Szerző: Darren Shan
Cím: Kojaszan (Koyasan)
Fordító: Mikó Bálint
Kiadó: Móra Kiadó
Oldalszám: 128

SPOILERMENTES KRITIKA!

A lassan másfél éve tartó Darren Shan-kihívásomat (minden hónapban elolvasok egy regényt a szerzőtől, aminek egy része újrázás, egy része pedig első olvasat) azzal a kisregénnyel folytattam most, amely a hazai megjelenésekor nagy csalódást keltett számomra, és amely miatt egy kis ideig elengedtem a szerzőt. Lássuk, mi a helyzet 10 év elteltével.

Kojaszan falujában úgy tartják, hogy a hídon túli temetőben a szellemek éjszakánként életre kelnek, és magukkal ragadják az oda tévelyedő emberek lelkét. A kislány éppen ezért még nappal sem merészkedik a hely közelébe sem, amiért társai sokszor kigúnyolják. Amikor azonban egy nap, napnyugtakor a kishúga, Maiko átszalad és a lelkét rabul ejtik a szellemek, minden bátorságát összeszedve át kell kelnie  hídon, hiszen csak ő képes arra, hogy megmentse testvére életét. 

A bevezetőmet azzal kezdtem, hogy ezt a kötetet korábban már olvastam (decemberben lesz éppen 10 éve), és csak az maradt meg bennem, hogy iszonyat nagy csalódás volt akkoriban a történet. A Kojaszan megjelenésekor már túl voltunk a Vámpír-könyveken(amit imádtam), valamint a Démonvilág sorozaton (aminek az utolsó két kötetével a mai napig adós vagyok), így a szerző igen magasra tette a lécet. Persze, én magam sem tudom mit vártam ettől a kisregénytől (128 oldal, majdnem dupla akkora betűmérettel és sortávval szedve, mint a sorozatok, ergo, ez valóban egy rövidke olvasmány), de sajnos ezután a kötet után egy időre elhagytam a szerzőt, és bár a regényeit gyűjtöttem továbbra is, de nem vettem őket a kezembe. Így, kicsit félve kezdtem bele megint, a legrosszabbra voltam felkészülve, ehhez képest, viszont kellemesen csalódtam.

Szóval, igenis van értelme annak, hogy időnként újból elővegyünk regényeket, hiszen 5-10-15 év után egészen máshogy állunk minden történethez. És itt most elsősorban nem arra gondolok, hogy közel 30 évesnek kell lenni, hogy megértsük, miről is akar szólni ez a regény, jelen esetben nekem azért is jelentett többet, mert valóban a helyén tudtam kezelni. A Vámpír-könyvek második fele és a Démonvilág egyértelműen a 15 év feletti olvasókat célozta meg sokszor sokkoló történetvezetésével és a gyilkolások, vérengzések elég részletgazdag leírásával, míg a Kojaszan igazából a kisebbekhez (10-12 éves korosztály) szól - mármint azokhoz, akik szeretik a borzongást. 

Mert igazból a Kojaszan egy tanmese, amely nagyban épít a japán hagyományokra (gondolom, ez Shan részéről egyfajta tisztelgés is az ottani rajongók előtt), és ennek megfelőlen kevesebb bonyodalommal bír, ráadásul happy enddel zárul (ami többnyire ritka az írónál). Címszereplőnknek, akárcsak a népmesék többségében, három próbát kell kiállnia a szellemek világában, ezáltal tanulja meg legyőzni a saját félelmét. Tulajdonképpen ez is a történet mondanivalója: az ember csak az ismeretlentől fél, így ezt kell megismernünk, ahhoz, hogy túllegyünk rajta. A legtöbb dolog, amitől rettegünk, csak saját képzetünk szüleménye, amelyhez nagyban párosul a környezet befolyása is, azonban, ha saját magunk tapasztaljuk meg azt, máris sokkal könnyebb annak az elfogadása. Kojaszan minden tekintetben kiállja a bátorság próbáját, és ez ott mutatkozik meg főleg, amikor a legnagyobb bajban képes lesz tiszta fejjel gondolkodni, és olyan megoldást ajánlani a szellemeknek, amely mindkét fél számára kielégítő lehet.

A történet befejezése - amelyen minden kétséget kizáróan érezni lehet a Disney-hatást - meghatóra sikeredett, és tulajdonképpen megnyugvást hoz mind Kojaszan, mind az olvasó számára. Így, a mostani olvasás után azt mondom, örülök, hogy végül ez a kötet is megjelent Magyarországon (sőt, ha jól emlékszem, a rajongók petíciót írtak, hogy kiadják itthon), azt viszont sajnálom, hogy ezt követően alig pár regény (A vézna hóhér, Larten Crepsley regényes élete és a csonkán maradt Zom-B) jött ki, hogy aztán - a jelen állás szerint - végleg megakadjon az életmű. De talán idővel egy másik kiadó felkarolja az írót.

Értékelés: 10/8