Szerző: Ragnar Jónasson
Cím: Sötétség (Dimma)
Fordító: Patat Bence
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 264

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Animus Kiadó a 2021-es évben is több új skandináv krimiszerzővel ismertette meg a hazai olvasóközönséget: Thomas Rydahl, Peter Mohlin, Peter Nyström és Johanna Mo mellett egy izlandi író remekműve is napvilágot látott. Ragnar Jónasson hazájának egyik legjelesebb szerzője, a Sötétség pedig egy igen értékes gyöngyszeme a Skandináv Krimik sorozatnak.

Hulda Hermannsdóttir rendőrfelügyelő hatvanas éveinek közepén jár, így bár számított rá, mégis váratlanul éri, amikor főnöke közli vele, hogy idő elő nyugdíjazza őt. Hulda mindössze két hetet kap, hogy átadja futó ügyeit, valamint búcsúként választhat egy korábbi, felderítetlen esetet. A nőnek egy egy évvel korábbi akta kerül a kezébe: az orosz Jelena holttestére egy öbölben találtak rá, minden jel szerint baleset vagy öngyilkosság következtében megfulladhatott. Hulda azonban érzi, hogy annak idején a rendőrség nem tett meg minden tőle telhetőt a nyomozáskor, így hát újra megnyitja az ügyet.

Ragnar Jónasson Izland egyik legnevesebb krimiszerzője, aki külföldön is komoly figyelmet vívott ki magának. A 2010-ben megjelent Hóvakság című könyve volt az első izlandi regény, amely Angliában és Ausztráliában is az eladási listák élére került. A kötet a Sötét Izland sorozat első része is egyben, amelyet azóta további öt történetet  követett. Művei világszerte több mint másfél millió példányban keltek el. Jónasson Reykjavíkban él, és amellett, hogy ír, vállalati jogászként dolgozik, valamint szerzői jogot tanít a Reykjavíki Egyetemen. A Sötétség az eddig négy kötetből álló, Hulda Hermannsdóttir rendőrfelügyelőről szóló sorozatának első része, amelyet a Times A 100 legjobb krimi és thriller 1945 óta elnevezésű toplistájába választott.

Ragnar Jónasson (Fotó: New York Post)

A Sötétség ízig-vérig skandináv krimi, hiszen minden megtalálható benne, amiért szeretjük ezt a műfajt (mert bizony: a skandináv krimi mára műfaj lett, nem csak egy jelző), ugyanakkor attól jóval több, hiszen mindemellett igazi szépirodalmi alkotás, amely joggal került fel a Times 100-as listájára. (Érdekességképpen álljon itt azon skandináv szerzők neve, akik szintén szerepelnek a listán: Jussi Adler-Olsen (Nyomtalanul), Arnaldur Indriðason (Rókalyuk), Stieg Larsson (A tetovált lány), Henning Mankell (A gyilkosnak nincs arca), Jo Nesbø (Hóember), Yrsa Sigurðardóttir (Brakið) - micsoda öröm, hogy egy kivételével mindegyik olvasható magyarul!) És mielőtt részletesebben kitérnék magára a regényre, említést kell tennem a magyar kiadás kivitelezéséről is: Csernák Ákos remekbe szabott borítója tökéletesen visszaadja a regény hangulatát, a maga egyszerűségével válik nagyszerűvé.

