Nincs több Egmont-regény

Pár hete már írtam arról, hogy veszélybe került az Egmont által elindított regények kiadása. A mai napon a kiadó egy levelet tett közzé a facebookon, amelyet itt olvashattok is.

"Kedves olvasóink, követőink, barátaink!

Szeretnénk veletek, mint hűséges társainkkal megosztani azt a hírt, ami sajnos befolyással lesz az eddigi sorozatok folytatására.
Az Egmont vállalatcsoport, központi döntés alapján, megszünteti magyarországi könyvkiadói tevékenységét. A változtatás után az Egmont-Hungary Kft. a fennmaradó két üzletágára, a jól ismert, nemzetközi márkákon alapuló magazinok kiadására és forgalmazására, valamint a Disney és Micimackó könyvklubokra kíván koncentrálni. A könyvkiadói területről való kivonulás eredményeképpen új könyves kiadványokat nem jelentet meg a kiadó. Bővebb információ, nyilatkozat kiadására kizárólag az Egmont központi szervei jogosultak.
Reméljük, hogy az eddigiekben sikerült olyat nyújtani nektek, amit szerettek, és ami értéket képvisel. Nagyon köszönjük, hogy ennyien és ilyen hosszú időn keresztül velünk voltatok/vagytok . Nagyon sok kedves emlékünk fűződik hozzátok és nagyon sok jó tippet, tanácsot is kaptunk tőletek! Köszönjük!
Az oldal bizonyos ideig még üzemel, küldhettek itt üzeneteket, kérdéseket nekünk, amiket továbbra is igyekszünk megválaszolni.
Az olvasás csodás dolog, legyetek továbbra is részei ennek a csodának!

Az Egmont csapata"

Ez sajnos azt jelenti, hogy több, a magyar olvasók által kedvelt sorozat marad befejezetlenül. Köztük Nalini Singh két sikerszériája, az Egy világ - két faj - állandó küzdelem, valamint az Angyali vadász, továbbá Larissa Ione (Daemonica) és Ilona Andrews (Világok peremén) újabb köteteit sem olvashatjuk. Amit én jobban sajnálok, hogy újabb Egmont Myzt könyvek sem jelennek meg, így Asa Schwartz és Viveca Sten sorozatainak folytatására sincs sok esély, valamint az általam annyira kedvelt Jean-Christophe Grangé thrillerjei is véget értek. A gyermekek és tinédzserek is megsínylik a kivonulást, hiszen ez azt jelenti, hogy nem jelenik meg újabb Walt Disney-kötet (pedig pont a múltkor említettem, hogy milyen jó látni a Klasszikus mesék közel húsz éves diadalát), valamint Thomas Brezina regényei sem várhatóak a közeljövőben (hiszen másik nagy kiadója, a Tudatos Lépés Kft. sem jelentet meg több kötetet a sorozataiból).

Engem nagy szomorúsággal tölt el a döntés, hiszen az egyik legmeghatározóbb könyvkiadótól veszünk búcsút. Az olvasók csak abban bízhatnak, hogy a megkezdett sorozatok kiadási jogát valamelyik másik kiadó átveszi (a paranormális sorozatoknál nagy esélyt látok az Ulpiusra, a krimi-thrillernél a Kossuth Kiadóra vagy a Librire), de egyelőre erről semmi biztos információ nincsen. 

Addig is, aki szeretné begyűjteni a kiadó eddig megjelent köteteit, az most 50%-os kedvezménnyel megteheti a kiadó honlapján