Szerző: Kristina Ohlsson
Cím: Elnémítva (Tusenkönor)
Fordító: Torma Péter
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 352

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Kristina Ohlsson Fredrika Bergman-sorozatának az első része tavaly ősszel jelent meg magyarul. A Mostohákról írt kritikámban kifejeztem abbeli reményemet, hogy minél előbb megjelenik a folytatás. Szerencsére az Animus Kiadó elég gyorsan elhozta az olvasóknak a második részt, amely magasan túlszárnyalja az első kötetet.

Egy nap holtan találnak a lakásukban egy lelkészt és annak feleségét. A férfi búcsúleveléből kiderül, hogy ő végzett mindkettejükkel, mert nem bírta elviselni nagyobbik lányuk halálát, amelyet annak drogfüggősége okozott. A család közeli ismerősei azonban váltig állítják, hogy Jakob soha nem lett volna képes sem mások, sem önmaga meggyilkolására, a legközelebbi barátok pedig Karolina túladagolásában is kételkednek. Az ügyet Alex Recht és nyomozócsoportja kapja, akiknek ezzel egy időben egy titokzatos gázolásos esetet is fel kell deríteniük. A régi jó csapat - Pederrel és Fredrikával az élen - új taggal egészül ki Joar személyében, ám a fickó egy-két kollégának igen csak szúrja a szemét.

Kristina Ohlsson 1979-ben született egy dél-svédországi városban. Jelenleg Bécsben él, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet terrorizmusellenes szakértőjeként dolgozik. Az Elnémítva (a cím eredeti jelentése Százszorszép) az eddig négyrészes Frederika Bergman-sorozat második kötete. A szerzőnek idén jelenik meg első ifjúsági regénye Glasbarnen címmel. 

A sorozat első kötete, a Mostohák - habár fenntartásokkal kezeltem -, eléggé megtetszett annyira, hogy várjam a folytatást. És milyen jól tettem, hogy maradtam, mert egy fantasztikus krimi-élményben volt részem, olyanban, amit az Ingovány vagy Az utolsó igaz ember adott. Szinte el sem hiszem, hogy ez a kötet is Ohlsson munkája, mert az első kötet összes gyermekbetegségét kiküszöbölte, és a szememben egy tökéletesen összetett és átgondolt munkát tett le az asztalra.

De nézzük miről is van szó: a csapatnak egyszerre két üggyel is meg kell birkóznia, az olvasó pedig sejti, hogy nem véletlenül került mindkét eset Alex Recht nyomozóihoz. Azzal talán nem árulok el túl nagy titkot, hogy a két ügy idővel kapcsolódni fog egymáshoz, habár a gázolásra viszonylag kevés hangsúly fektetnek. Ezen kívül van még egy szál, ami leginkább az olvasó fantáziáját piszkálja, mivel a nyomozók eleinte nem is tudnak erről: egy Bangkokban ragadt lányt ismerhetünk meg, aki szép lassan kezdi elveszíteni az általa ismert világot, furcsábbnál furcsább dolgok történnek vele. Ráadásul a meggyilkolt Jakob alakján keresztül betekintést nyerhetünk a menekültügy kérdésébe, amely napjaink egyik legkényesebb témája.

A krimiszál tehát többszörösen adva van, erre nem lehet panasz - ez már a Mostohák esetén is rendben volt -, de lássuk a szereplők magánéleti problémáját. Az első kötetnél az kifogásoltam, hogy Ohlsson túl sokat foglalkozik ezekkel a problémákkal, ezek gyakran megakasztják a nyomozást. Ezt most abszolút nem éreztem így, tökéletesen beleillett a történetbe Peder munkahelyi viselkedése, Fredrika terhessége vagy éppen Alex feleségének a szála. A könyv befejezése ezen a téren nagy meghatóra sikerült, lesz olyan szereplő, akitől örökre  búcsút kell vennünk, ugyanakkor örömben sem lesz hiány. Kíváncsi vagyok, hogyan fogják továbbélni az életüket hőseink, mert bár minden fontosabb szálat elvarrt a szerző, bennem még maradt egy csomó kérdés a szereplőkkel kapcsolatban. Ohlssonnak tehát sikerült megtalálnia azt az egyensúlyt, ami tökéletesen passzol egy krimibe, ami hétköznapivá teszi, de nem hajlik nagyon a dráma felé.

Összességében egy remek hangulatú krimit kapunk, amelyben mind a nyomozás, mind a nyomozók élete fontos szerepet kap, és mindezt tökéletes történetvezetésben, olvasmányos stílusban tárja elénk Ohlsson. Könyvhétre jöhetne is a folytatás.

Értékelés: 10/10