Szerző: Jean-Christophe Grangé
Cím: Költöző gólyák (Le vol des cigognes)
Fordító: Molnár Zsófia
Kiadó: Egmont Kiadó
Oldalszám: 424

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Jean-Christophe Grangé a tavaly bemutatkozó három regényével (Bíbor folyók, Farkasok birodalma és az általam gyengébbnek tartott A lelkek erdeje) azonnal a kedvenc szerzőmmé lépett elő, akitől bármi is jelenik meg magyarul, biztos, el fogom olvasni. Az Egmont Kiadó, a Myzt-szérián belül a témához illően szeptemberben adta ki a francia thriller-király legelső regényét, a Költöző gólyákat. Rajongásomból kifolyólag egyből neki is láttam a regénynek, amely azonban több szempontból is csalódást okozott.

Louis Antioche, a harmincas évei elején járó fiatalember, nevelőszüleinek köszönhetően éli gondtalan életét, míg egy nap egy családi barát, az ornitológus Max Böhm különös megbízást nem ad neki: nyár végén, amint a gólyák útnak indulnak Európából Afrikába, követnie kell a költöző madarakat. Ugyanis tavasszal jóval kevesebb gólya tért haza, mint amennyi elhagyta a svájci férfi otthonát, és mindenképpen szeretné kideríteni, mi ennek az oka. A megbeszélés napján azonban holtan találják Maxot, és bár az orvosok a halál okaként minden kétséget kizáróan szívrohamot állapítottak meg, Louis érzi, hogy valami nincs rendben a férfi múltjában. Kiderül ugyanis, hogy Böhm pár évtizeddel korábban szívműtéten esett át, továbbá a birtokában lévő iratok szerint sötét ügyletekbe keveredett, ráadásul a nyomozókat az a kérdés is foglalkoztatja, miből tudta fenntartani magát az ornitológus. Így Louis az expedícióra kapott pénzből útnak indul, hogy rájöjjön a rejtélyre. Útja során megfordul Bulgária cigánytáboraiban, Izrael kibucaiban, Közép-Afrika veszélyes őserdőiben, valamint Kalkuttában, az indiai városban. Mire az utazása végére ér, olyan titkokról rántja le a leplet, amelyeket legvadabb álmaiban sem tudott elképzelni.

Jean-Christophe Grangé eleinte újságírással foglalkozott, többek között a Paris Match, a Sunday Times és a National Geographic nevű újságoknak írt cikkeket. Kutatásai sokat segítettek abban, hogy érdekesebbnél érdekesebb témákat tudjon felhasználni 1994 óta megjelent köteteiben. A Költöző gólyákon, ami a legelső regénye volt, ez abszolút érezhető. Nagyon sokat ír a különböző kultúrákról (zsidók, cigányok), az afrikai népek szokásairól és életéről, valamint a gólyák vonulásáról, viselkedéséről. Mindenféleképpen dicséretre méltó, ha egy szerző ekkora alapossággal és utánajárással ül le könyvet írni, hát még ha mindezt egy izgalmas sztori köré keríti - ám Grangé sajnos elvétett egy hibát, amelybe sok elsőkönyves író esik: nem tudta megtalálni az egyensúlyt az információk átadása és a történetmesélés között.

Számomra már maga az alapszituáció is kicsit mondvacsinált, legalábbis, ahogy a főhős, Louis Antioche meséli, amikor kvázi arról ír, hogy nem érti, miért őt kérte fel Max a kutatásra, amikor köze sincs a gólyákhoz, aztán, amikor lehetősége lenne kihátrálni az egészből, konokul és értelmetlenül vállalja, hogy kideríti az igazat. Ezek fölött még szemet hunynék, de sajnos Louis jellemében volt valami idegesítő, ami miatt nagyon nem lehetett megérteni őt. A legtöbb szituációban abszolút nem úgy reagált, ahogyan az elvárható lett volna, a közeli ismerőseinek halálán vagy meg sem lepődik, vagy csak szimplán továbblép, anélkül, hogy a sajnálatnak a szikrája is kigyúlna benne. 

Emellett idegesítően hosszúak voltak a különböző országok, vidékek, népek bemutatása. Túl sokat és túl monotonul mesélt a bolgárokról, a cigányokról, a zsidókról, az afrikai népekről és nem utolsósorban a gólyákról, amivel még nem is lenne baj, de ezek mind-mind csak apró szeletét teszik ki a történetnek, a könyvben egyik sem játszik akkora szerepet, ami indokolna ezt a fajta túlzott bemutatást. Ez sokszor nagyon unalmassá tette a regényt számomra, mert ettől az egész sztori belassult. Ennek köszönhetően pedig túl nagy volt a váltás az izgalmas jelenetek és a leírások között, amik szintén nem váltak a regény hasznára.

Viszont maga a történet nem rossz, sőt, kifejezetten egyedi (még ha nem is túl hihető) a gólyákkal, az pedig különösen tetszett, hogy Grangé megmutatta, tudja ő úgy kavarni a szálakat, hogy a legvégén leessen az olvasónak az álla a meglepődöttségtől. Persze egy-két fontosabb mozzanatra az olvasó már sokkal hamarabb rájön, mint ahogyan Louis kitalálná, mi zajlik a háttérben, de nem ezzel veszít a könyv az élvezhetőségéből. Ráadásul már itt is megmutatkoznak azok a stílusjegyek, amik a szerző későbbi könyveiben is visszaköszönnek: a vér szakadatlanul folyik, a főhős kalandja országokon át ível keresztül, valamint a már-már undorítónak nevezhető gyilkossági módok részletes leírása. 

Eleinte nagyon sajnáltam, hogy a könyv nem okozott akkora élményt, mint a Bíbor folyók vagy a Farkasok birodalma, de az utolsó 100 oldal mindenért kárpótolt, ott már ugyanis újra azt a Grangét olvastam, akit annyira megszerettem. És ezért is intek óva mindenkit, hogy ne ez alapján a regény ítélje meg a szerzőt, vegye figyelembe, hogy a történet majd' 20 éves és akkoriban sokkal aktuálisabbnak számítottak a könyv témái, mint manapság. Persze, ez nem változtat azon a tényen, hogy valóban ez eddig Grangé leggyengébb regénye, de ha valaki netalán mégis ezzel a kötettel kezdené az ismerkedést, annak javaslom, hogy ne adja fel, a többi kötetben nem fog csalódni. (Plusz annyit hozzátennék még, hogy Grangé sok más elsőkönyvest messze leköröz ezzel a regényével, a pontszám a szerző többi könyvéhez viszonyítva lett ennyire alacsony.)

Értékelés: 10/6