A jó édes anyátok

covers_638208.jpgSzerző: Fodor Zsana
Cím: A jó édes anyátok
Kiadó: Erawan Kiadó
Oldalszám: 352

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Fodor Zsana a Regényíró november Fejős Évával-kihívás egyik győztese, és mint ilyen 2020 tavaszán neki is megjelenhetett nyomtatásban az első regénye. Az Elhúztam, Anyátok egy hangulatos, fontos párkapcsolati és életközepi válsággal foglalkozó történet, amelynek pár hónap múlva érkezett is a folytatása A jó édes anyátok címmel. Sőt, azóta a szerzőnő harmadik könyve (Szerelembe keveredve) is megjelent már.

Clarissát a negyvenedik születésnapja alkalából barátnői egy egyhetes ibizai utazással lepik meg, ahol egyenes egy buli-sorozat kellős közepébe csöppenek. Bár a nő nem tudja annyira lazán kezelni a helyzetet, mint a nyitott házasságban élő Rose vagy az eszkortként dolgozó Sisy, magához képest ő is elengedi magát. Idővel megismerkedik egy jóképű férfival is, aki kedvességével azonnal lenyűgözi Clarissát, akinek így, lehet, hogy végre beteljesül egy nagy vágya. Mindeközben Peter igyekszik megértő férjként viselkedni, és nem gondolni arra, mit csinálhat neje egy buliparadicsomban. A kiégés tünetei azonban nála is döngetni kezdik az ajtót, és erre nem más hívja fel a figyelmét, mint egy kedves kolléganője, aki többet is kíván nyújtani a férfinak, mint a lelki támogatás, Carl pedig különös bejelentéssel áll elő.

Az Elhúztam, Anyátok című regényt szerettem szókimondó, humoros stílusa miatt, amellyel a szerző igen fontos problémákat mutatott be az olvasóknak a hősei által. A szereplők nem kimondottan szokványosak (vagy talán nagyon is hétköznapiak?), olyanok, akiket lehetett szeretni, utálni, egyetérteni velük vagy éppenséggel teljesen elhatárolódni a gondolkodásmódjuktól, világlátásuktól, de az az egy biztos, hogy egyikük iránt sem maradunk közömbösek. Éppen ezért jól esett kézbe venni a folytatást, újból találkozni velük, hiszen kíváncsi voltam én magam is, hogy hova-merre haladnak az életben. Habár a sztorit továbbra is csak Peter és Clarissa szemszögéből ismerjük meg, mégis többet megtudunk a többi főbb szereplőről. Carlnak például egészen érdekes hátteret kerekített az írónő, amivel sikerült tovább árnyalnia a karaktert.  

Viszont a második résszel kapcsolatban olyan érzésem van, mint amikor egy sikerfilmnek készül folytatása. Jó visszatérni a megismert közegbe, a kedvelt szereplőkhöz, de az újdonság varázsa már kissé elveszett, és a sztori némely ponton erőltetté vált. Éppen ezért ehhez a regényhez is meglehetősen ambivalens módon viszonyulok: a sztori alapvetően jó, örültem, hogy újból olvashattam Fodor Zsanától, de nem tagadom, hogy nem minden esetben tudtam megérteni a szereplők lépéseit. Nem egyszer volt olyan érzésem, hogy teljesen kifordultak önmagukból, olyan lépésekre szánták magukat, amelyek - a korábbi részből megismert énjüktől - teljesen karakteridegenek. Persze, ez egyben a regény erénye is, hiszen ennek köszönhetően a cselekmény abszolút nem kiszámítható, és éppen ezért válik teljesen olyanná, mint amilyen maga az élet: váratlanná, meghökkentővé. Amennyire az utószóból kiderült, a szerző ismét alaposan utánajárt a negyvenes korosztályt érintő mindennapi problémáknak - úgy mint a kiégés vagy a kapuzárási pánik. (Ki tudja, lehet éppen azért áll tőlem annyira távol a szereplők "pálfordulása", mert még ettől a kortól messze vagyok?) 

Továbbra is muszáj kihangsúlyoznom azt, hogy korántsem én vagyok a célközönség, hiszen azokkal a mindennapos kérdésekkel (még) nem kellett szembesülnöm, mint hőseinknek, és bár hiába vannak olyan barátaim, ismerőseim, akik hasonló cipőben járnak, az mégis más, ha az ember fia-lánya nyakig benne van a sűrűjében. Éppen ezért nagyon kíváncsi lennék mások (negyvenes nők és férfiak) véleményére is, addig viszont hamarosan sorra kerül Fodor harmadik műve. 

Értékelés: 10/7  

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!