Szerző: John Scalzi
Cím: A Kaidzsú Állatvédő Társaság (The Kaiju Preservation Society) 
Fordító: Rusznyák Csaba
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 320

Két évvel az Egyesülés-trilógia lezárása után új kötettel jelentkezett a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő John Scalzi. Legújabb sci-fijében a Kaidzsú Állatvédő Társaság tikos mindennapjaiban láthatunk bele.

Amikor beüt a koronavírus Amerikában, Jamie Grayt választás elé állítja egy ételszállító cég: vagy elbocsátják, vagy "lefokozzák", és futárként maradhat a cég alkalmazásában. Mivel hősünknek semmilyen más alternatívája nincs, így végül utóbbi mellett dönt. Pár hónappal később az egyik alkalommal régi ismerősének Tomnak visz házhoz rendelést, aki felajánlja neki, hogy csatlakozzon hozzájuk, egy „állatjogi szervezethez”. Jamie szerint bármi jobb lehet a futárkodásnál, ezért végül igent mond a rakodómunkás ajánlatra. Csak hogy ekkor még nem tudja, hogy ez a szervezet nem a mi, hanem egy alternatív dimenzióban lévő Földön működik, akiket pedig meg kell védeni, azok nem mások, mint 150 méteres kaidzsúk.

John Scalzi, az ezredforduló után feltűnt sci-fi írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja, 1969. május 10-én született a Kalifornia állambeli Fairfieldben. Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja, a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. Első könyve, a Vének háborúja 2005-ben jelent meg, Hugo-díjra is jelölték a legjobb regény kategóriában. Az első részt további öt kötet, valamint számos ebben az univerzumban játszódó novella és kisregény követte. A 2012-es Vörösingesek című regényéért már el is nyerte a Hugo-díjat, Az összeomló birodalom (az Egyesülés-trilógia első kötete) pedig Locus-díjat kapott 2019-ben. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé. Legfrisebb regénye, a koronavírus ideje alatt született A Kaidzsú Állatvédő Társaság 2022 tavaszán jelent meg, a nemzetközi megjelenés után pedig alig pár nappal magyarul is kapható volt, ráadásul már elkeltek a regény televízós jogai is. Scalzi jelenleg az ohiói Bradfordban él feleségével és lányával.

John Scalzi (Fotó: www.audible.com)

Aki kicsit ismer, vagy rendszeresen követi a blogot, az tudhatja, hogy ha van műfaj, ami távol áll tőlem, az a sci-fi. Nagy ritkán teszek csak kirándulást ebben a műfajban (legutóbb 2014-ben - igen! -, A marsi című kötettel), de A Kaidzsú Állatvédő Társaságot a borító és a fülszöveg alapján úgy ítéltem meg, hogy nem tartozik az igazán keményvonalas science fictionök közé, így végül adtam neki egy esélyt. Amit abszolút nem bántam meg, mert mindaz, amiért tartok ettől a műfajtól, ebből a kötetből hiányzott. Scalzi többnyire közérthetően, rengeteg humorral meséli el ezt a nem mindennapi történetet, így egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy valamit nagyon nem értek és ezért lemaradnék bármiről. 

A regény legnagyobb erénye - a humor mellett, de erről majd később - a világépítés. Ennek meglehetősen sok teret is enged a szerző, gyakorlatilag a történet kétharmada arról szól, hogy bemutassa ezt az alternatív univerzumot, amelyben dinoszauruszszerű kaidzsúk rohangálnak és repülnek. Mindezt Jamie, az újonc szemszögén keresztül látjuk, aki bár maga is nagy rajongója a sci-finek, annál azonban nem több - pontosabban ő az egyetlen a többszáz főből álló csapatban, akinek nincs doktori címe. Scalzi határtalan fantáziával, mégis (ál)tudományos megalapozottsággal tárja elénk ezeknek a 150 méterre megnövő állatoknak a viselkedését, életmódjukat, tulajdonságaikat. A későbbiekben az is kiderül, hogy miért is jelentenek olyan nagy veszélyt az emberiségre (és ennek köze van ahhoz is, miként tudunk közlekedni az alternatív univerzumok között), aminek a fordítottja is igaz: a kaidzsú legnagyobb ellenfele az ember. Ahogyan a regényben is elhangzik - a közhelyes, de helyénvaló - kérdés: a KÁT a kaidzsúkat tartja a határon belül vagy az embereket azon kívül? 

"Azt hisszük, okosak vagyunk. És mivel azt hisszük, okosak vagyunk, csak arra figyelünk, amire figyelni akarunk, és nem látunk tovább az orrunknál. Atombombát akartunk csinálni, és nem gondoltunk bele, mit tehet az atomenergia egy multiverzummal. Nem is számoltunk a multiverzum létezésével."

Az igazi akció az utolsó 100 oldalon történik, habár Scalzi innentől kezdve már egy tipikus forgatókönyvet követ a cselekmény tekintetében, legalábbis túl sok fordulat, csavar nem ért még engem, laikus olvasót sem. Sajnos a regény azonban nem csak ezen a téren teljesít gyengébben, hanem a szereplők tekintetében is. Többségüket alig ismerjük meg (sőt, jóformán Jamie-n kívül senkit sem), ráadásul mindannyian hozzák a kötelezőt, ennek köszönhetően eléggé egysíkúak lesznek. Nincs olyan karakter, akit kimondottan szerethetnénk vagy gyűlölhetnénk, nincs, akiért lehetne izgulni, és még az esetleges halálesetek sem rendítik meg igazán az olvasót. Mindezeket azonban az író kompenzálja a frappáns párbeszédekkel, a legtöbb KÁT-tag (főleg a Jamie-vel érkező három új tag) előszeretettel szívatja a másikat, a beszólogatások állandóak, ezek pedig meglehetősen természetesre sikeredtek, ennek köszönhetően pedig a vidám hangulat szinte mindvégig garantált. 

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, főleg, mert bebizonyosodott számomra, hogy a sci-fi műfaján belül is akad olyan történet, amit kimondottan élvezni tudok én is - és ki tudja: lehet idővel még Scalzi egyéb regényeivel is szerencsét próbálok.

Értékelés: 10/8

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!