Szerző: Thomas C. Brezina
Cím: Telóm, telóm, mondd meg nékem (Handy, Handy in der Hand)
Fordító: Markwarth Zsófia
Kiadó: Egmont Hungary Kft.
Oldalszám: 176

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Thomas Brezina gyermekkorom meghatározó írója volt, szinte bármint a kezembe vettem, amit ő írt, sőt, ő volt az egyetlen szerző, aki el tudta érni, hogy németül kezdjek neki az egyik regényének. Húgommal is szeretném megkedveltetni őt, így biztatom arra, hogy olvassa el egy-két könyvét, és ha egy sorozat (mint pl. a Vigyorboszi Klub) elnyeri a tetszését, akkor jöhet a többi is. A Fiúk kizárva! szériával rajtam kívül álló módon ismerkedett meg, a könyvtárból kölcsönözte ki az első részt. majd mikor megtudta, hogy nálunk is van pár kötet otthon, el is olvasta őket. Így jutott el hozzánk a sorozat legújabb, huszonkettedik (!) tagja, és mivel ez nekem is új volt, nosztalgikus hangulatomban én is átfutottam.

Az új kötetben Lizit a Boszorkányok Klubjának elnöke, Aurelia magához hívatja, mert a rendszerük Tinkával kapcsolatban problémát jelez. A lány valóban furcsán viselkedik, folyton a külsejével van elfoglalva egészen addig, míg egy boszorkány-árustól meg nem szerzi az igazmondó mobiltelefont. A lányok egy héttel később a családjukkal együtt egy három hetes hajókiránduláson vesz rész - Borisz munkájának köszönhetően -, ám legnagyobb szerencsétlenségükre az osztály leggazdagabb (és legidegesítőbb) lánya is a fedélzeten tartózkodik. Eközben Aurelia és a boszorkánytanács tagjai különös hangvételű levelet kapnak, amelyben egy másik boszorkány a világ elpusztításával fenyegetőzik. 

Érdekes látni, hogy mennyit és milyen irányba fejlődött a sorozat az évek alatt. Jó pár éve már, hogy olvastam a két boszorkány kalandjairól, ha jól emlékszem, valahol a 12. rész környékén vettem tőlük búcsút. Akkoriban még nem volt Boszorkány Klubról szó (legalábbis ilyen részletességgel), de az is lehet, hogy csak nekem ment ki a fejemből mindez. De ez is bizonyíték arra, hogy Brezina könyveinél szinte mindegy is, milyen sorrendeben olvassa az ember, akár éveket, köteteket is kihagyhat, akkor is érthetővé válik a sztori. Az alaptörténettel kell csak tisztában lenni, amit általában el is magyaráz pár mondatban (bár itt ez most hiányzott), szóval, ha valaki legalább az első részt olvasta, nyugodtan folytathatja akár ezzel a kötettel is. 

Nagyban megváltozott a kötet hangulata az előző részekéhez képest, de lehet ez csak annak köszönhető, hogy ezt már felnőttfejjel olvastam. Ami viszont változatlan, hogy Brezina most is ügyesen vegyíti a mágikus és a magánéleti gondokat. Mindkét lánynak meg van a maga baja (Lizit az osztálytársuk aggasztja, Tinkát pedig a kinézete), ugyanakkor nem felejtik el, hogy ők boszorkányok és időnként cselekedniük kell. A szerző aztán szépen összekapcsolja a szálakat, az egyikre megvallom őszintén még én sem jöttem rá, hogyan fog kapcsolódni a történethez, szóval valamennyire még nekem is okozott meglepetést. 

A kötet egyébként egészen szépen építkezik, egészen a befejezésig, amit nagyon összecsapottnak éreztem. Nem tudom, ez azért volt-e, mert Brezina gondosan ügyel rá, nehogy túllépje a szokásos oldalszámot, vagy csak elfogyott az ihlete, de túl gyorsan oldódott meg az összes probléma. Habár eddig Ausztriában sem jelent meg újabb kötet, kíváncsi vagyok, hogy mit fog kezdeni Aurelia és Liona ellenségeskedésével, látok benne potenciált, hogy utóbbi legyen egy új "ellenség", akivel a lányoknak folyamatosan küzdeni kell pár köteten keresztül. 

Habár abszolút nem én vagyok a célközönség (sem nem, sem kor alapján), mégis meg kell vallanom, hogy élveztem elmerülni egy újabb Brezina-regényben. (Sajnos manapság egyre több sorozatát jegelték a kiadók, pedig nincs még egy olyan szerző, akinek hazánkban pár év alatt több mint 100 regényét adták ki.) Húgom most a legújabb Különkiadás-kötetet olvassa, ha végzett vele, én is neki látok, kíváncsi vagyok, hosszabb műveknél mit alkot Brezina.

Értékelés: 10/8