A történet maga nem mondható túlságosan hosszúnak - alig 260 oldal, ráadásul meglehetősen szellősek a sorok és a rövid fejezetek miatt gyakran féloldalak maradnak üresek -, tartalmát tekintve mégis sűrű. Hulda ugyanis nem csak az eltűnt lány, Jelena után nyomoz, hanem ezzel párhuzamosan tanúi lehetünk egy másik, folyamatban lévő nyomozásnak, ráadásul a jelenidejű cselekményt két másik (múltbéli) történetszál is többször megszakítja. Utóbbiakról vétek lenne bármivel többet is elárulni, így hát maradok annál a résznél, ami a kiadói fülszövegből is sejthető. Az orosz Jelena menekültként érkezett Izlandra, ahol egy ideig a hozzá hasonlóknak fenntartott motelben szállt meg, mielőtt rábukkantak volna a holttestére. Ezzel a szállal tanúi lehetünk a menedékjogért folyamodók hányattatásainak, Jónasson kiválóan fogalmazza meg az ezzel kapcsolatos kritikáit, nem egyszer felhívva a figyelmet a rendszer hiányosságaira. A nyomozás a megszokottól eltérően lassabb mederben folyik, bár Huldát sürgeti az idő, mégsem mondható pergősnek a cselekmény ezen része - és bár korántsem mondható gyengének a krimivonal, mégsem emiatt érdemes kézbe venni Jónasson regényét.

Hát akkor miért? - tehetnénk fel (jogosan) a kérdést, amelyre kapásból két válasszal szolgálhatok. Az egyik: Hulda Hermannsdóttir. Ritkán találkozhatunk nyugalmazás előtt álló, ráadásul női rendőrfelügyelővel krimikben főhősként, és csak most, amikor erre sor kerül, akkor döbbenünk rá, hogy mennyi kiaknázatlan terület rejlik ebben a karaktertípusban. Jónassonnak ugyanis sikerült egy abszolút egyedi nyomozót megalkotnia, akihez hasonlóval még biztosan nem találkoztunk. Ahogy feltárul előttünk Hulda élettörténete és ismerjük meg őt magát, sokkal inkább válik az fontossá számunkra, hogy megtalálja a boldogságát, semmint hogy vajon sikerül-e igazságot szolgáltatnia Jelena számára. Mondhatnánk, hogy felügyelőnk ugyanúgy magán viseli a szokásos skandináv főhősök jellemvonásait, ahogyan azt a műfaj megköveteli, de Hulda ennél jóval több. Alakja egy fájdalmas segélykiáltás, amely az elmagányosodásra, a nők munkában betöltött szerepére és helyzetére hívja fel a figyelmet a maga csendes, szerény módján. Hulda egyáltalán nem sztárnyomozó, bár soha nem is vágyott rá, hogy az legyen. Évtizedekig végezte lelkiismeretesen a munkáját, nem volt törtető, sem számító, csak szerette volna megkapni a kollégáitól és feletteseitől a szakmai elismerést - akár csak jó szó formájában -, amelyre minden ember vágyik. És egy boldog életet, amelyre - tragikus múltját tekintve - talán a nyugdíjas éveiben számíthat.

A másik ok, amiért a regény olvasására buzdítok mindenkit, az maga a történet hangulata. Jónassonnak sikerült elérnie azt az írói bravúrt, hogy az első mondattól kezdve egészen az utolsóig Izlandon érezhessük magunkat. De ne a turistacsalogató fotókon látható természeti szépségeket képzeljük magunk elé, hanem az északi szigetország legsötétebb, legborongósabb oldalát, ahol a lakosság száma hiába tekinthető elenyészőnek, a bűn és a fertő szinte mindenki lelkét átitatja. Éppen úgy, ahogy Huldából, úgy a történetből is sugárzik az elhagyatottság, az elmúlás és a kilátástalanság érzése, amely egyszerre tölti be az olvasó lelkét is, hogy aztán, az utolsó oldalak olvasásakor tátongó űrt hagyjon maga után. (Az utolsó fejezet az utóbbi évek egyik legszebb és legfájdalmasabb befejezése, amely szintén egy durva pofon az egyetemes társadalomnak.)

Vannak könyvek amelyek képesek arra, hogy az ember többé váljon az olvasásukkal - a Sötétség pedig pontosan ilyen. Ezek után pedig csak bízhatunk benne, hogy a regény itthon is beváltja a hozzáfűzött reményeket, mert Jónasson munkásságát veszni hagyni vétek lenne!

Értékelés: 10/10