Hófehérke mindig és mindenütt belecsöppen valami elvadult kaland közepébe. Váratlanul. Kéretlenül. Most éppen Prágába vezeti a jó (vagy a rossz?) sorsa a bátor és találékony finn tinédzsert. Aki végigizgulta Salla Simukka írónő krimitrilógiájának páratlanul fordulatos és körömrágcsálósan izgalmas első kötetét, a Vérvöröst, az már tudja: ahol a Lumikki (magyarul Hófehérke) névre hallgató különös leányzó megjelenik, ott egyszerűen elszabadul a pokol. És erről ő általában a legkevésbé sem tehet… Ezúttal a média világának sötét manipulációja és egy veszélyes szekta lesz a főhősnő ellenfele, akit egy vérfagyasztó bérgyilkos űz erdőn-mezőn, metrószerelvényeken és turistahegyeken át. Ráadásul egy „áltestvérrel" és saját homályos gyerekkori élményeivel is meg kell birkóznia. Az akciófilmbe illő jelenetekben bővelkedő, mozgalmas krimi még hagy jó néhány megoldatlan rejtélyt a következő kötetre is. Várjuk csak meg a végét!

A finn írónő trilógiája a kiadó fülszövege alapján már ötven országban kirobbanó siker. Habár itthon nem látni minden fiatal kezében a könyvet, és a címről is egyelőre hamarabb ugrik be nekünk a klasszikus Grimm-mese, semmint ez a regény, mégis, úgy tűnik Simukka megtalálta helyét a magyar könyvpiacon. Sikerének a titka talán abban rejlik, hogy a ma oly' népszerű YA-történeteket vegyítette a szintén virágkorát élő skandináv krimivel mint műfajjal, ez pedig rögtön két tábor olvasóinak is felkelti az érdeklődését. (Én például előbbiért nem igazán vagyok oda, de utóbbinak lelkes rajongója vagyok, és igyekszem minden újdonságnak esélyt adni.) Plusz nem elhanyagolható az a tény sem, hogy egy klasszikus Grimm-mesét vett alapul, ez pedig szintén sokakat sarkallhat olvasásra.

A folytatásban azonban kicsit melegebb éghajlatokra evezünk, az úticél ezúttal Prága, ahol egyben testvérre is lel. Ezzel együtt pedig bepillantást nyerhetünk a vallási szekták és a média világába. Simukka tehát ezúttal is igyekszik minél érdekesebb témákkal előrukkolni, a pergős cselekmény mellett (jó északi szokásos híven) merészen nyúl tabutémákhoz is.

Lumikki titkára még most sem derült fény, várhatóan (és remélhetőleg) a folytatásban választ kapunk majd minden kérdésre. Már az előző kötetben is egyszerre volt izgalmas és idegesítő, hogy még információmorzsáknak sem nevezhető apróságokból kell összerakni egy óriásplakát méretű képet, Simukka pedig erre rátett még egy lapáttal. Bizonyos dolgokat megtudunk főhősünk múltjáról, mások pedig újabb kérdéseket vetnek fel.

A kötet viszonylag rövid, egy délután alatt elolvasható, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne tartalmas. Simukka feltehetőleg felismerte, hogy ha a tiniket akarja megszólítani minden sallangtól mentesnek kell lennie a történetnek. Míg, a felnőtteknek szóló skandináv krimikben bátran tehetnek a szerzők rövid kitérőket, megengedhetik maguknak a hosszasabb leírásokat, addig egy YA-krimiben kell az, hogy folyamatosan pörögjenek az események. Így tulajdonképpen emiatt is lehet gyorsan haladni az olvasással: a rövid fejezetek, a jól megalkotott karakterek, a pergős cselekmény és az abszolút élvezetes stílus mind hozzájárul ahhoz, hogy valóban nehezen tudjuk letenni a könyvet.

Ami pedig Hófehérkét illeti: most is kapunk jó pár utalást a klasszikus történetekre (bizony, már nem csak a törpéknél lakó hercegnőt veszi alapul), ami számomra abszolút élvezetes volt, hiszen jó volt látni, hogyan ágyazza be ezeket egy modern sztoriba, másrészt a mesék megfejtése is remek időtöltés volt.

Összességében a második rész is remek kikapcsolódást nyújtott, remélhetőleg a harmadik, záró kötetet is kézbe vehetjük még az idén.

Salla Simukka: Hófehér, ford. Panka Zsóka, Athenaeum Kiadó, 2014, 240 oldal, 2499 Ft