Szerző: John Cure (Győrffy-Kiss József)
Cím: A gonosz új arca
Kiadó: Mogul Kiadó
Oldalszám: 328

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A John Cure álnéven alkotó Győrffy-Kiss József regényeivel már régóta szemeztem, így amikor hosszú évek után ismét ellátogattam a helyi könyvtárba, és rátaláltam A gonosz új arca című regényre, nem sokáig gondolkodtam azon, hogy hazavigyem-e. A fülszöveg izgalmas misztikus pszichothrillert ígér – a kérdés, hogy sikerült-e maradéktalanul megkapnom ezt.

John Marllow, a ’80-as évek rettegett sorozatgyilkosa önkezűleg vet véget az életnek, mikor a rendőrség sarokba szorítja. Nem sokkal később lát napvilágot Joseph Curch, a szegény sorban élő író és neje, Agatha első gyermeke, Eddie. A kisfiút már gyerekként rémálmok gyötrik, amelyek okát a pszichológusok sem tudják megfejteni. Évekkel később, mikor Joseph megkapja az esélyt az élettől, hogy egy neves kiadó felkarolja őt, az élete egy pillanat alatt dől romba. A házassága végérvényesen megromlott, így arra a döntésre jut, hogy visszaköltözik Angliába. Tíz évvel később az amerikai kisvárosban ismét folytatódnak a gyilkosságok, a módszerek ugyanazok. Talán Marllow tért vissza? Vagy egészen máshol kell keresni a gyilkost?

John Cure első regénye, a Hontalan lelkek 1999-ben jelent meg, és habár elméletben nagy sikert aratott, a szerző következő könyvére egészen 2015-ig kellett várni, ekkora készült el A gonosz új arca. Azok, akik megszerették az angolszász néven alkotó magyar író regényeit, szerencsére a harmadik regényre már nem kellett közel 15 évet várni, tavaly ugyanis kijött A fekete esernyős férfi című kötet, amely szemben az előzőekkel, magyar vonatkozású sztori. A legújabb könyv a moly látogatói között igen népszerű, feltehetőleg ezért döntött a szerző amellett, hogy régebbi műveit újból kiadja, felújított formában.

Tulajdonképpen John Cure sok hasonlóságot mutat az Arthur Madsen néven munkálkodó, szintén magyar szerzővel, annyi a különbség, hogy Cure-nak van (valami) tehetsége az íráshoz. A hasonlóság nem csak az álnévben, valamint a magánkiadásban (mert senkit ne tévesszen meg a Mogul Kiadó név, ez is olyan, mint az Álomgyár) merül ki, hanem a történetben is. Ugyanúgy Amerikában, az 1980-as években veszi kezdetét a sztori, ugyanúgy fontos szereplővé válik egy tinédzser fiú, akinek a születését láttuk, és ugyanúgy nem tudom hová tenni, hogy egy 2015-ben megjelent regény legfrissebb jeleneteinek miért kell 2008-ban játszódnia, amikor semmi nem indokolja azt a sztori szempontjából. (Ha csak az nem, ami Az elátkozott napnál is közrejátszhatott: a szerző ezekben az években írta a könyvet, és arra már nem vette a fáradtságot, hogy kijavítsa a dátumokat.)

Sajnos nem tudom azt mondani, hogy a történet A gonosz új arca esetében jobban sikerült volna, ugyanúgy kiszámítható elejétől a végéig, és magán viseli a kezdő magyar szerzők és a magánkiadás összes hibáját, azonban Cure esetében valóban látok lehetőséget a fejlődésre, míg szegény Madsennél ez szinte elképzelhetetlen. Senkit ne tévesszenek meg az olyan ajánlások és mondatok („a pszichothriller fenegyereke” vagy „John Cure történeteiben mellőzi az üresjáratokat, leírásai filmszerűek, szókimondóak”), amelyeket a könyv hátulján olvashat, mert egyfelől nem igazak, másfelől erős a gyanúm, hogy ezt a szerző saját maga írta önmagáról.

Igazából a történet nem lenne rossz – ha eltekintünk a sablonosságtól –, mert nem egy regény bebizonyította már, hogy kis ötletességgel még az innen-onnan lopott ötleteket és az eredetiség hiányát is meg lehet menteni. John Cure esetében ez az ötletesség hiányzik, de legalább a stílusa képes arra, hogy magával ragadja az embert valamennyire, így az olvasó időnként még azt is elnézi neki, amikor nagyjából középiskolai fantáziával megalkotott fordulatokat akar lenyomni a torkán.

Ami igazán segíthetett volna a könyvön az egy jó szerkesztő. Így példának okáért elkerülhető lett volna, hogy Eddie, aki 1989. február 20-án született (majdnem percre pontosan kilenc hónappal Marllow halála után – gyanús?), 1996. februárjában ne a nyolcadik születésnapját ünnepelje (és ne hangsúlyozza ki többször, hogy mit kapott a hetedikre, meg hogy ő már milyen nagyfiú, mert hiszen nyolcéves). De persze az is lehet, hogy a srác időutazó (vagy mi), mert 2006-ban már megint csak tizenhét éves. Vagy példának okáért nem fordult volna elő az, hogy Agatha a saját férjét Frankként említi meg egy beszélgetés során (ami egyébként a Joseph írói álneve). Vagy éppenséggel lett volna olyan, aki megmondja a szerzőnek, hogy azt a kb. három fejezetből álló rémséget, amely Marllow naplójaként funkcionál, azonnal törölje ki a regényből, mert abszolút felesleges (ennyit az üresjáratok mellőzéséről). Azt még mindig nem tudom felfogni, hogy a magyar szerzők miért gondolják azt, hogy a gyilkosuk attól lesz igazán gonosz, hogy minden mondatában minimum kettőt káromkodik. Meg mennyire életszerű, hogy egy elmebeteg fickó (ahogyan gyilkol, az tényleg nem vall józanészre) naplót ír esténként? Ugyanígy abszolút felesleges oldalakat pazarolt el arra a kínos jelenetre, amikor Gemsi, az FBI embere, aki vállalja, hogy csaliként fog szolgálni a sorozatgyilkos számára, azon gondolkodik, hogy mennyire felelőtlenek azok a nők, akik az interneten ismerkednek. Cure pedig nem volt rest egy komplett, a D.A.D.A.-program prospektusait is megszégyenítő okításban részesíteni szerencsétlen olvasóját.

Egyébként bármennyire is úgy tűnik a soraimból, ez nem egy rossz könyv. Csak kidolgozatlan. És semmivel nem rosszabb Dean R. Koontz általam olvasott műveinél, pedig őt is sokan szeretik. Csak az az igazság, hogy ha az ember olvasott vagy látott már pár thrillert, akkor ennél többre vágyik. Én is vártam valami váratlan fordulatot (mondjuk ez a fajta boldog, csöpögős befejezés elég váratlan volt), de kezdtem feladni a reményt, amikor a szerző a Mr. Brooks című filmből lopott ötlettel igyekezett feldobni a sztorit.

Ennek ellenére kíváncsi vagyok a másik két kötetre is, így remélhetőleg hamarosan azok kritikájával is érkezem.

Értékelés: 10/6

A szerző eddig megjelent regényei:

Hontalan lelkek
A gonosz új arca
A fekete esernyős férfi