A sötétség szeme

Szerző: Dean R. Koontz
Cím: A sötétség szeme (The Eyes of Darkness)
Fordító: Danyi Andrea
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 414

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Dean R. Koontz regényeivel pár évvel ezelőtt, 2013-ban kezdetem megismerkedni. A Könyvfesztiválon, valamint a Könyvhéten azóta folyamatosan szerzem be az Animus Kiadó standjánál a köteteit, általában kihasználva az 500 forintos akciót. A nyáron, mikor egy hetet ismét Pesten töltöttem, ezt a könyvet vittem magammal, gondoltam, jó lesz a BKV-s utazásokhoz, mivel kis helyen is elfér, plusz a szerző is elég könnyed stílusban ír, de azért reménykedtem benne, hogy jó kis thriller kapok.

Christina Evans egy évvel korábban vesztette el gyermekét, az akkor tizenkét éves Danny-t. A gyászon nehezen tudta túl tenni magát, a kabarék és showműsorok világába menekült. Azonban egy éjjel különös dologra lesz figyelmes: a fia lezárt szobájából hangok szűrődnek ki, a számítógépek a közelében önálló életre kelnek, és mindenhol az alábbi üzenetbe botlik: "NEM HALT MEG". Mielőtt úgy érezné, hogy teljesen megőrül, találkozik Elliot Strykerrel, a híres ügyvéddel, aki hisz a nő látomásaiban, főleg, miután mindkettőjüket megpróbálják megölni. Közösen vágnak neki az útnak, amelynek végállomása az a hegy, ahol Danny - egy tucat iskolástársával együtt - állítólag életét vesztette. 

Dean R. Koontz közel öt évtizede van jelen az amerikai irodalmi életben, főként thrillereiről és pszichológiai krimijeiről ismert, de írt már horrort, fantasyt is. Munkásságát egyesek Stephen Kinghez mérik, és ha akkora ismeretségre nem is tett szert, ő sem panaszkodhat: könyvei több mint 200 millió példányban keltek el világszerte. A sötétség szeme című regény, pont húsz évvel ezelőtt, 1996-ban jelent meg. 

Az igazság az, hogy ezen a regényen nagyon érződik az a húsz év, ami azóta eltelt a világban. Manapság teljesen más a thrillerek alapkövetelménye, mások az olvasói (vagy filmek esetén nézői) elvárások, amelynek igen nehéz megfelelni. Habár őszintén szólva, nem gondolnám, hogy ha korábban olvasom ezt a történetet, akkor jobban tetszett volna, mert soha nem szerettem az ehhez hasonló sztorikat, de ezt picivel később jobban kifejtem. A molyon az egyik véleménynél írta valaki, hogy Dean R. Koontz is az az író, akinek ha az ember az egyik regényét olvasta, akkor az összeset olvasta. Jelen pillanatban - mivel az eddig tőle olvasott kötetek száma kettő - ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, de az biztos, hogy A sötétség szeme látszólag beletartozik ebbe a körbe. Na, nem mintha az Összetörve annyira izgalmas írásnak sikeredett volna, ott még könnyedén rá lehetett fogni, hogy több mint negyven éve íródott, és a szerző egyik legkorábbi regénye volt, azonban ebbe a sztoriba sem sikerült túl sok feszültséget, csavart belevinnie. (Megjegyzés: az Összetörvéről napra pontosan két évvel ezelőtt írtam.)

Az alapszituáció, ha még nem is teljesen eredeti, de mindenféleképpen érdekes. A nő halott gyermeke üzen a túlvilágról. Valaki a bolondját járatja a nővel, vagy a fia tényleg életben van? A kötet első felével éppen ezért meglehetősen gyorsan lehet haladni, mert olvasóként valóban kíváncsi voltam a válaszra. Aztán szép lassan kezdjük összerakni a képet - véleményem szerint túlságosan is hamar -, és sajnos innentől kezdve semmi izgalom nem jut osztályrészünkül, különösképpen a megoldás blődsége miatt. A befejezés/lezárás pedig egyenes banális, és szinte olyan hirtelen ér véget a történet, hogy csak kapkodtam a fejem: valóban ennyi lenne? Műfajilag misztikus thriller a regény, ám annak is hihetetlenül gagyi, az én szememben teljes komédiába fulladt az egész. 

A karakterekről sok szót nem tudok és nem is érdemes ejteni, hiszen annyira a műfaj sablonfiguráit kapjuk, hogy mai szemmel ez már inkább bántó, semmint érdekes. Nem meglepő módon van egy nő, aki érzelmileg kissé instabil, mégis roppant erős, ha a fiáról van szó, van egy fickó, aki gyakorlatilag az első pillanatban hisz neki, amikor a természetfelettiről kezd el beszélni neki, és egyébként is beszlopál minden hülyeséget, amit a nő mond. Ja, és az sem meglepő, hogy ők ketten szép lassan, a fenét, elég gyorsan összejönnek, hogy aztán egy nagy közös családként éljék az életüket. Meg aztán később megjelennek a gonoszak is, akik nagyon rosszak és nagyon titkos tevékenységben vesznek részt, de ezt persze könnyű szerrel ki lehet játszani a két földi halandónak. 

Sajnálom egyébként, hogy ennyire nem jött be, az alapsztorija szerint pedig izgalmasabb írás lehetett volna az Összetörvénél, de jelen pillanatban az kellemesebb élményként él a fejemben. Van még egy pár Koontz-regényem a polcom, pár hónap múlva ismét megpróbálkozom az egyikkel, hátha az bejön alapon - csak minimális elvárással fogok belevágni.

Értekelés: 10/5

 

Eddig a szerző alábbi regényeiről írtam:

Összetörve