Szerző: Antti Tuomainen
Cím: A nyúlfaktor (Jäniskerroin)
Fordító: Bába Laura
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 376

Régi-új szerzőt köszönthetünk a skandináv irodalom egyik hazai képviselője, az Animus íróinak sorában. Az északiaktól főleg bűnügyi és humoros regényeket megjelentető kiadó most a két műfaj ötvözetével, krimiparódiával lepte meg az olvasóit.

Henri Koskinen biztosításmatematikusként dolgozik, egészen addig, amíg egy nap váratlanul fel nem mondanak neki arra hivatkozva, hogy nem tud a cég csapatának teljes értékű tagjaként dolgozni. Pár nappal később a férfi szomorú hírt kap: testvére, Juhani meghalt, ő pedig megörökölte az általa létrehozott kalandparkot (amelyet az emberek többsége rendre összekever a vidámparkkal). Henri élete és munkája azonban ezzel nem válik biztosítottá: Juhani ugyanis tetemes adósságot halmozott fel, gengszterekkel üzletelt, ráadásul alkalmazottaival is elég bőkezűen bánt, könnyelmű ígéreteket téve nekik. Miközben hősünk éppen azon igyekszik, hogy ne legyen belőle akasztott ember, valamint eltussoljon egy gyilkosságot, egy másik - mondhatni halálos - érzés keríti hatalmába életében először: szerelmes lesz a festőművész Laurába.

Az 1971-ben született Antti Tuomainen egyike a legsikeresebb kortárs finn szerzőknek. 2011-ben A gyógyító című regényéért megkapta a Finn Krimiíró Társaság éves díját. Müvei ezideáig harminc országban jelentek meg. Előző könyve, a Pikku Siperia (Kis Szibéria) hatalmas sikert aratott a külföldi kritikusok körében, és 2020-ban az év legjobb skandináv krimijének járó Petrona-díjjal jutalmazták. Korábban a legjobb európai bűnügyi regényeknek odaítélt francia Prix du polar européen jelöltjei között is szerepelt. A most magyarul is megjelent A nyúlfaktor című regénye egy trilógia első darabja.

Antti Tuomainen (Fotó: Lina Jelanski)

Amikor olvasni kezdtem a regényt, az volt az első gondolatom, hogy mennyire kevés finn szerző jelent meg eddig itthon magyarul. Kapásból alig párat tudtam volna mondani, de aztán egy rövidebb kutatás után rájöttem, hogy nem is annyira elényésző a számuk. Ha csak a jelen kiadónál maradunk, ott van mindjárt Matt Rönka, Leena Lehtolainen vagy a tavalyi felfedezett, Max Seeck - mindhárom a Skandináv Krimik sorozatban jelentek meg. Szintén ebben a műfajban jeleskedik Salla Simukka és Kati Hiekkapelto is, de említhetném a sci-fijeiről ismert Hannu Rajaniemit, a Múmin-mesék atyját, Tove Janssont vagy a szintén a gyerekregényeiről ismert Timo Parvelát, és persze nem feledkezhetünk meg az itthon is óriási népszerűségnek örvendő Mika Waltariról és Sofi Oksanenről sem. Szóval, mondhatni elég impozáns a lista, amelyhez most Antti Tuomainen újból csatlakozott. Újból, hiszen 2012-ben már megjelent magyarul A gyógyító című műve, amely azonban viszonylag rövid időn belül feledésbe is merült.

Az Animus Kiadónak köszönhetően azonban most újra felkerült a térképre - és hogy meddig marad rajta, az csak az olvasókon fog múlni. A nyúlfaktort a kiadó Fredrick Backman kedvelőinek ajánlja (érdekesség, hogy a kötet mégsem ahhoz hasonló borítóval jelent meg, mint mondjuk Hans Rath vagy Virgine Grimaldi regényei), amely annyiban megállja a helyét, hogy ismét egy sajátos humorú történetet kapunk. Igaz, itt inkább a fekete humor dominál, éppen ezért hangulatában engem Anders Thomas Jensen filmjeire (Gengszterek fogadója, Ádám almái) emlékeztetett. A történet maga is inkább egy krimivígjáték, amelyben a morbid humor éppen annyira jelen van, mint az akció. A regény in medias res veszi kezdetét: hősünket, Henri Koskinent meglehetősen szorult helyzetben látjuk először és veszünk is tőle búcsút szinte azonnal, hogy visszarepüljünk az időben közel négy hetet.

Az bizonyos, hogy a szerzőnek nem kell a szomszédba mennie, ha abszurd ötletekre van szüksége - legyen szó akár a cselekményről, akár a karakterekről. Nemcsak - a munkájában és az életben egyaránt matematikusként létező és gondolkodó - Henri alakját sikerült abszolút egyedivé tennie, hanem a további főbb és mellékszereplőkét is. A TiMiFun teljes csapata - a mindenki helyére örömmel beugró, ügyvezetői pozicióról álmodozó Kristian, a festőművész Laura, Minttu K., a marketing- és salesfőnök, vagy éppen a dolgozni be sem járó Venla - igazán eredeti, színes-szagos karakter, de még Juhanit is sikerül megszeretnünk - holott ő fel sem tűnik a színen, lévén a bonyodalmak az ő halálával veszik kezdetüket. Az én szememben ezek a figurák vitték el a hátukon a történtet, amely egyébként cselekményét tekintve nekem több helyen túlírt és -bonyolított volt. Alapból ritkán olvasok gengszterekről szóló regényeket, itt pedig bőven kijut belőlük is, és sajnos nem mondhatom, hogy közelebb kerültek a szívemhez. Sokkal inkább volt érdekes számomra Henri magánéletének alakulása, semmint az, hogy sikerül-e megmenekülnie üldőzöi elől. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy eleinte ez a rész is izgalmasan indult, főleg, ahogy hősünk - akiről nehezen lehetne megmondani, hogy autisztikus tüneteket produkál vagy csak egy nagyon "kocka" emberről van szó - a matematika segítségével akar kimászni a slmasztikából, amelybe önhibáján kívül keveredett. Egy idő után azonban mindez kissé zavarossá és vontatottá vált, így sajnos ezen a téren nem sikerült eleget tenni a várakozásaimnak.

Habár meglehetősen vegyes fogadtatásban részesítettem a regényt, a folytatásnak mindenképpen adni fogok még egy esélyt, hiszen nem egyszer bizonyosodott be (példának okáért egy másik finn szerzőnél, Max Seecknél), hogy nem érdemes pusztán egy műve alapján "eltemetni" egyetlen írót sem.  

Értékelés: 10/7

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!