Szerző: Liza Marklund
Cím: Fagypont (Polcirkeln)
Fordító: Harrach Ágnes
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 312

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Újabb visszatérőt köszönthetünk a Skandinák krimik sorozat szerzői között: Liza Marklund neve a régi motorosnak számító olvasóknak bizonyára ismerősen csenghet, hiszen korábban két kötete is kiadásra került magyarul: 2008-ban a Studio 69, 2011-ben pedig a James Pattersonnal közösen írt Üdvözlet a gyilkostól. Az elmúlt hetekben megjelent Fagypont egy új trilógia első része.

Egy svéd kisvárosban Stenträskben öt fiatal lány megalapítja az Északi Sarkkör Könyvklubot: havonta egy alkalommal összeülnek a helyi könyvtár egyik szobájában, hogy megvitassák az egyikük által választott regényt. Az utolsó találkozóra 1980. augusztus 1-jén kerül sor, pár napra rá azonban Sofia Hellsten, a polgármester lánya nyomtalanul eltűnik. Közel negyven évvel később egy omladozó hídnál egy fej nélküli fiatal lány holttestére találnak. A nyomozás újból megindul, hiszen minden jel szerint az áldozat nem más, mint Sofia, így az olvasókör életben maradt tagjai - akiket teljesen másfelé sodort az élet - négy évtizeddel később kénytelenek újból találkozni, hogy fény derüljön rá, mi történhetett azon a végzetes napon.

Eva Elisabeth "Liza" Marklund 1962. szeptember 9-én született. 1995-ben jelent meg az első, Maria Eriksonnal írt regénye Gömda címmel, majd három évvel később az első önálló krimije, a Sprängaren, amely minden idők egyik legkelendőbb könyve lett Svédországban: elnyerte a Poloni-díjat, valamint a Svéd Krimiakadémia elsőregény-díját, továbbá jelölték a Legjobb Svéd Krimi díjra és az Üvegkulcs díjra is. Ez volt az első Annika Bengtzon-kötet, amelyet 2015-ig további tíz regény követett, amelyekben a bulvárújságíró volt a főhős. (Ennek a szériának az egyik része, a Studio 69 magyarul is olvasható, valamint az abból készült filmsorozat is látható volt magyar szinkronnal.) Marklund 1999-ben elnyerte „Az év írója” elismerést, 2007-ben a Svéd Irodalmi Díjat. 2010 augusztusában második skandináv íróként a New York Times bestsellerlistájának élére került. (Ekkor jelent meg a James Pattersonnal közösen írt Üdvözlet a gyilkostól című kötete.) 1999-ben Sigge Sigfridssonnal, Jan Guillou-val és Ann-Marie Skarppal közösen megalapította a Piratförlaget (Kalózkiadó), amely újításként azt hozta be, hogy a szerzők és a kiadók egyenlően osztoznak a könyvek nyereségén. 2004-ben Liza Marklundot kinevezték az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF nagykövetévé.

Liza Marklund (Fotó forrása: newsbeezer.com)

Marklund regénye annak ellenére, hogy hozza azon kötelezőket, amelyekért a skandináv krimiket olvasni szeretjük, több szempontból is felrázza kicsit a műfajt. Egyfelől, bár a zord, hideg hangulat több ponton garantált (a jelenkori események decemberben, a múltbéliek április és augusztus között játszódnak), mégis jóval könnyedebb olvasmány, mint a társai. (Igen, mindannak ellenére, hogy az áldozatot lefejezték, ami azért, valljuk be, nem a legbarátságosabb halálnem.) Sokkal inkább tekinthető lélektani regénynek a mű, mint hagyományos értelemben vett kriminek, hiszen a fő kérdés nem feltétlenül az, hogy ki ölte meg Sofiát, hanem hogy milyen eseményeknek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az az öt lány, akiket korábban a könyvek szeretete olyan szorosan összekötött, végül szóba se akarjon állni egymással.

Persze, ahogyan egyre jobban haladunk előre a cselekményben (mindkét szálon), úgy válik egyre világosabbá, hogy a lányok között nem feltétlenül beszélhetünk őszinte barátságról, hiszen a rivalizálás, a féltékenység mélyebben gyökerezett, és csak idő kérdése volt, hogy mikor tör a felszínre. A regény felépítésének köszönhetően fokozatosan ismerjük meg az öt lány élettörténetét, ezáltal mindenki megkapja a saját szemszögét. (A mű tulajdonképpen öt nagy részből áll: ezek első felében mindig a múltba térünk vissza, arra a napra, amikor az olvasókör megtartja a szokásos havi gyűlését, és bepillantást kapunk a lányok hétköznapjaiba, valamint megismerhetjük az adott könyvet, a második fele pedig a jelen, amikor egyenként visszatérnek Stenträskbe.) Ezzel pedig a szerzőnek sikerült elérnie azt, hogy folyamatosan változzon a mi megítélésünk is akár az egyes szereplők, akár bizonyos helyzeteket illetően, hiszen minél nagyobb rálátást kapunk egy-egy szituációra, annál pontosabban tudjuk megítélni is azt.

A történet helyszíne ezúttal az északi sarkkör közelében fekvő Stenträsk, egy igazi kisváros, ahonnan a legtöbben minél hamarabb menekülni akarnak, ám akik maradtak, azokat különös kapcsolat fűzi egymáshoz. Marklund kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a lehető legérzékletesebben bemutassa ezt a települést és környékét (akárcsak Hans Rosenfeldt a Farkasok nyarában Haparandát), így tulajdonképpen maga a város is önálló szereplővé válik. Olvasás közben joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy mi vár majd ránk a folytatásban, hiszen a történet nem kimondottan a nyomozást vezető rendőrparancsnokra fókuszál, hanem a lányokra, és várhatóan fény derül a gyilkos személyére is - ami be is következik, azonban Marklund ezen is csavar egy nagyot, ezzel is megalapozva a második rész cselekményét. 

Végezetül ki kell emelnem, hogy külön öröm volt olyan krimit olvasni, amelyben központi szerepet kaptak a könyvek (jelen esetben a Lolita, a Gyökerek, A rendőrgyilkos, a Tom Sawyer kalandjai és a Tövismadarak), ezáltal még több ponton tudtam kapcsolódni a történethez. (Azt pedig végképp zárójelesen jegyzem meg, hogy valahol érthetetlen számomra, hogy a kiadók a nagy skandináv krimi hullám közepette miért nem csaptak még le a műfaj "szüleinek" számító Maj Sjöwall-Per Wahlöö páros sorozatára, akár egy "Retro Skandináv Krimik"-válogatás keretében. Habár a Martin Beck-széria 10 kötetéből öt magyarul is olvasható, de ebből három a Rakéta Regényújság különböző számaiban, folytatásonként jelent csak meg, így ez a mérföldkőnek számító alkotás többnyire kimaradt a hazai olvasóknak.)

Értékelés: 10/9 

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!