A lány a vonaton
Szerző: Paula Hawkins
Cím: A lány a vonaton (The Girl on the Train)
Fordító: Tomori Gábor
Kiadó: XXI. Század Kiadó
Oldalszám: 320
Az új könyvsiker, ami berobbant a köztudatba, amiért mindenki megőrül, és a többi, és a többi... Manapság már havonta érkezik egy újabb ilyen nagy durranás, ami aztán körülbelül fél-egy év múlva el is tűnik a süllyesztőben. Lassan már céltudatosan kerülöm az agyonhype-olt regényeket, mert az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy szöges ellentétben állok a közvéleménnyel. A lány a vonaton-nal is így voltam, sokáig nem akartam tudomást venni róla, de jómagam is meglepődtem, hogy a molyon közel 1300-an értékelték, ami azért mégis csak jelent valamit, főleg a krimi/thriller műfajában. Aztán láttam a mozifilm ajánlóját, ami azért felkeltette az érdeklődésemet, így hát úgy döntöttem, engedek a csábításnak és megajándékozom magam ezzel a kötettel. A kései nyaralásom pedig pont jól is jött, hogy bele tudjak merülni.
Rachel minden nap pontosan ugyanazzal a vonattal utazik Londonba. Minden reggel, mikor elmegy a régi házának utcája mellett, a csupán pár számmal arrébb lévő otthon lakóit figyeli. A fiatal házaspár egy álom megvalósulását jelenti a számára: ideális párként tekint Jessre és Jasonre - ahogyan magában elnevezi őket. Az egyik út során azonban egy olyan jelenetnek lesz szemtanúja, amely végképp összetöri a magában tökéletelesnek kialakított képet. Mikor másnap a Jessnek nevezett nő eltűnik és a rendőrség lázas nyomozásba kezd, Rachel is megpróbál fényt deríteni az igazságra.
A történet persze nem ennyi, sokkal összetettebb, de mivel a kiadó sem árult el gyakorlatilag semmit a sztoriból, úgy gondoltam, én sem írok annál többet. Az értékelés során viszont egy-két momentumra, a szereplőkre ki kell, hogy térjek, így itt-ott előfordulhatnak apróbb spoilerek, de igyekszem úgy írni, hogy ne lőjem le a poént.
Mondjuk, ha akarnám sem tudnám, mert nincs mit. És akkor már most az elején jöjjön a fekete leves. Aki életében olvasott már krimit, thrillert (mondjuk öt különböző írótól egyet-egyet), annak ez a regény semmi meglepetéssel nem fog szolgálni. Viszonylag kevés szereplővel dolgozik, a rutinosok kapásból a háromnegyedét kizárják azok közül, akinek köze lehet "Jess" eltűnéséhez, így a nagy csattanó sem csattan akkorát, mint amennyire vártam. A figyelmet úgy-ahogy sikerül folyamatosan fenntartania a szerzőnek (bár egy-két fejezet igen csak túlírt), de semmiképpen sem hasonlítható Hitchcockhoz, mint teszi azt a kiadó a hátsó borítón.
A regénynek három női szereplője van, az ő "naplójukat" olvashatjuk különböző idősíkokban. Rachel a főhős, bár gyakorlatilag semmilyen érzelmet nem tudott kiváltani belőlem. Nem tudtam sem drukkolni neki, sem utálni őt. Az nem vitás, hogy nem a tipikus női főszereplőt köszönthetjük benne, és talán ez a regény egyetlen érdeme. Rachel ugyanis masszív alkoholista, a volt férjének és annak új családjának mániákus megszállottja, valamint krónikus hazudozó. Így nem csoda, ha a környezete sem ad a spekulációira, amiket a magánnyomozása során gyárt. Kiváló alapanyag tehát, hogy izgalmas és érdekes karakter legyen, de sajnos Hawkins megelégedett ennyivel, nem mélyítette tovább a jellemét, semmilyen fejlődést nem mutat, így egy idő után unalmassá és egysíkúvá válik. A második nő, Megan, alias Jess, az eltűnt asszony. Az ő szála az egy évvel korábbi eseményeknél kezdődik, míg szép lassan el nem jutunk addig a végzetes napig. Eleinte az ő részeit olvastam a legnagyobb lelkesedéssel, mert benne láttam egy összetettebb szerep lehetőségét, de sajnos a szerző itt is elcseszte a felénél, mert nem ad értékelhető választ Megan cselekedeteire. A harmadik, egyben utolsó mesélő nem más, mint Anna, Rachel exférjének új felesége. Az ő részeit viszonylag kevésszer olvashatjuk, ami nem baj, mert a regény utolsó harmadában válik csupán kicsit is érdekes karakterré. Egészen addig egy jólelkű, a családjáért és a férjéért küzdő nőként láthatjuk, de aztán kiderül, hogy ő sem teljesen normális.
Ez egyébként a regény további szereplőiről is elmondható, itt mindenki depressziós, boldogtalan, idegbeteg, zavart - egyszóval senkit nem lehet komolyan venni. Nincs egyetlen olyan hős sem, akiért drukkolnánk, vagy akit elküldenénk a pokolba. Pedig nagy kár, mert Hawkins alapötlete a karakterek terén zseniális, azonban most ékes példájául szolgált annak, hogy elsőkönyves szerző ne próbáljon meg pszichológiailag ennyire összetett embereket alkotni, mert beletörik a bicskája. (És még egy apró kötözködés - mert ez már tényleg az - : a férfiak neve: Tom, Ben, Scott - igen, ennyire átlagos neve van minden szereplőnek.)
És sajnos a történetről is ugyanez mondható el. Igazság szerint nem is csodálom, hogy a kiadó inkább megmaradt a semmitmondóan sejtelmes fülszövegnél, mert maga a felütés eléggé banális. (Olyannyira, hogy ha tudom, hogy ezt látja a vonatról Rachel, körberöhögöm, és visszateszem a könyvet a polcra.) Megan eltűnésével aztán kicsit javul a helyzet, vannak kifejezetten izgalmas oldalak a regényben, de pechünkre ebből van a kevesebb. Értem én, mit akart Hawkins elérni a karakterekkel és a történettel, lehet hozni pro-kontra érveket mindkettőre, de nekem ez édes-kevés. Mert az egész arra megy ki, hogy labilis idegállapotú csaj (aki legtöbbször vagy másnapos vagy részeg), felépít magában egy képet két vadidegen emberről, amit aztán egy (sajnos) teljesen mindennapos dolog felborít benne, amitől még jobban összezavarodik a szentem. A lány nyomozása pedig érthetetlen, a legrosszabb és leggagyibb horrorfilmek szereplőit idézi fel bennem (tudjátok, a "váljunk szét" "szerintem nézzük meg mi van a pincében, mert onnan jön a zaj az egyébként tök sötét, áram nélküli házban" és társai), vagyis amikor a fejem verem a falba a döntéseitől. Attól meg végképp, hogy a legvégén már Hawkins is belekavarodik a dátumokba, kicsit megcsúszik a napokkal.
Szóval összességében egy egyszer olvasandó könyv, amely gyakorlott thriller-olvasóknak nem tartogat sok meglepetést. Bár őszintén szólva, azért annak mégis csak örülök, hogy a Twilight és a Szürke ötven árnyalata után egy fokkal minőségibb kötetnek sikerült a sikerlisták élére törnie. Egy olyan könyvnek, ahol azért a szerző igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy valami újat mutasson, csak sajnos kicsit félresiklott. Mint egy vonat.
Értékelés: 10/6