Szerző: Brian Selznick
Cím: A leleményes Hugo Cabret (The Invention of Hugo Cabret)
Fordító: Dunajcsik Mátyás
Kiadó: Libri Kiadó
Oldalak száma: 544

SPOILERMENTES KRITIKA!

Az év legszebb könyve - ezzel a szlogennel reklámozta a Libri Kiadó Brian Selznick idén megjelenő regényét. Ezzel az állítással végletekig egyetértek, hiszen régen akadt ennyire gyönyörű és igényes könyv a kezembe. Emlékszem, mikor megkaptam, hosszú percekig csak lapozgattam, forgattam ide-oda (közben a metrón hülyének nézhettek az emberek). Ugyanakkor féltve kezdtem bele a regénybe, egyrészt magát a könyvet féltettem, nehogy valami baja legyen, másrészt azon gondolkodtam, hogy ha valaminek a küllemére ennyi gondot fordítanak, milyen lehet a tartalma.

De mielőtt részletesebben belemerülnék a könyv bemutatásába, nézzük meg, miről is szól a regény. A főszereplő a tizenkét éves Hugo Cabret, aki a szülei halála után nagybátyjához, az Órásmesterhez kerül. A gondviselő azonban jobban szereti az alkoholt, mint a munkát, így a fiút küldi el, hogy felügyelje Párizs óraműveinek pontosságát. Egy nap összetűzésbe kerül a város játékmesterével és annak gondnokoltjával, a vele egykorú Isabelle-lel. Hamarosan rájönnek, hogy több közük van egymáshoz, mint sejtenék, ám a mindhármuk életében meghúzódó titkok a körülöttük élőket is megdöbbenti.

Manapság igen nehéz eredetit alkotni: a varázslóvilágot Rowling fejlesztette tökéletessé az ifjúság számára, a vámpírtémát Meyer merítette ki (?), a komoly irodalomra pedig nem akkora a kereslet. Éppen ezért résen kell lenniük az íróknak, ha valami eredetivel akarnak előrukkolni. Selznick talán éppen ez okból kifolyólag kezdett máshogy gondolkodni: nem témájában, hanem kivitelezésében próbált egyedit alkotni (és sikerült is neki!).

A regényben - ha hihetünk az utolsó fejezetnek - 158 illusztráció található, ezek mind két oldalasak, tehát ha beszorozzuk, 316 képes oldalt kapunk. Igen, ez már elsőre is feltűnik az olvasónak, hogy jóval több a rajz, mint a leírás, de erre az előlapon található mondat ("Regény képekben és szövegben") is felhívja a figyelmünket. És jelen esetben ez az arány megfelelő.

Maga a történet (a szöveg) képek nélkül negyed ennyit sem érne, és ez fordítva is igaz. Igaz, az kissé zavaró, hogy a leírásokat (legyen az akár személyé, akár egy helyé) előszeretettel mellőzi a szerző, hiszen minden, amit el akar mondani, le van rajzolva. Kissé olyan ez, mint amikor némafilmet lát az ember, csak a legfontosabbakat feliratozzák, a többit a nézők képzelőerejére bízzák. Ráadásul egyes jeleneteknél (pl. amikor az Állomásfelügyelő üldözi Hugoot) sokszor magát a cselekményt is az illusztrációk pótolják.

A rajzok egyébként csodaszépek, órákig el tudnám nézegetni őket. (És valószínűleg fogom is, mert bármikor ha rossz kedvem lesz, ezt a könyvet fogom levenni, hogy belelapozva egy kis felderüljek.) Sokszor elég filmszerű az ábrázolás mód (közelítés, távolítás), de nekem ez nagyon bejött, a legtöbbször nem csak láttam magam előtt az eseményeket, hanem a zenét is hallottam alatta.

A kötetről egyébként nekem Philip Pullman A tökéletes óramű című regénye jutott eszembe, amit nagyon szeretek. Igaz, a két történet szinte köszönő viszonyban sincs egymással, csak az óraművek miatt vontam a párhuzamot.

A célcsoport - már a főhős korából, valamint a sztori egyszerűségéből kiindulva gondolom - a tizenéves korosztály, de ennek ellenére felnőttek is ugyanúgy élvezhetik a regényt (lásd én). Plusz ami jó pont, hogy emléket állít a filmtörténelem egyik alakjának, de erről spoilerveszély miatt nem szeretnék többet írni.

Mindent összevetve kellemes olvasmány volt a regény, Selznicknek pedig azt tudom üzenni, hogy ilyen csodákkal bármikor meglephet minket.

Értékelés: 10/9