Szerző: Darren Shan
Cím: A végzet szentélye (Palace of the Damned)
Kiadó: Móra Kiadó
Fordító: Robin Edina
Oldalszám: 228

AZ ELŐZŐ KÖTETRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZHAT!

2019-ben határoztam el, hogy minden hónapban újraolvasom azokat a regényeket, amelyek gyerekként, tinédzserként nagy hatást gyakoroltak rám, valamint, kicsit behozom a lemaradásomat bizonyos szerzők, sorozatok terén. Darren Shan első sagája, a Vámpír-könyvek újrázás volt, az előzménysorozat azonban anno kimaradt, így most ezzel a négy kötetből álló szériával folytatom a sort.

Miután Larten Crepsley az előző kötet végén tömegmészárlást és -vérengzést tart az őket szállító hajón, úgy dönt, hogy nem tér vissza a vámpírok közé, inkább a halált választja. A hajóról megszabadított csecsemővel, akit Gavner Purlnak nevez el, bolyong Grönland jeges tájain, bízva abban, hogy végzete hamar utoléri. Ekkor bukkan rá a vámpírok által évek óta kutatott "jégpalotára", ahol a sors újra összehozza Desmond Tinyvel, aki megmenti az életét. Pár évvel később, már a XX. század eleji Párizsban Larten új életet kezd: szerelemre talál, Gavnert pedig félig-meddig sajátjaként neveli. Egy napon azonban feltűnik egy régi vámpírismerős a színen, Lartenre pedig még több szenvedés vár.

Darren Shan első, egyben a számára a világhírt meghozó sorozata 2004-ben ért véget, a szerző hat évvel később (a Démonvilág-sorozattal, a Kojaszannal és A vézna hóhérral a háta mögött) döntött a folytatás, pontosabban az előzmények megírása mellett. A négy kötetből álló Larten Crepsley regényes élete az ifjú Darren vámpír-mestérének kalandjait tárja fel előttünk. Az első két részt követően kevésbé nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a folytatásba, mert a sorozat eddigi tagjai főként csalódást okoztak, semmint örömet. Ez a kötet ellenben (vagy lehet pont azért, mert semmilyen elvárásom nem volt), kellemes meglepetés volt számomra, szinte mindvégig élvezettel olvastam. 

Egyfelől jót tett a sorozatnak, hogy kicsit lassítottunk, habár még mindig éveket ugrunk előre az időben, sokkal átgondoltabb, összetettebb a sztori. Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy miért A végzet szentélye címet kapta a kötet, mikor nagyjából a cselekménye egyötöde játszódik ezen a helyen vagy legalábbis annak környékén, egyébként nem ezt mondanám központi elemnek. De ilyen apróságokon talán már nem is illik fennakadni. Szóval: a történet kellőképpen izgalmassá vált, egyre több régi-új szereplőt köszönhetünk, itt van például Desmond Tiny, Gavner Purl, Arra Sails, Vancha March vagy Kurda Smahlt, akiket egyfelől öröm újból viszont látni, egyfelől fájdalmas is, hiszen a legtöbbjük sorsával tisztában vagyunk. Különösen szerettem a Párizsban játszódó részeket olvasni, az Alice-szálat (itt kapjuk meg a magyarázatot arra a képre, ami alapján Steve a Rémségek Cirkuszában felismeri Lartent), és az is tetszett, hogy az előző részben megismert Abraham (közismertebb nevén Bram) Stoker is visszatért, leginkább a regénye (Dracula) formájában, így láthatjuk azt is, milyen hatással van a vámpírok életére a titkuk "fikció nyilvánosságra hozatala". 

Habár továbbra is hiányolom a sorozatból azt az összetettséget, mint ami az eredeti szériában megvolt (azt, hogy részekkel később essen le, hogy mi miért történt), kezd valóban egyre jobb lenni, és még a befejezésül szolgáló függővég is kellőképpen erősre sikeredett. Kíváncsi vagyok, hogyan fog végződni Larten itteni története.

Értékelés: 10/8