Szerző: Anthony Horowitz
Cím: A selyemház titka (The House of Silk)
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 296

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Igazság szerint - szégyen, nem szégyen - nagy krimirajongó létemre még egyetlen novellát, regényt sem olvastam Sir Arthur Conan Doyle-tól, így legendás nyomozóját, Sherlock Holmest, és hű barátját, Watson doktort csak szóbeszédekből, internetes és más nyomtatott írásokból ismerem. Amikor egy évvel ezelőtt az origo hírt adott róla, hogy Doyle örökösei a népszerű Tini-Krimik sorozat íróját, Anthony Horowitzot választották ki, hogy megírja a detektív történeteinek hivatalos folytatását, egyből felfigyeltem erre a regényre, és titkon reménykedtem benne, hogy egyszer Magyarországra is eljut a kötet. Szerencsére nem kellett sokat várni, ugyanis a szerző hazai kiadója, az Animus idén októberben kiadta a hatkötetesre tervezett sorozat első részét, A Selyemház titkát.

Sherlock Holmest egy nap irodájában felkeresi egy wimbledoni műkereskedő, Mr. Carstairs és elmondja, úgy érzi, valaki meg akarja ölni. Elmesél egy másfél évvel azelőtt megesett történetet, amelyben szerepel a titokzatos Sapkás Banda. A magát rablásokból fenntartott bűnszervezet vezetője tért vissza Carstairs jelenjébe, és a férfinek alapos oka van azt hinni, hogy meg akarják ölni őt. Pár nappal később a házába betörnek, és elviszik a széfje tartalmát. Az esetet sem a nyomozó, sem az áldozat nem tudja mire vélni, főleg, mikor egy szállodában megtalálják a feltételezett tolvaj holttestét. Az esetet csak bonyolítja, hogy Carstairs anyja az elmúlt időkben követett el öngyilkosságot, a férfi nővérét pedig titokzatos kór támadta meg. Ezen kívül Holmesnak rá kell jönnie, mi az a Selyemház, annál is inkább, mert az egy gyermek halálát követelte.

Őszintén szólva nagyon nehéz erről a regényről úgy írni, hogy felkeltsem az olvasók érdeklődését a történet iránt, de ugyanakkor ne fosszam őket attól az élvezettől, amit a könyv nyújt. Mert a fenti ismertető tizedét sem teszi ki annak, ami az olvasóra vár, ennek ellenére félő, hogy máris túl sokat árultam el. 

Kezdetben kicsit féltem, hogy Anthony Horowitz nem tud majd kilépni a gyermek- és ifjúsági regények köréből, és ez a történet rovására fog menni. Jelentem, kellemesen csalódtam: Horowitz bebizonyította számomra, hogy a felnőtteknek szóló krimikben is igazán otthon van - sőt, ha lehet ilyet mondanom, nekem eddig ez a műve tetszett leginkább. A három sorozata közül (Alex Rider, Tim és Nick, Az ötök ereje) számomra mindig is a két testvérpár kalandjait bemutató könyvek voltak a legkedvesebbek, bátran kijelenthetem, hogy tinédzseréveim legjobb krimiélményét jelentették. Bizonyos fordulatok itt is visszaköszönnek, de ezek annyira apróak és annyira zseniálisak, hogy a sztori semmit sem vesztett eredetiségéből, nem vált kiszámíthatóvá.

Stílusra nagyban különbözik A selyemház titka a szerző korábbi könyveitől, de én hasonlónak képzelem el Doyle írásmódját is. Különösen tetszett, hogy Watson - a történet elmesélője - sok utalást tett a korábbi esetekre, de mindez nem zavaró, így aki - hozzám hasonlóan - nem olvasta az eredeti Holmes-történeteket, azok sem maradnak le semmiről, ez az regény önmagában is megállja a helyét. Külön kiemelném, hogy Horowitz azt is megmagyarázza, hogy miért csak most a 2010-es években jelent meg ez a regény: miután Watson megírta ezt az esetet, a művét 100 évre titkosítani kellett, az eset súlyosságára és borzalmasságára való tekintettel.

Amikor a kiadó figyelmeztette az olvasókat, hogy ez a történet, bár Horowitz műve, szigorúan felnőtteknek szól, kicsit kételkedtem benne, azt hittem, a jobb promóció miatt írták, de később be kellett látnom, hogy valóban 18 év felettieknek javallott az olvasás. Ha még a borzalmas gyilkosságokon (köztük egy gyerekén) túl is tesszük magunkat, a történet befejezése mindenképpen megviseli az olvasókat. Én álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ez lesz a selyemház titka, ezt a lépést ugyanis sokan ma sem mernék megtenni. 

A kalandok tehát egymást érik, én a magam részéről csodálkozom, hogyan fért bele ennyi fordulat és izgalom 300 oldalba, és mindez úgy, hogy a mű nem vált összecsapottá. Horowitz jó párszor félrevezetett, amikor azt hittem, hogy kezdem megfejteni a rejtélyt, jött Holmes, és bemutatta, hogy teljesen tévúton jártam. A kötet közepén kicsivel több szerep jut Watsonnak, ennek én a szívem mélyén örültem, mert az eredeti művek kritikájából azt szűrtem le, hogy a doktor igazi szerepe csak Holmes kalandjainak elmesélése, itt végre a nyomozásból is jócskán kivehette a részét.

Az Utószó számomra nagyon megható volt, ahogyan Watson elbúcsúzott az olvasótól és részben Holmestól is (a kötet megírásakor már utolérte a végzete), valamint elárulta, hogyan folytatódott a történet. Holmes hegedülése pedig filmbeillő lezárás volt, hiszen úgy éreztem, valami nagyon szép zárult le.

Külön ki kell emelnem a Kiadó munkáját a könyv terén. Mindamellett, hogy a nagyszerű Tóth Tamás Boldizsár,a Harry Potter-regények fordítója ültette át magyarra a szöveget (méghozzá zseniálisan), maga a kiadás is túlszárnyalta az Animusnak egyébként is minőségi kiadványait. A borító letisztult, egyszerű, maga a kötés olyan, mintha díszkiadás lenne a könyv, ráadásul ragasztott könyvjelzőt is kapunk a kötetbe. 

Értékelés: 10/10