Szerző: Carsten Henn
Cím: Levelek sütőpapíron (Die Butterbrotbriefe)
Fordító: Almássy Ágnes
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 216

Carsten Henn már jól ismert névnek számít hazánkban is, hiszen a Levelek sütőpapíron immár a harmadik regénye, amely magyarul is olvasható. A könyvsétáltató és A történetsütödés című művek szerzője ezúttal egy romantikusabb hangvételű történettel jelentkezett.

A harmincas éveiben járó Kati kissé magának való figura: élete teljesen átlagos, már-már egyhangúnak is mondható. A hivatalban dolgozó nő szombatonként ingyenes hajvágást biztosít hajléktalanok számára, szabadidejében pedig leveleket fogalmaz. Ezeket egy sütőpapírra írja, majd mikor úgy ítéli meg, hogy készen áll, felkeresi azokat az embereket, akiknél úgy érzi, hogy tartozik feléjük egy vallomással. Sorra kerül a volt tanárnő, aki megakadályozta, hogy továbbtanuljon, az exférj, akinek a mai napig nem tudott megbocsátani vagy éppen az a kedves pénztáros, aki egyszer segített rajta. Elképzelése szerint miután felolvassa a levelek tartalmát – amiben senki nem akaszthatja meg –, egy „Isten veled!”-del el is búcsúzik. Csakhogy akad, aki reagál a levelekben foglaltakra, így például egészen más kép kezd kialakulni benne elhunyt édesanyjáról.

Mindeközben a városba érkezik Severin, a titokzatos idegen, aki vallja, hogy mindannyian a sors kezében vagyunk. A férfi azonnal vonzódni kezd Katihoz, és bár a nő számára sem teljesen közömbös a férfi, a lelki sérüléstől való félelem miatt nem akarja közel engedni magához. Ugyanakkor azt sem hagyhatja, hogy a hajléktalanként élő Severin az utcán éjszakázzon, ezért elviszi a Sarkvidékre – arra a különleges helyre, amelyet nagybátyja, Martin üzemeltet. Severin pedig egyre jobban kezdi megszokni ezt a különös hangulatú kisvárost és annak még különösebb lakóit.

Az 1973-ban Kölnben született Carsten Sebastian Henn íróként, borújságíróként, étteremkritikusként dolgozik, emellett ő a Vinum borászati magazin főszerkesztője. Amikor nem a szőlőskertjét műveli, a főzés iránti szenvedélyének él vagy új kulináris élvezetek után kutat, gasztrokrimiket ír, esetleg egyéb műfajokkal kísérletezik. A könyvsétáltató és A történetsütödés című regényei a megjelenésük óta uralják a német sikerlistákat.

Carsten Henn (Fotó: Mirko Polo)

Henn korábbi regényeit azért is szerettem olvasni, mert rövid terjedelmük és könnyed hangvételül ellenére komolyabb mondanivalóval is bírtak, miközben nem nélkülözték a humort sem. Éppen ezért örültem, hogy itthon is kialakult egy stabil olvasóbázisa, akikre lehet építeni, így a jövőben sem kell nélkülöznünk őt. A német regényeknek egyébként is van egyfajta bája, amely meglehetősen közel áll az én ízlésvilágomhoz, kétségtelen, hogy jól értenek a szórakoztatáshoz. A Levelek sütőpapíron bár túl sok eredetiséget nem tartalmaz, inkább a jól bevált recept szerint épül fel, de Henn olyan szeretettel fordult a szereplői felé, ami miatt jól esett elmerülni ebben a félig-meddig ismert világban.

Nagyjából a kötet feléig magamban meg is állapítottam, hogy minden esély megvan rá, hogy ez legyen Henn eddigi legjobb regénye, hiszen minden a helyén volt: jól megalkotott karakterek, különös hangulat és az érdeklődést végig fenntartó cselekmény. Középtájon azonban mintha elfogyott volna a kezdeti lendület, és a történet egy-egy pontja már erősen súrolta a giccs határát, amely miatt az én lelkesedésem is némiképp alább hagyott. Habár előre borítékolható volt, hogy a szerelmi szál erősen jelen lesz a történetben (amivel még nem is lett volna akkora baj, de ez is kissé sziruposra sikeredett), úgy érzem, hogy Henn Kati fejlődése és az ezzel kapcsolatos üzenet aláhúzása érdekében túltolta a fordulatokat, aminek következtében egyre inkább kezdett az egész egy szappanoperára hasonlítani. 

Ami még hiányzott számomra ebből a kötetből, az a humor. Habár most is kapunk különc figurákat, például a Sarkvidék-imádó Martin képében, aki rénszarvasokat tart a házánál, ezek sehol nincsenek A könyvsétáltató Sasájához vagy A történetsütödés Anoukjához képest. Olyan érzésem volt, mintha minden szereplőt idealizált volna a szerző, és Kati szemszögéből nézve helyezte volna őket a két külön skatulyába: ki az, akit szeretni kell és ki az, akit nem.

Ettől függetlenül egyáltalán nem rossz ez a regény, a történet engem is vitt magával, két délután alatt el is olvastam, és azt sem tagadom, hogy jól esett a sok szépirodalom és krimi után most egy könnyedebb hangvételű sztori. Csak kicsit sajnálom, hogy Henn nem élt a lehetőséggel, hogy ennél is többet hozzon ki ebből az ötletből, amelyben lett volna még bőven potenciál.

Értékelés: 10/7

Kíváncsi lettél a regényre? Rendeld meg a könyvet közvetlenül a kiadótól, ezzel is támogatva őket!