkan. 

A Székely Nagy György (írói álnév, amely Schrauf Györgyöt takarja) korábban menedzserként dolgozott, de ötvenöt éves korában feleségével együtt úgy döntött, hátat fordít Magyarországnak: Bristolba költöztek, ahol fizikai munkával építették és építik jelenleg is új életüket. A szerző a Regényíró november Fejős Évával kihívás 30 napja alatt írta meg A jóembert, amely 2020 tavaszán látott napvilágot. Azóta két újabb kötete jelent meg Szerelem és..., valamint A vér nem válik vízzé címmel, és már dolgozik a negyedik regényén, amely a tervek szerint még idén a könyvesboltok polcaira kerül.   

A jóember után nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, így csalódás sem ért, amiben meg még is, az abszolút pozitív volt. A Szerelem és... továbbra is a lektűr kategóriájába tartozik, semmint a történelmi regényébe, hiszen a különböző korok leginkább csak keretül szolgálnak a cselekményhez. Vannak ugyan utalások valós eseményekre, de ezeket helyenként a szerző a sztorihoz igazítva "másítja" meg. Az arra fogékonyakat ugyanakkor mindezek ellenére bizonyára így is el fogják varázsolni a grófi és egyéb nemesi címet viselő családokról szóló történetek, a párbajok és viharos szerelmek világa. Mert igazából ez a kulcsa minden egyes "novellának": a szerelem. Van, amikor viszonzásra talál (de nem feltétlenül lesz benne öröm), és van, amikor viszonzatlan marad. Van, amikor csöndes, visszahúzódó, és van, amikor tüzes, szenvedéllyel teli. 

Aminek személy szerint különösen örültem az az, hogy a párbeszédek és leírások aránya a megfelelőhöz közelített ebben a műben. A jóembernél éppen azt kifogásoltam, hogy előbbi kapott nagyobb hangsúlyt, emiatt sokszor megakadtam olvasás közben, mert nem lehetett mindig nyomon követni, hogy éppen ki mondja az adott szavakat. Ezzel szemben most abszolút érthető volt minden jelenet, és a leírások is jót tettek a szövegnek.

Az egyes részek közül az első négynél éreztem főleg nagyobb egységességet, ugyanis azokban mindben egy-egy Sasváhry-családtag volt a főszereplő, és ezekben sokkal több is volt a párhuzam (gondolok itt példának okáért az Erzsébet híd meg- és újjáépítésére). Az ötödik fejezetben újból találkozhattunk A jóember című kötet főhősével, Megyeri Norberttel, a záróepizódban pedig egy különleges "viszonynak" és vágynak lehetünk a tanúi (szerintem ez a rész lett a legmeghatóbb mind közül). Habár Székely Nagy még egy további novellát írt első regényének címszereplőjével (ez az Ajándék című kötetben olvasható), azt nyilatkozta, hogy egy időre elköszön Megyeritől, az újabb műveiben már nem találkozhatunk vele. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a műveire a továbbiakban is igaz lesz az "átjárás", hiszen A vér nem válik vízzé kötetben Steiner István, az Erzsébet híd építője az egyik főhős, így már csak ezért is érdemes lesz kézbe venni azt a regényt is.

Értékelés: 10/7

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!