Szerző: Umberto Eco
Cím: A jegyesek (I promessi sposi)
Fordító: Gács Éva
Kiadó: Kolibri Kiadó
Oldalszám: 104

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Kolibri Kiadó tavaly indította útjára új sorozatát, amely a hangzatos Meséld újra! címet kapta. Az ötlet és a kivitelezés az olaszoktól származik, pontosabban Alessandro Barioccótól, aki hazája legnevesebb szerzőit kérte fel, hogy meséljék el röviden, tömören és ami fontosabb élvezetesen a kamaszoknak a nagy klasszikusokat. A tíz kötetes sorozatba igyekeztek azon műveket beválogatni, amikből még nem készült átirat, így például az első olasz regényt, A jegyeseket, amely eredetileg Alessandro Manzoni alkotása, a fiatalokhoz pedig Umberto Eco tolmácsolásában jut el.

A történet végtelenül egyszerű: Lucia Mondella és Renzo Tramaglino, két fiatal szeretne összeházasodni, ám a környék kegyetlen ura, don Rodrigo magának akarja a lányt, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy szétválassza őket. Válogatott bérgyilkosai, vagy ahogyan a kötetben szerepelnek a brávók, megfenyegetik a város papját, hogy megölik, ha összeadja a jegyeseket. A közeli kolostor barátja, Cristoforo siet a fiatalok segítségére: Luciát a monzai kolostorba küldi, Renzót pedig Milánóba, hogy ott várják ki, amíg lenyugszanak a kedélyek. Ám a sors ismét közbeszól: Milánóban kitör a forradalom, melyet utólag a történelem csak úgy ismer, a harmincéves háború kezdete.

Alessandro Manzoni 1821 és 1840 között vetette papírra A jegyesek történetét, amely végül az első igazán jelentős olasz regénnyé vált. (Korábban is voltak próbálkozások más írók részéről, de azokat az olasz irodalmárok nem tekintik tényleges regénynek.) A közel 700 oldalas mű azóta is kötelező olvasmány az általános iskolákban, annak ellenére, hogy nehéz nyelvezete miatt inkább az idősebbeknek lenne ajánlott (ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint nálunk Jókai A kőszívű ember fiai regénye, ami igazi klasszikus, páratlan olvasmány, csak nem a 12 éveseknek). Éppen ezek miatt kerülhetett bele a Meséld újra! sorozatba, és ki mást érhetett volna az a megtisztelő feladat, hogy újramesélheti, mint a ma élő legnagyobb olasz írót, Umberto Ecót (A rózsa neve, A prágai temető, A Foucault-inga).

A történet igazi klasszikus, afféle romantikus sztori, amelynek azonban mégsem az a lényege, hogy a jegyesek végül egymáséi lesznek vagy sem, hanem rajtuk keresztül az adott kor, az olasz történelem egy szeletének bemutatása. A sztori az 1610-es években játszódik, amikor Olaszország a mai formájában még nem létezett. A regényben fontos szerepet kap a harmincéves háború, valamint az ennek köszönhető pestisjárvány, illetve az akkori társadalmi helyzetek prezentálása. Szó esik arról, hogy a papok és apácák nem mindig önszántukból választották maguknak ezt a hivatást, a gazdagok mindent megtehettek brávóik segítségével, a szegények pedig folyamatosan szenvedtek. Úgy vélem az eredeti regény a történelmi események mellett emberi sorsokról kíván szólni, és teszi mindezt két olyan személy szemszögéből, akikért szoríthatunk, hogy találjanak egymásra e viszontagságos helyzetben.

A történettel tehát nincsen semmi baj, annál inkább Umberto Eco stílusával. Eleinte tetszett, hogy úgy mesél, mintha tényleg ott lennének körülette a gyerekek, a pontosabb megérthetőség kedvéért párhuzamot von a mai kor vívmányaival. Idővel azonban olyan érzésem lett, mintha ő utálná ezt a művet. Ahol csak tehette, bírálta (amivel nincs feltétlen baj, mert meglehet a véleménye), de ha egyszer az lenne a célja, hogy megismertesse és megszerettesse az olasz gyerekekkel ezt a történetet, nem kellene olyanokat leírnia, mint hogy "a logikát ne keressétek benne", "jött egy újabb fordulat... micsoda izgalom", "kitört a pestis, mert miért ne" és társai. Úgy gondolom, ha már felkérték egy ilyen neves feladatra (mert hát mégis csak nemzete első regényéről van szó), illett volna annyi tiszteletet és alázatot mutatni iránta, hogy egy normális hangvételű, kedvcsináló történetet tesz le az asztalra. Az Utószóban pedig kvázi azt ecseteli, hogy fogalma sincs, miről is szól a regény, miért is írta meg a szerző anno, meg hogy miért kellett belevonni a háborút és a pestist. Úgy vélem, ezzel saját magát írta le, ha nem tudja megérteni, hogy kétszáz évvel ezelőtt másképp meséltek az írók, más volt a fontos az olvasók számára, mint ma. 

Ezzel az átirattal Umberto Eco három dolgot ér el. Az egyik, hogy idővel biztosan beszerzem és elolvasom az eredeti művet, kíváncsi vagyok rá, hogyan írta meg ezt - a szerintem igenis szép - történetet Manzoni. A másik, hogy Umberto Eco mint író abszolút elvesztette előtte hitelességét, hiszen aki nem tud elfogulatlanul, a célt a szeme előtt tartva írni, az egyáltalán ne próbálkozzon ilyennel. A harmadik, ami ennek folyománya: megfogadtam, Ecótól soha semmit nem fogok elolvasni, pedig A rózsa neve is igazi klasszikussá nőtte ki magát. 

A kötet egyébként nagyon igényes kivitelezésű, Marco Lorenzetti a történethez remekül illő, gyönyörű rajzai díszítik a könyv lapjait. Külalakra és történetre maximális pontot kap, a stílus miatt viszont jó pár pontot le kell, hogy vonjak az értékelésből.

Értékelés: 10/6

A Meséld újra! sorozat eddig megjelent kötetei:

Don Giovanni (újrameséli: Alessandro Baricco)
A jegyesek (újrameséli Umberto Eco)
Cyrano de Bergerac (újrameséli Stefano Benni)
Az orr (újrameséli Andrea Camilleri)
Nemo kapitány (újrameséli Dave Eggers)
Gulliver (újrameséli Jonathan Coe)
Antigoné (újrameséli Ali Smith)
Bűn és bűnhődés (újrameséli Abraham B. Yehoshua)
Gilgames (újrameséli Yiyun Li) 
Lear király (újrameséli Melania G. Mazzucco)