Szerző: Paulo Coelho
Cím: Az ördög és Prym kisasszony (O Demonio e a Srta. Prym)
Fordító: Nagy Viktória
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalak száma: 216

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Paulo Coelho 1994 és 2000 között írta meg az "És a hetedik napon..."-trilógia köteteit. Ezek közül az elsőről, A Piedra folyó partján ültem és sírtam-ról már én is írtam másfél hónappal ezelőtt, a második (Veronika meg akar halni) még várat magára. A trilógia "befejező" kötete pedig jelen kritika tárgya, Az ördög és Prym kisasszony. A három regény azonban nem kötődik egymáshoz, teljesen más szereplőkkel operál, a kapocs köztük az, hogy mindegyik egy hét történéseit meséli el, amely alatt megváltoznak a főhősök, és olyan kérdésekkel találják magukat szemben, mint a szerelem, a halál vagy a hatalom.

Viscos egy 281 lelket számláló városka, ahol minden ember becsületesen végzi a munkáját és segíti a másikat. Gyermekek nem laknak itt, a legfiatalabb lakó az ifjú Chantal Prym, a legidősebb Berta, aki férje halála óta naphosszat a házuk előtt ül, és vigyáz a falura, hogy ne tegye be a lábát oda a gonosz. Egy nap azonban mégis megjelenik az ördög, mégpedig egy ötvenes férfi társaságában. Az idegen egy hétre foglal szállást, hamis adatokat megadva. Érkezésének első napján elviszi Chantalt egy sziklához, ahol tizenegy aranyrudat ásott el, és alkut ajánl neki: ha ráveszi a falu lakóit, hogy megöljenek egy embert a lakosok közül, megkapják a tíz aranyrudat, egy pedig a lányé lesz. Ugyanis az idegen arra kíváncsi, hogy az emberek képesek-e elnyomni magukban a Jót, ha gazdagságot és jólétet ígérnek nekik, vagy minden esetben ellent tudnak-e mondani a Rossznak.

Számomra ez idáig Coelho legjobb könyve. Bátran merem ajánlani azoknak, akik eddig még nem vettek kezükbe egyetlen regényt sem a szerzőtől, mert szerintem, ha valaki ezzel kezdi, nem fog csalódni. Habár itt is fontos szerepet kap a vallás, mégsem viszi túlzásba az író ennek a hangsúlyozását (mint egy-két kötetében szokása). Itt inkább a filozófiai alapokra helyezi a hangsúlyt, és az alapszituációval óhatatlanul gondolkozásra serkenti olvasóit. Kicsit morbid példa, de hasonló helyzetet teremtett Takami Kóson is a Battle Royale-lal, ahol szintén az a kérdés merül fel, hogy meg tudjuk-e ölni egy társunkat (csak éppen ott a saját életünk forgott kockán).

Ebben a kötetben azonban több mindenre is találunk példát. Ott van például az a hat személy (a polgármester és felesége, a pap, a szálloda tulajdonosa, a leggazdagabb földesúr és a kovács), akik valójában irányítják a falu életét. Ők azok, akik meghozzák a döntést az idegen kérésével kapcsolatban, és mindezt teszik oly módon, hogy a felelősséget igyekeznek másra hárítani. És itt részben el is érkeztünk a következő ponthoz: a csordaszellem is megjelenik mint társadalmi jelenség, hiszen a város lakói mindenben egyetértenek, mert senki nem akar kitűnni a tömegből.

A három főszereplő - Chantal, Berta és az idegen - pedig egytől egyig remekül felépített és átgondolt karakterek. Az idegen félig-meddig a bosszútól vezérelve cselekszik, hitét az emberiségben szinte teljesen elvesztette, utolsó reménye Viscos. Chantal az átlagembert, az olvasót testesíti meg, hiszen eleinte csak a közvetítő szerepét játssza el, de aztán ő benne is megkezdődik a Jó és Rossz harca, többször látunk arra példát, hogy ki akarja játszani az idegent, hogy aztán az arannyal együtt meglépjen. Berta pedig nem más, mint a város legbölcsebb asszonya, még ha ezt nem is ismerik el mások. Hamarabb kitalálja a lakók következő lépést, mint hogy azoknak csak eszébe jutott volna, és bátran vállalja a sorsát.

Katamanó említette, hogy neki azért nem szimpatikus a kötet, mert Coelho az egész sztorit Dürrenmatt Az idős hölgy látogatása című drámájából vette át. Lehet, ez az én szegénységi bizonyítványom, de én nem olvastam még ezt a művet, így nincs összehasonlításom, az viszont biztos, hogy ha így is van, a szerző meg sem próbálta eltitkolni, hiszen az egyik fejezetben utal is a svájci íróra.

Amik legjobban tetszett, azok a kis történetek, prédikációk, amelyekkel Coelho teletűzdelte a regényt. Egy-kettő remek példabeszéd lehetne, mindegyik megállja önmagában is a helyét, akár novellákként is ki lehetne adni őket.

A magyar kiadás hasonlóan az előző kötetekhez igényes, nagyon szép, a fordítás is olvasmányos.

Értékelés: 10/10

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!