Szerző: Jim Thompson
Cím: 1280 fő (Pop 1280)
Fordító: Tamás Gábor
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 208

SPOILERMENTES KRITIKA!

Félig-meddig meglepő (és bizonyára ugyanennyire kockázatos) lépésre szánta magát az Agave, amikor úgy döntött, hogy 12 évvel (!) a legutolsó Jim Thompson-regény megjelenését követően kiadja az amerikai szerző egyik, ezidáig magyarul nem olvasható művét - amely ráadásul mindössze harmadik itthon a sorban.

Nick Corey, Potts megye első számú seriffje a lehető legrosszabb a szakmájában: a törvényeket nem tartatja be, a városban zajló bűnözéssel mit sem törődik. Számára fontosabb a napi ötszöri étkezés, a megfelelő időtartamú alvás, valamint hogy, amikor úgy kívánja, legyen a közelében egy nő, aki bármire kapható - legyen az akár a házas Rose vagy ifjonti szerelme, Amy Mason. Nem mintha Nick nem lenne nős: ott van neki Myra, aki azonban szemmel láthatóan szívesebben ápol viszonyt félnótás testvérével, Lennie-vel, semmint hites urával. A közelgő seriffválasztás miatt azonban a főhősünknek fel kell kötnie a gatyaszárat, és minden ravaszságára szüksége is lesz, ha nyerni akar. Márpedig, ha Nick Corey valamit el akar érni, akkor kellően ravasz tud lenni. Ördögien ravasz.

A "Dolláros Dosztojevszkijnek" is nevezett Jim Thompson (1906. szeptember 27. - 1977. április 7.) nemzedéke egyik legtermékenyebb krimiírója volt. Tizenévesen adta el első történetét a True Detective magazinnak, majd összesen huszonkilenc elismert és népszerű regényt írt, valamint társszerője két forgatókönyvnek (a Gyilkosság és A dicsőség ösvényei Stanley Kubrickkal közösen). Számos regényét vitték filmre, köztük olyan klasszikus noir alkotásokat, mint A gyilkos bennem él, a Sötétség után, kedvesem és a Svindlerek. Magyarul korábban mindössze két regénye jelent meg: a Szökésben (1959) 1994-ben és a Svindlerek (1963) 2009-ben. Az 1964-es 1280 főt a XX. század közepének kalsszikusaként tartják számon, ez a történet szolgált az 1981-es Nagytakarítás című elismert francia film alapjául is.

Az Agave Kiadó a megalakulásának kezdetekor, valamint működésük első éveiben rendre próbálkozott klasszikus krimiszerzők behozatalával és a magyar olvasókkal történő megismertetésükkel. Olyan neveket gondoztak, mint Dashiell Hammett, Charles Willeford, Donald E. Westlake vagy Lawrence Block, jelenleg pedig Georges Simenon Maigret-történeteit és önálló regényeit jelentetik meg. Kissé értetlenül állok azon tény előtt, hogy olyan szerzők, akik igazi "sztároknak" számítottak hazájukban, akit a szakma és a közönség is elismert és akiknek műveit nagy sikerrel vitték mozivászonra (néha ez az egyik legfontosabb szempont), itthon szinte teljesen ismeretlenek. Jim Thompson pontosan ilyen szerző. 

"Nem mondanám, hogy tévedsz, de azt biztosan nem mondanám, hogy igazad van."

Viszonylag ritkán olvasok klasszikusnak számító noirokat, Simenonon kívül kapásból Hammett és James M. Cain (A postás mindig kétszer csenget) neve ugrik be, akikkel dolgom volt az elmúlt 10 évben. Így nem is igazán tudtam, hogy mire számíthatok ezen történet kapcsán, de talán sokkal jobb is, hogy így alakult. Az 1280 főt ugyanis több minden miatt is érdemes a kezünkbe venni. Az első: az a stílusbravúr, amivel Thompson elmeséli a történetet. Az első fejezetek során mintha csak egy paródiát, de legalábbis komédiát olvasna az ember, annyira könnyedek a mondatok és abszurd mind Nick figurája, mind az a szituáció, amelybe keveredik. Aztán ez az egész átvált egy véresen komoly harcba, amelynek tétje a seriffi pozíció. Nick senkitől és semmitől nem riad vissza, hogy megtarthassa ezt, a számára igencsak kényelmes állást. Meglepő és egyben roppant ijesztő közönyösséggel hajtja végre borzalmas tetteit, tervezi el az átveréseket, hazugságainak halója pedig annyira szövevényes, hogy azt élő ember (rajta kívül természetesen) nehezen tudja csak követni, átlátni. Nem hiába írja azt Jo Nesbø, hogy "harminc évvel Bret Easton Ellis előtt megírta az Amerikai Pszichót." (Egyébként érdemes megjegyezni, hogy úgy tűnik Nesbø lesz az új Stephen King, akinek ajánlása minden krimi/thriller regényen ott díszeleg majd - nem, nem kell megijedni, King is méltatja Thompsont.) És valóban: ez a különleges nézőpont, amivel a szerzője elmeséli a történetet és amivel betekintést enged egy szociopata elméjében, egészen hátborzongató végeredményt ad. 

Azonban nem csak egy remek antihőst teremtett meg Thompson az 1280 fővel, hanem egy kiváló társadalmi korképet is lefest az olvasó előtt. Visszarepít minket a '60-as évek Amerikájába (ennek kapcsán érdemes elolvasni a regény előtt és után is Daniel Woodrell 2011-ben írt előszavát is, amely különböző kapcsolódási pontokra hívja fel a figyelmet a helyszínek és a seriffi tisztség kapcsán), annak is a déli részeire. Pottsville-ben a törvény fabatkát sem ér, hiszen azt - tekintve, hogy Nicket a betartatása cseppet sem érdekli - mindenki kénye-kedve szerint értelmezi. Ez a korszak a korrupciónak, a társadalmi rétegek minél inkább történő széthúzásának az ideje volt, de ugyanígy élénken jelen van a rasszizmus is még. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál az "érvelésnél", amire a szomszédos megye sherrifje, Ken Kacey, és annak helyettese, Buck próbálja meg rávilágítani Nicket, annak kapcsán, hogy nem mindegy, hogy Pottsville lakossága vagy lélekszáma 1280.

"Tudod, Nick, a helyzet a következő: az ezerkettőszáznyolcvanba beleszámolódnak a niggerek is, mert azok a jenki törvényhozók miatt bele kell számolnunk őket... Márpedig a niggereknek nincs lelkük. Jól mondom, Ken?"

Összességében egy remek olvasmányt kaptam Thompsontól, aki bebizonyítja, hogy egy viszonylag rövidebb történetet (a regény maga alig 190 oldal) is meg lehet tölteni igazán tartalommal úgy, hogy az olvasónak egy pillanatig se legyen hiányérzete. Hegyi Péter borítója pedig élőben még szebb, mint a képernyőn.

Értékelés: 10/9

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!