Fülszöveg: Jaide Morrow nem éppen azok közé a diákok közé tartozik, akiknek határozott elképzelésük lenne a jövőről. Így – amikor apja sok-sok év után visszacsöppen az életébe – hamar hagyja magát meggyőzni, hogy tanulmányait Chicagóban folytassa. Bizakodva indul útnak, ám amikor megérkezik, balsejtelme a sulival kapcsolatban beigazolódni látszik. A HCA neves bentlakásos középiskola, amely az angolszász hagyományokra épít: mentorok, prefektusok, versenyek, kulturális programok színesítik a diákok életét. A tizenöt éves, félénk, magának való, önbizalomhiánnyal küszködő lány számára reménytelen küldetésnek ígérkezik a beilleszkedés, de amikor találkozik évfolyamtársaival, a különc Voni Trystennel és a zseni, ám kissé idegesítő Roscoe Madisonnal, fordul a kocka, és Jaide ráébred: ha nem néz szembe félelmeivel, soha nem valósíthatja meg álmait.

Nita Szendrey - a fordított nevet nem igazán értem - személyében egy újabb magyar szerzőt köszönthetünk, aki a ma oly divatos gimis-naplós műfajban mutatkozott be. A huszonöt éves írónő jelenleg adminisztrátorként dolgozik, s egyben lelkes blogger is. Szóval mondhatjuk, hogy most egy szegről-végről kolléga könyvének a recenziója következik. Vigyázat, akasztják a hóhért! 

Az első, amit muszáj rögtön az elején kiemelnem, az a könyv kivitelezése. A Pongrác Kiadótól eddig is megszokhattuk a roppant igényes munkát, de időről-időre úgy meg tudnak lepni egy-egy kötettel, hogy a szám is tátva marad. A regény keményfedeles változatban jelent meg - ez ebben a műfajban elég ritka -, és lehet bármennyire is túlzsúfolt a borító, mégis passzol a történethez. Sok minden kiderül belőle első pillantásra, például az, hogy a zene központi szerepet fog játszani, vagy hogy éppen mikor is kezdődnek hőseink közös élete (2009-2010). Belül a kék szín dominál, az illusztrációk mégis minimálisak - csupán a fejezetek elején és legvégén kap helyet egy apró rajz.

Ami számomra különösen izgalmasnak tűnt elsőre, és reméltem, hogy ez által kiemelkedik a könyv a többi hasonszőrű közül, az a fülszövegben említett, angolszász hagyományokon álló bentlakásos iskola. Annyira kíváncsi voltam, hogyan fogja ezt megoldani a szerző, de végül csalódnom kellett benne, mert túl sok szó nem esett a rendszerről, nem lett annyira különlegesen tálalva, hogy egy pillanatig is elgondolkozzak azon, hogy járnék-e ide. (Oké, közel huszonöt éves fejjel ciki is lenne, ha egy képzeletbeli iskolában akarnék tanulni - habár egy Roxfortos meghívást még most sem utasítanék vissza.)

A könyv legnagyobb előnye, hogy hűen követi a műfaj szabályait, vagyis a történet helyett inkább a karakterekre, a tinik problémáira helyezi a hangsúlyt, és igyekszik mindezt valamennyire átlagos közegbe helyezni. A sulis-naplós regények célközönsége úgyis a 13-17 év közötti korosztály, akik szívesen olvasnak olyan helyzetekről, amik bármikor megtörténhetnek velük, és olyanokról, akik akár az osztálytársaik, vagy akár saját maguk is lehetnének. Ezt a célt pedig tökéletesen eléri ez a könyv, szinte látom magam előtt a fent említett korosztály női tagjait, amint egy emberként követelik a folytatást. 

Viszont most jön a fekete leves: sajnos én nem vagyok már tini, lány meg végképp nem, így engem már nem lehetett lenyűgözni a klisés történettel. Két nagyon fontos dologra szeretném felhívni a szerző figyelmét, és mindazokét, akik ilyen regények írására adják a fejüket, Éppen a tinédzser korosztály az, akit a legkönnyebben lehet még befolyásolni, hiszen szeretnének minél hamarabb felnőttek lenni, de ugyanakkor egyedül még nem képesek dönteni, és tele vannak álmokkal, reményekkel. Ez nincs másként ebben a regényben sem, ám egy negatív képet fest le az álmok elérése terén. Az én szememben az egész úgy jött le, hogy Jaide abszolút nem dolgozott meg az elért sikerért, elég volt mindenhez a tehetsége, és ezzel csak növeli a célzott olvasók tévhitét. Én is voltam fiatal, sok minden akartam lenni, és bíztam benne, hogy majd egyszer csak valami csoda folytán felfigyelnek rám, és világhírű leszek, de ez, mind tudjuk, hogy nem így van, hiszen minden elért eredmény mögött kemény munka és harc van. 

A másik, amivel nem tudtam megbarátkozni, azok a szereplők maguk. Tény, hogy nagyon keveset tudunk meg róluk, még a főszereplőknek kikiáltott osztálytársakról is, ami nem is csoda, hiszen havonta egy-egy bejegyzésüket olvashatjuk csupán, az is egy nap történéseit meséli el. Célszerűbb lett volna talán kizárólat egy karakterre koncentrálni, aki a naplóját, ha nem is minden nap, de nem havonta vezeti. Szinte nem tudok olyan szereplőt mondani, akit megkedveltem volna, mert mindannyiukban volt valami, ami felidegesített, és ez leginkább Jaide-re igaz. Nekem abszolút olyan egyénnek tűnt, akit a szerző maga sem tud pontosan hová tenni, mert az egyik pillanatban visszahúzódó, önbizalom-hiányos lánynak állítja be, a másikban pedig egy teljesen más képet kapunk róla. Számomra hiányzott az, hogy a szereplőknek legyen igazi jellemük, a karakterek pedig fejlődjenek, és lássam is a folyamatot, ne csak a két végletet kapjam meg. 

Ettől függetlenül persze bátran ajánlom a tinédzserkorban lévő lányoknak, mert a könyv mindennek ellenére eléggé olvastatja magát, csak arra kérek mindenkit, hogy ne Jaide legyen a példaképe. 

Nita Szendrey: Hollow Creek Akadémia - Évkönyv 2009-2010, Pongrác Kiadó, 336 oldal, 3600 Ft