Szerző: Julian Barnes
Cím: Felfelé folyik, hátrafelé lejt (The Sense of an Ending)
Fordító: Karáth Tamás
Kiadó: Partvonal Kiadó
Oldalszám: 176

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Julian Barnes neve nem ismeretlen a hazai, szépirodalmat kedvelő olvasók előtt. Több könyvét évekkel korábban megjelentette egy másik kiadó, azonban a szerző további műveinek kiadása félbemaradt. A Partvonal Kiadó azonban úgy döntött, hogy előveszi a népszerű angol írót, és kapásból az egyik legfrissebb regényét, a Man Booker-díjas Felfelé folyik, hátrafelé lejt cíművel köszöntik az Ünnepi Könyvhetet. Tavaly ilyenkor kellemes élményt adott Moravia Lázadás címet viselőt könyve - szintén a Partvonal Szépirodalom-sorozat tagja -, így hasonlók miatt vettem kézbe ezt a kötetet is.

A nyugdíjas Tony Webster, túl élete nagy részén egy váratlan örökség révén számot vet saját korábbi énjével. Tinédzserként elválaszthatatlan volt két barátjától, Colintól és Alextől, ám mikor új fiú érkezett az iskolába, minden megváltozott. Adrian Flinn különleges srác volt, mindenkit lenyűgözött visszafogott stílusával, mérhetetlenül nagy és filozofikus intelligenciájával. Ekkoriban került közelebbi viszonyba Tony Veronicával és vele együtt az első szerelemmel. Bimbódzó románcok, kibontakozó és elapadhatatlan szexuális vágyak, szakítások, csalódások és elválások jellemezték a barátok következő éveit. Útjukat végül külön folytatták, de elfelejteni egymást soha nem tudták. Az emlékek különösen akkor tolulnak fel főhősünkben, amikor megkapja rég halott barátja naplójának egy oldalát, amelyből világossá válik számára, hogy sok mindent másképp látott évekkel korábban.

A történelem a győztesek hazugsága és a vesztesek igazsága - ez a fő jelszava a regénynek, amely először egy tanórán merül fel a történet legelején, majd végigkíséri Tony egész életét egészen nyugdíjas létéig. Erről a kettősségről, a nézőpontok fontosságáról szól ez a mű, idővel rájövünk, hogy az, amit mi kamaszfejjel igaznak és "felnőttesnek" véltünk, csupán gyerekes viselkedésünk tükröződése volt. Ahogy Tony is fogalmaz többször a történetben, az időnek fontos szerepe van abban, mire hogyan emlékszik vissza az ember. Néha egy-egy színre, mondatra, mozdulatra meg mernénk esküdni, hogy pontosan úgy volt, ahogy mi emlékszünk, de az igazán fontos dolgokra már csak haloványan. Ennek metaforája a magyar cím is, felfelé folyó víz (vagy annak szimbóluma) többször is megjelenik a történetben, a borítón lévő homokóra is ennek jelképe.

Tony egészen hatvan éves koráig meg van győződve arról, hogy bár sok szenvedést kellette elviselnie, mégis ő került ki győztesen az embertársakkal vívott csatából. Ám mindez szerte foszlik, amikor elhunyt barátjának naplója mellé egy levelet is kap, amely olyan emlékeket idéz fel benne, amiről utólag szívesen elfeledkezne, és amely egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Felkeresi hát azt a személyt, aki többet tudhat az esetről, az elvesztett barát további életéről, ám gőgjének és győzelmének biztos tudatának köszönhetően csak később eszmél rá arra, hogy ki is az igazi vesztes hármójuk közül. 

Szóval egy igen érdekes, ám mégis hétköznapi regényről van szó, amely tele van filozofikus kérdéssel, de Barnes remekül oldotta meg a feladatot: a sok merengés közben még sem válik unalmassá vagy vontatott a történet. A kötet első felében megismerkedünk Tony emlékeivel, megkapjuk az alapot, amin elindulhatunk, és amelyre  később nekünk kell felépítenünk a saját megoldásunkat, hogy vajon ki volt az, aki hibázott, kinek lehet valóban bűntudata, lelkiismeret-furdalása. A regény végén is lesz egy-két nagy fordulatban részünk, ami kettős célt szolgál: az olvasók elbizonytalanítása a fenti morális kérdés megválaszolásában, valamint a valaha élt legnagyobb író, a történelem valódi erejének megmutatása. Győztesek és vesztesek nézőpontja ütközik, nekünk pedig csak el kell dönteni, hogy melyik oldalra állunk.

Értékelés: 10/8