Charles Armitage nagy bajban van. Népes családról kell gondoskodnia, ám Isten szolgájaként ugyancsak kedveli a világi hívságokat, nem csoda hát, hogy a családi kassza kiürült. Mivel tehetős fivére nem hajlandó segíteni rajta, a lelkész Londonba küldi legidősebb lányát, hogy a báli szezonban mielőbb találjon magának egy gazdag férjet. Lady Godolphin gondjaira bízza Minervát, hogy bevezesse az előkelő társaságokba. A szépséges Minerva nem buta, ám tapasztalatlan és naiv, nem ismeri a flörtölés művészetét, és nem tudja, hogy az elegáns külső és a jó modor olykor romlott lelket takar. A londoni ficsúrok aljas terveket szőnek, és fogadást kötnek, hogy kinek sikerül megrontania az ártatlan leányt. Köztük van a jóképű, gazdag Lord Sylvester Comfrey is, aki gálánsan a szárnyai alá veszi a lányt, hogy aztán…

A hat nővér (The Six Sister) a szerző hatkötetes sorozata, amelynek első része 1982-ben jelent meg, a legutolsó 1985-ben. A skót írónő romantikus regényei közé tartozik, éppen ezért ezek a történetek eredetileg Marion Chesney (a szerző igazi) nevén jelentek meg. Az Ulpius-ház Kiadó - habár nem mulasztja el feltüntetni nagy népszerűségnek örvendő Agatha Raisin-sorozat a borítón - nagyon helyesen romantikus regénynek aposztrofálja a kötetet, így nem érheti csalódás az olvasót.

Előre le kell szögeznem, hogy ha nem Beaton lenne a kötet szerzője, a kezembe sem vettem volna a könyvet. Nem mondom, férfiként szeretek időnként elolvasni egy-egy romantikus történetet, de nem ez a főirányvonalam (ahogyan a blogon is látszik). Ám a két korábbi krimisorozatában nagyon megszerettem a humorát és azt, ahogyan életet tud lehelni a szereplőkbe, így tőle most már bármi jöhet, én biztosan vevő leszek rá. 

Tulajdonképpen az első, ami olvasás közben felmerült bennem, hogy Marion Chesney (szándékosan nem a Beatont írtam) regényei miért nem jelentek meg nálunk korábban. A szerző évtizedek óta aktívan ír, Magyarországon pedig régen is nagy keletje volt a lightos romantikus történeteknek, így szinte elképzelhetetlen a számomra, hogy ne figyeltek volna fel rá akkoriban a hazai kiadók. De jobb később, mint soha, most már kapható az első rész, és ismerve a kiadót, jövő ilyenkor már a zárókötetről fogok írni.

Maga a stílus a megszokott Beaton, könnyed, olvasmányos, ám ugyanakkor érződik rajta az a több mint harminc év, ami eltelt az első megjelenés óta. Nekem ebben a műfajban sokkal jobban tetszik a szerző másik romantikus sorozata (Az utazó házasságközvetítő), de talán azért is, mert abban már megmutatkozik a krimiíró-énje is. A szende Minerva tulajdonképpen egy átlagos történelmi szerelmi sztori, ami valószínűleg túl sok meglepetést nem fog okozni a műfaj szerelmeseinek, lévén, hogy nekem - akinek körülbelül ez az harmadik ilyen típusú olvasmánya - sem okozott. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy működik az egész. Az olvasó észre sem veszi és már a kötet közepénél tart. 

A szereplők és a helyzetek elég abszurdak, erre mindenképpen számítson az, aki kézbe veszi a kötetet. Minerva naivitása már-már bántóan hat az olvasóra, aki sokszor a fejét veri a falba a lány ötletei és tettei láttán, ám mégis jókat lehet mosolyodni a (bal)lépésein. Az én kedvenceim az "öregek" voltak, vagyis Armitage, a lelkész, aki nem éppen viselkedik mindig úgy, ahogyan Isten elvárná tőle, valamint Lady Godolphin, aki várhatóan mind a hat kötetben feltűnik, hogy boldogítsa a lányokat és az olvasókat.

A szerző szépen előkészítette a terepet a folytatásnak, amely A makrancos Annabelle címet fogja viselni, és így könnyen kitalálható, hogy kiről is fog szólni a második kötet. Kíváncsi vagyok, hogy a sorozatban tud-e majd végig újat mutatni Beaton, vagy mindegyik sztorit ugyanarra a sémára építi-e fel. Jövő tavasszal kiderül!

M. C. Beaton: A szende Minerva, ford. Tolvaj Zoltán, Ulpius-ház Kiadó, 2014, 282 oldal, 3499 Ft