A siló - Megfelelő méret

siló2.jpgSzerző: Hugh Howey
Cím: A siló - Megfelelő méret (Wool 2. - Proper Gauge)
Fordító: Rákócza Richárd
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 120

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A szerzőről, valamint az eredetileg magánkiadásban, e-bookként megjelenő sorozatáról és a magyar kiadásról alkotott véleményemről már az első kötet kapcsán írtam, így ezektől megkímélem az olvasót. Legyen elég annyi, hogy az öt részre bontott történet második etapját kapjuk kézhez a Megfelelő méret című kötetben, amely szemben az elsővel sokkal eseménydúsabbra és ami nem utolsó szempont, hosszabbra sikeredett.

Holston önkéntesen vállalt halála után a polgármesternek új seriffet kell keresnie. Választása egy, a gépeknél dolgozó fiatal lányra esik, így a seriffhelyettes Marnes-szal együtt elindul a siló mélyére, hogy meggyőzzék Juliette-et, vállalja el a munkát. Ez azonban nem nyeri el a tetszését a számítógépes rendszert működtető informatikai részleg vezetőjének, aki saját jelöltjét látná szívesen a poszton, aki által a fenti világot is irányíthatná. 

A második rész tehát tulajdonképpen ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. Mondjuk a szoros kapocs a két kötet között, ami a történet egységességét mutatná, még mindig nem tisztázódott előttem, hiszen Holston halála csupán azt a célt szolgálta, hogy új seriffet kell keresni. A silóról és a működéséről végre kapunk egy pontosabb képet, megtudjuk, hogy mélyen a föld alatt rejtőzik, 144 szintje van (viszont liftet valamilyen oknál fogva elfelejtettek építeni), így mindenkinek gyalogolnia kell. Az informatikai rendszerről és a gépházról is bővebb ismertetőt kapunk, utóbbi pedig előre is vetíti az egyébként is várható változást, vagyis hogy a gondosan felépített rendszer hamarosan összedől. Amit sajnálok, hogy a szigorú szabályokból és a kinti mérgező világból semmi sem érződött a mostani történeten, sokkal idillikusabb hangulata volt (persze ez akár köszönhető a főhősöknek is.) Ettől nekem kicsit olyan érzésem volt, mintha nem is ugyanazt a történetet olvasnám, meg nem értem, hogy miért fog bekövetkezni a lázadás, ha ilyen rendes polgármesterük van és majdnem mindenki elégedett a munkájával.

A kötet főszereplői ezúttal Jahns polgármester-asszony és Marnes seriffhelyettes, akikkel már az előző részben is találkozhattunk. (Tulajdonképpen Holstonon kívül csak ők jelentek meg akkor.) Ha jól tudom, minden kötetnek más lesz a főhőse, általuk ismerhetjük meg a silót teljes valójában. Szerencsére most több és jóval érdekesebb karaktereket is kapunk melléjük: ott van Juliette, az évek óta a gépházban dolgozó lány (valószínűleg ő lesz a következő központi karakter), dr. Nichols, a lány apja, akit gyermeke és felesége elvesztése viselt meg igazán, valamint Bernard, aki várhatóan a gonosz lázadó szerepét tölti be a sztoriban. 

Tehát a világról azért egyre több minden derül ki, de még így is akad jó pár megválaszolatlan kérdés, a szereplők élete is izgalmasabb, a kötetvégi fordulat, ha nem is éri meglepetésszerűen az olvasót, mindenképp érdekes új irányt ad a történetnek. Azért remélhetőleg a Könyvmolyképző Kiadó decemberi akciója, ami "teljes sorozatként" hirdette a három kötetet, valami elírás volt, és a negyedik-ötödik részt is a kezünkbe vehetjük még idén. 

Értékelés: 10/8

A sorozat kötetei:

A siló 1. - Holston
A siló 2. - Megfelelő méret
A siló 3. - Kivetve 
A siló 4. - A megoldás
A siló 5. - A hajótörött