Szerző: Robert Bloch
Cím: Pszicho (Psycho)
Fordító: Tandori Dezső és Tandori Ágnes
Kiadó: Partvonal Kiadó
Oldalak száma: 216

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Mivel a tavalyi évben a Várólista-csökkentést igen siralmasan teljesítettem (aminek fő oka az volt, hogy mindig tologattam a felvett regények elolvasását), idén úgy határoztam, hogy az év első könyve rögtön egy lesz a 2012-es tucatból. Robert Bloch könyve kissé kilóg a sorból, mivel a tulajdonképpeni kötet, amelyet kezembe vettem, alig egy hónapja van a birtokomban. A kihívás szabályait azonban nem szegtem meg, mert lassan már két éve üldözöm a könyvet antikváriumok és könyvtárunk (ahol biztos, hogy megvan a számítógépes rendszer szerint) polcain.

Norman Bates első ránézésre egy átlagos amerikai fiatalember. Vagy nem is éppen annyira: kissé túlsúlyos, kissé csúnya és még mindig az anyjával él, aki még mindig uralma alatt tartja a negyvenéves férfit. Közösen üzemeltetnek egy motelt, amelyet - az új bekötőút építését követően - egyre kevesebben látogatnak. Egy esős éjszaka azonban betoppan hozzájuk a fiatal és csinos Mary Crane. Norman beszélgetésbe elegyedik vele és nem is sejti, hogy a lány negyvenezer dollárral a zsebében menekül a hatóságok elől. A nő pedig nem is sejti, hogy milyen helyre is keveredett: éjjel, tusolás közben ugyanis egy konyhakéssel rátámad Norman anyja, és megöli őt.

Azt hiszem, a fenti ismertető szinte teljesen felesleges volt, mert a könyvből készült Hitchcok-filmet (amely egyébként személyes kedvencem) mindenki ismeri. Ha mást nem is, a híres fürdőszobás jelenetet biztosan látta már. És szerencsére az 1960-as alkotás (amely már egy évvel a kötet megjelenése után készült) hűen követi a történetet, minden fontos jelenet szerepet kapott benne, nem sok mindent írt át a forgatókönyvíró. Éppen ezért a könyv már nem nyújt akkora élményt annak, aki ismeri a végkimenetelt.

Szóval mindenképp érdekes kérdést vet fel, hogyan viszonyulnék a könyvhöz, ha teljesen ismeretlenül veszem kezembe. Az szinte biztos, hogy Bloch szépen megvezetett volna, habár jó pár utalás történik a gyilkos személyére, és az olvasó már a könyv háromnegyedénél sejtheti a megoldást (amire az utolsó 10 oldalon derül fény). Mondjuk az is igaz, hogy így jobban tudtam figyelni az apróbb jelekre, amiket elejtett a szerző, és így még inkább megmutatkozik a zsenialitása. Ráadásul a végén ugyanúgy izgultam a szereplők sorsáért, mintha nem ismerném a történetet, ez pedig mindenképpen plusz pontot jelent.

Amiért viszont örülök, hogy a kezembe került a regény, az az, hogy jobban megértettem a szereplők motivációt. Habár Bloch kívülről szemlélve írja le a sztorit, mégis sikerült minden személyt hitelesre és emberire megformálnia. Ahogyan Lila fogalmaz a végén, így, hogy ismeri a gyilkos személyét és körülményeit nem hibáztatja a nővére meggyilkolásáért, inkább csak szánalmat érez iránta.

Habár a könyv egészéről sugárzik az író zsenialitása, nem tudok elmenni amellett, hogy néhol becsúszott egy-két unalmasabb jelenet is, amikre elismerem, hogy szükség volt, hogy jobban megértsük a történetet, azonban ha "szűzként" olvasom a regényt, biztos kétszer is meggondolom, hogy végigolvassam-e az adott fejezetet, vagy lapozzak párat.

A magyar kiadás kívülről nagyon tetszik, a Partvonalnak sikerült egy jó kis könyvet kiadnia, viszont a fordítással nem igazán vagyok megelégedve. Értem én, hogy Tandori olyan nagy név, hogy sok neves író regényének fordításával őt bízzák meg, de ettől függetlenül nem kellene ennyire megváltoztatnia a stílust. Persze, jelen esetben ráfoghatjuk, hogy a főszereplő lelki állapotát akarja tükrözni a magyar szöveg, de ettől függetlenül meg lehetett volna jobban is oldani az átültetést.

Értékelés: 10/8